A Tél katonája (Bucky Barnes ff.)

26 fejezet

Gyorsan teltek a hetek, aztán a hónapok  is. Rendszeresen jártunk orvoshoz, ahol szerencsére mindig minden a legnagyobb rendben volt. Számunkra Buckyval az első ultrahang volt a legemlékezetesebb, ahol én megállás nélkül sírtam, James pedig próbálta visszatartani a könnyiet.

Jelenleg a 12 hetes kismama vagyok, és ma fogunk Buckyval ultrahangra menni, ahol ha minden igaz megállapítják a baba nemét is. Ő inkább lányt szeretne, ugyanis állandóan azt mondja az lenne neki a legnagyobb öröm ha lenne egy kis hercegnője. Én inkább kisfiút szeretmék és örülnék ha az apjára hasonlítana, de majd délután megtudjuk. Fél négyre van időpontom Msl Petersonnál, a nőgyógyászomnál, aki egy nagyon kedves és aranyos középkorú nő. Mindenki szerencsésnek mondhatja magát, aki hozzá jár.

Jelenleg reggel kilenc óra van, én és Bucky nem rég keltünk fel. Még a szobánkban voltunk, felöltözve, de én nem szerettem volna még lemenni, mert mióta a torony lakóinak elmondtam a nagy hírt úgy bánnak velem, mint egy porcelán babával, ami nagyon aranyos tőlük, de egy idő után az agyamra mennek.

Bucky kérlelésére levonszoltam magam a konyhába, hogy reggelizzünk. Az első hetekben, szinte minden reggel rosszul voltam, de szerencsére, már nagyon ritkán van ilyen, ha pedig mégis, megúszom általában hányingerrel és egy kis émelygéssel.

A konyhában nem találkoztunk senkivel, így én és Buck nyugodtan tudtuk elfogyasztani a reggelinket. Egyedül Bucky volt elviselhető, bár látom rajta, hogy ő is aggódik értem, de hagy nekem mint teret, ne, úgy mint a többiek, első sorban Thorral, aki múltkor azért dobott ki egy cserepes szobanövényt, mert véletlen belerúgtam.

Reggeli után leültünk filmet nézni. Az elmúlt pár héten másból se, álltak a napjaim, mint olvasásbol, vésből és filmnézésből, tekintve hogy, ha valami mással , vagy egy kicsit megerőltezőbbel próbálkoztam, azt a többiek nem engedték. Volt, hogy Bucky és én elmentünk egyet sétálni a parkba kettesben és mikor hazaértünk Tony jól lecseszett, amiért nem mondtam hova megyek. Igen, a séta az olyan kevés dolgok közé tartozik, amit meg is engednek, csak manapság elég hideg van és inkább itthon szoktunk maradni.

Az idő gyorsan eltelt, megneéztünk pár filmet és ez alatt jó pár Bosszúálló megfordult a nappaliban. Mikor ránéztem az órára, megállapítottam, hogy három óra van és készülődnünk kéne, ha nem akarunk elkésni, szóval megállítottuk a fimlet és felmentünk a szobánkba. Felraktam magamra egy kis sminket és áthúztam a cicanadrágomat egy kényelmesebb és egyben melegebb melegítőre. Miután elkészültünk, Tony odaadta az egyik kocsikulcsát és elindultunk a rendelő felé. Az út kb. 10 perc, ha nagy a forgalom 15, de most szerencsére nem volt az. Még korán is értünk oda. Ö perc várakozás után hívtak be minket.

-Izgultok már?- kérdezte Ms. Peterson, miközben előkészítette az ultrahanghoz szükséges eszközöket.

-Igen, mindketten nagyon izgulumk.- mondtam mosolyogva, majd a mellettem álló Buckyra néztem, aki visszamosolygott rám. Felfeküdtem az ágyra, felhúztam a pólómat, az orvos pedig felkente rá a hideg zselét, majd arra rátette a készüléket, és a tévén megjelent az egyre csak növő magzat.

-Úgy látszik minden rendben van vele.- mosolygott ránk a nő.- Szerintem már meg lehet állapítani a nemét, szeretnétek, hogy megnézzem?- mi Jamessel hevesen bólogattunk, az orvos pedig a képernyőre szegezte a tekintetét.-Úgy tűnik... kislány lesz!- mosolyodott el, majd ránk nézett.

-Tudtam!- kezdett el kiabálni Bucky. Én csak nevetni tudtam rajta, aztán hirtelen letámadott és két keze közé fogott arcomat mindenhol végigpuszilta, utána pedig hosszan megcsókolt. Ms. Peterson ezt mosolyogva nézte végig.

Miután kiértünk a rendelőből, egyenesen haza indultunk. Otthon mindenki tudta, hogy ma már megtudhatjuk a baba nemét, szóval amikor beléptünk a torony ajtaján, szinte mindenki rögtön a nyakunkba ugrott és folyamatosan kérdezgettek minket. Buckyval eldöntöttük, hogy vacsinál fogjuk nekik elmondani, ahol mindenki ott lesz.

Mindenki nagyon kíváncsi volt már, úgyhogy Tony szinte azonnal rendelt pár pizzát és mivel a pizzázó itt volt a sarkon, nem volt több a várakozási idő 30 percnél.
Amikor a pizza megérkezett, a futártól elvették, odaadták neki az árát és szinte rácsapták az ajtót.
-Na, mondjátok már el!- siettetett minket Tony és apa. Mindketten elég türelmetlenek. A többiek csak csöndben, kíváncsi tekintettel néztek minket. Én először Jamesre néztem, aztán vissza a többiekre.

-Szóval..- húztam direkt az agyukat.- a kicsi..- hagytam ismét egy hatásszünetet.- KISLÁNY LESZ!- kiabáltam el magam. Mindenki nagyon boldog volt és egyszerre kezdtek el mindenfélét mondani. Tony màr páncélt akart neki tervezni, Clint meg akarta tanítani íjászkodni és hasonló dolgok hangzottak még el. Az este nagyon jó hangulatban telt el és mindenki nagyon örült. Éjfél körülre már mindenki eléggé kimerült, úgyhogy lassan elkezdtünk felmenni a szobánkba. Miután elbúcsúztunk a többiektől, Buckyval a megszokott módon bújtunk össze és aludtunk el.

Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon régóta nem volt már rész és emiatt ne haragudjatok! Igyekszem beosztani az időmet a suli mellett (ami valljuk be ritkán sikerül), de legtöbbször ha volt egy kis időm, akkor ötletem nem volt és úgy kicsit nehézkes írni.😄
Őszintén, nem tudom mikor hozom majd a következő részt, de addig is legyetek jók!
Utólag is Boldog Új Évet mindenkinek! 🤍🍾