A Tél katonája (Bucky Barnes ff.)

15 fejezet

Reggel kicsit nehézkesen, de nyitogatni kezdtem a szemem. Mikor sikeresen hozzászoktam a fényhez, felkeltem az ágyamból, megmosakodtam, felöltöztem és kimentem a folyosóra. Körül néztem, és amint nem láttam senkit, oda sonfordáltam Buck ajtajához, és bekopogtam.

Pár másodperc múlva, egy kómás Buckyval találtam szembe magam.

-Szia!- köszönt rekedtes hangon. Én majdnem elolvadtam előtte. Kómás arccal, azzal a tipikus "most keltem fel" hanggal, és borzos hajjal nagyon aranyos volt.

-Szia!- gyors csókot leheltem ajkaira, amit ő viszonzott. Hirtelen behúzott, becsapta az ajtót, és nekilökött. Kezét a fejem mellé támasztotta.

-Megláthattak volna.- húzta el a száját, egy pillanatra elnézett oldalra, aztán vissza rám. Én csak álltam ott. Pár percig néztük egymást, én elvesztem Bucky kék szemeiben. Hirtelen ellökte magát a faltól, de közben nem vette le rólam a szemét. -Mivel szolgálhatok, Ms. Roberts? Vagy kérdezzem úgy, hogy Rogers?- kezdte el húzogatni a szemöldökét. Én kicsit lefagytam erre az elnevezésre. Akkor most én Rogers vagyok? Ez tuti nem ilyen egyszerű! Vagy igen? Gyorsan észbe kaptam, és elmosolyodtam. Igazából nem is tudom, miért jöttem ide, csak úgy ide húzott a szívem.

-Mond meg te!- válaszoltam neki, majd forró csókot leheltem ajkaira. Felkapott az ölébe, én szorosan körbe fontam a lábaimat, a dereka körül, ő pedig a combomat fogta, hogy le ne essek. Ismét neki nyomott a falnak, de most nem váltunk el egymástól. Telhtetetlenül csókoltuk egymás ajkát. Egy idő után, Bucky áttért a nyakamra. Halk nyögés hagyta el a számat, amikor megszívta a nyakamon, a vékony bőrt. Ennek tuti nyoma marad. Fel se fogtam mi történik, de már eljött a faltól, egy mozdulattal lerakott az ágyra, és felém tornyosult. Már nem is tudom hogyan, de lekerült róla a póló, és úgy folyatta tovább. Hirtelen apa rontott be a szobába, kopogás nélkül.

-Bucky kéne egy...- nem tudta tovább folytatni, mert belé fagyott a szó. Buck gyorsan lepördült rólam, de én csak lefagyva néztem apát. -Daniella?- amint realizálta, hogy én vagyok, faképnél hagyott minket és elment valahová. Én gyorsan észbe kaptam, és rohantam utána.

-Apa, kérlek állj meg.- fogtam meg az egyik karját.

-Mit szeretnél, ha?- látszott rajta, hogy ideges.

-Figyelj apa! Ezt te is tudod, hogy nem tilthattad volna meg.- nem akartam vele veszekedni, de úgytűnik ez elkerülhetetlen.

-Daniella! Te a lányom vagy, Bucky pedig a legjobb barátom. Ezt...- nem tudta befejezni mert közbevágtam.

-Talán nem is a legjobb barátod!- kezdtem, mostmár kiabálva. -Egy legjobb barát nem ilyen!- köptem a szavakat.

-Menj a szobádba!- nyugodt, de egyben fenyegető hangon ejtette ki a szavakat.

-Még mit nem! Nem fofom hagyni, hogy tönkre tegyél! Sem Buckyt sem engem.

-Jézusom! Hogy lehetsz ennyire önfejű!- hátrahőköltem azon, amit mondot. Komolyan engem nevezett önfejűnek? Szerintem kettőnk közül nem én vagyok az önfejű, hanem apa.

-Inkább leszek ilyen, mintsem a szobámban ücsörögjek egész nap!

-Pedig az mindenkinek sokkal jobb lenne.- minden egyes szava, egy kés volt a szívemben. Már a síráshatáron voltam, de erőt vettem magamon, és elfolytottam. Már nem szóltam vissza semmit csak elkezdtem a szobám felé menni. Útközben a könnyeim is elkezdtek záporozni. Mikor beértem a szobámba, elővettem a bőröndömet és elkezdtem bele pakolni a ruháimat. Igyekeztem minél többet betuszkolni, mert nem tudom, meddig nem leszek itt.

Amikor elkészültem, még a kistáskámba beraktam a telefonomat, meg egy pár dolgot, amire szükségem lehet.

Megindultam a lift felé, de útközben Tony megállított.

-Hová lesz a menet kisasszony?- én háttal álltam neki, Tony a kezemet fogta meg, hogy megfordítson. Amikor sikeresen felé fordultam, rögtön lehervadt a mosolya. -Hé, kislány! Mi a baj?- kérdezte. Válaszom meg sem várva, szoros ölelésbe vont. Mikor elváltunk, csak akkor szólaltam meg.

-Volt egy kis összetűzésünk apával, és át szeretnék menni egy hotelbe vagy akárhova, csak ne legyek a közelében.

-Ha így szeretnéd, akkor rendben. Intézek neked egy szobát, a közeli hozelben.- simított végig a karomon.

-Köszönöm!- mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott. -Ja igen! Ha Bucky kérdezi, akkor csak mondj annyit, hogy elmentem egy kis időre.- Tony csak bólintott egyet és a tablettjén elkezdett pötyögni valamit. Beszálltam a liftbe, és megnyomtam a földszint gombját. Nem tudtam tovább tartani az álcám. A falnak dőlve kezdtem el csöndben sírni. Mázlim volt, hogy magasan voltunk, így volt nagyjából egy percem kisírni magam. Mielőtt még kinyílt volna az ajtó, letöröltem a könnyeimet, és csak utána mentem ki.

Gyalog mentem a hotelig, mert tényleg nem volt messze. Személy szerint soha nem voltam még itt, de nagyon jókat hallottam felőle.

Bementem az üvegajtón, ami után egy hosszú, vörös szőnyeg vezetett a recepcióig, ahol egy idős, szemüveges, ősz hajú, férfi állt.

Bejelentkeztem, ami egyszerűen ment, mivel Tony foglalt nekem szobát. És természetesen ő nem elégedett volna meg egy sim a szobával, ő inkább a legszebbet, a legjobbat (a legdrágábbat) választotta.

A 2. emeleten volt, a 140-es szoba az enyém. Bevittem a bőröndöm, kilakoltam pár cuccot, és fáradtan dőltem le az ágyra. Jó érzés volt szabadnak lenni. Egy kicsit hiányoztak Tonyék, de jól esett egyedül lenni. Viszont nem maradhatok itt napokon keresztül. Ki kell mozdulnom. Amúgy se ismerem annyira a környéket, lehet keresek valami kávézót.

Felkaptam a kistáskám, kimentem a folyosóra, bezártam az ajtót és megindultam lefele.

Amikor kiléptem a hotelből, vettem egy mély lélegzetet, ezzel beszívva a frissnek mondható levegőt. Elkezdgem menni az egyik irányba. Nem kellett sokat menni, olyan 200 méterre volt egy kisebb kávézó.

Kikértem magamnak egy lattet és már mentem volna ki, amikor egy férfi nekem jött, és a kezembe nomott egy cetlit. Először nem is foglalkoztam vele, csak mérgesen a férfi után néztem, akit már elnyelt a föld. Körbe fordultam egyszer-kétszer, hátha meglátom, de nem sikerült. Odasétáltam egy kinti kisasztalhoz, ahova leraktam a kávém, és a kis papírt kihajtottam.

"Gyere a mosdóba! Ott várlak!

                                                                         Apu"  

A szívem elkezdtett őrült módra verni. Hogy találhatott meg? Idegesen körülnéztem mégegyszer, de még mindig nem láttam semmi furcsát, úgyhogy remegő térdellel, a mosdó felé vettem az irányt.

Amikor az ajtó elé értem megálltam. Nem tudtam mi fog rám várni. Megpróbáltam a legrosszabbra is felkészülni. Vettem egy mély levegőt, és lenyomtam a kilincset. Lassan és óvatosan nyitottam ki az ajtót. Amint teljesen kitárult, a lélegzetem is elakadt.

Ott állt  előttem "apa", teljes valójában...