A Tél katonája (Bucky Barnes ff.)

16 fejezet

"Ott állt előttem "apa", teljes valójában..."

Én lefagyva néztem őt. Képtelen voltam megszólalni. Egy hang sem jött ki a torkomon. Térdeim, ha lehetséges, mégjobban elkezdtek remegni. Úgy éreztem mindjárt össze esek. Igaz, most haragban vagyok apával, de mindent megadtam volna, hogy most itt álljon mellettem. A nevelő apámmal egy ideig csak néztük egymást, és mivel én továbbra sem tudtam megszólalni, ő kezdett el beszélni.

-Szia, drágám! Hát apa nem elfelejtette mondani, hogy ne kóborolj el?- ilyesztő nyugodtsággal beszélt. Én továbbra sem szóltam semmit, csak néztem. -Na mi az? Elvitte a cica a nyelved?- kérdezte gúnyosan. Én elkezdtem lassan hátráln. Próbáltam valahogy kiszedni a telefonomat a táskámból, de természetesen az a vacak elkeveredhetett valahova, így nem találtam. Nemtudom, hogyan került elém "apa", de megfogta a karom és nem eresztett el.

-Engedj el!- próbáltam meg kirántani a kezem, a férfi erős szorításából, de nem sikerült.

-Ohh, dehogy engedlek! Most szépen haza megyünk!- parancsolt rám. A karomnál fogva elkezdett a hátsó ajtó felé húzni. Hatalmas szerencsémre pont kijött a konyhából egy ember, úgyhogy elkezdtem eszeveszett módra segítségért kiáltozni.

-Engedje el a nőt!- szólt rá. "Apa" elengedte a karom, és az ismeretlen férfi felé vette az irányt. Én kihasználva a helyzetet, szélsebesen futottam ki az utcára. Vissza akartam jutni a hotelba. Közben a táskámban megtaláltam a telefonom, amit feloldottam, és kikerestem benne Tony számát. Csak két mondatot írtam neki.

Daniella: Kérlek gyere a hotelhez. A nevelő apám megtalált!
                                                                                      Látta

Nem volt időm megnézni a válaszát, mert egy kéz húzott be, a hotel melletti sikátorba. "Apa" volt az. Kezével a nyakamat szorította. A tüdőmből szépen lassan kezdett távozni a levegő.

-Ha nem jössz haza, akkor nem mész sehová!- az előttem álló férfinak teljesen elborult az agya. Nem tudtam mit csinálhatnék. A szemem előtt, fekete pontok jelentek meg. A lábamból kezdett kiáramolni az erő. Hirtelen elrepült előttem egy pajzs, ezzel eltalálva "apát", aki vagy 2 méterrel odébbzuhant. Én lerogytam a földre. Annyit még láttam, hogy apa, a nevelő apámmal harcol, utána pedig képszakadás.

Nem tudom hol vagyok. Azt sem tudom, hogy mennyi ideig voltam kiütve. A szemem nehezen szokott hozzá a fényhez. Amikor sikerült kinyitnom a szemem, körülnéztem. A hotel szobámban voltam. Ott ült még, az ágyam mellett apa, fogta a kezem és engem figyelt. Amikor megláttam, erőtlenül elmosolyodtam. Óvatosan felültem az ágyamban, és kezemmel megtámasztottam magam.

-Mi történt?- nem tudtam, hogy mi történt végül is a nevelő apámmal.

-Te elájultál, én próbáltam elkapni a nevelő apád, de megszökött.- nézett felém. Szemében csillogott a harag és a félelem. -Jól vagy, ugye?

-Persze, jól vagyok! Csak egy kicsit kiütött.- nevettem fel erőtlenül. Apa továbbra is komoran nézett rám.

-Figyelj, kicsim! Ne haragudj, hogy olyanokat mondtam neked a toronyban. Nem úgy gondoltam..- hajtotta le a fejét. Valamennyire még mindig haragudtam rá, de már nem annyira.

-Semmi baj, apa! Mindenkivel előfordul, hogy rossz napja van. És én is mondtam olyanokat amiket nem kellett volna.- mosolyogtam rá, amit mostmár ő is viszonzott. Jó szorosan megöleltem apát. Néha eléggé kiakasztó tud lenni, de akkor is szeretem. Miután eltávolodtunk, ő szólalt meg először.

-Nem akarsz inkább vissza jönni velem, a toronyba?- könyörgően nézett rám. Ezek után lehet, mégis jobb döntés lenne vissza menni. Ott nagyobb biztonságban vagyok.

-Nem tudom.- vontam meg a vállam. -Ha megígéred, hogy te, én és Bucky, megbeszéljük a dolgokat, NYUGODTAN, akkor vissza megyek.- a nyugodtan szót muszáj volt kihangsúlyoznom, mert eddig mindig veszekedésbe torkollott ez a téma. Apa csak sóhajtott egyet, lehajtotta a fejét, utána pedig rám nézett.

-Ígérem!- örültem, hogy végre sikerült szót értenem az apámmal. Eddig elég nehézkesen ment, de most remélhetőleg minden megváltozik.

Apával gyorsan összepakoltuk a cuccomat. Miután ezzel megvoltunk, kijelentkeztünk a hotelból és elindultunk vissza, a toronyba. Hát mit ne mondjak, nem tartott sokáig ez a "nem lakok veled egy helyen" stílus.

A torony előtt állva, végigvezettem a tekintetem, a hatalmas épületen, és vettem egy mély levegőt. Nem rég mentem el innen, mint valami durcás tini, most pedig újra itt vagyok. Beléptem az ajtón, és a szemem elé tárult a földszint, ahol meg kell hogy mondjam, nem sok minden volt. Rögtön a lift felé vettük az irányt. Ott apa megnyomta, a nappali szintjéhez vezető gombot. A liftben való utazás csöndben telt el. Mindketten a gondolatainkba mélyedtünk.

A lift ajtaja kinyílt, mi pedig egyenesen a szobám felé mentünk. Akikkel találkoztunk, azoknak köszöntünk, de egy valaki megállított minket. Tony.

-Szia, kislány! Nem úgy volt, hogy a hotelban vagy?- kérdezte felhúzott szemöldökkel. Tudta, hogy a nevelő apám ott volt, mert őt értesítettem.

-De, csak a nevelő apám meg akart ölni, úgyhogy jobb itt nekem. A hotelban már mindent elintéztem.- tájékoztattam őt, az elmúlt pár óráról.

-Jól van! Amúgy ne haragudj, hogy nem tudtam elmenni, csak éppen egy nagy projekt kellős közepén voltam.- kacsintott egyet. Én csak mosolyogva bólintottam.

-Nem probléma! Apa jött, és így még ki is békültünk.

-Ennek nagyon örülök!- mosolygott rám Tony. Én viszonoztam a gesztust, utána pedig apával mentünk tovább.

Amikor beértünk a szobámba, körbenéztem. Igaz csak pár órát voltam távol, de nekem olyan volt, mint ha már egy éve nem lettem volna itt. Ledobtam a bőröndöm az ágyam mellé, és leültem a székembe. Apa továbbra is az ajtóban állt. Vetettem felé egy kérdő pillantást, hátha hajlandó megosztani az okát.

-Nekem még dolgom van, de te addig pakold ki a cuccod!- mosolygott rám, utána pedig, mielőtt még válaszolhattam volna, elment.

-Végre kipakoltam!- mondtam megkönnyebbülve. Ledőltem az ágyamra, és a plafont kezdtem el szugerálni. Amikor ezt is meguntam, (hozzáteszem, ilyen azért ritkán van) úgy gondoltam, átmegyek Buckyhoz. Ha apa pedig visszajön, akkor megbeszéljük a dolgokat. És valamikor még a mai esetet is meg kellene beszéni a többiekkel.

Bekopogtam Bucky ajtaján. Amikor megjött a válasz, benyitottam hozzá. Az ágyán feküdt és nézte a tévét.

-Daniella?- kérdezte hitetlenkedve, összeráncolt szemöldökkel. -Azt hittem elmentél.- felpattant az ágyáról, és szoros ölelésbe vont. Miután elváltunk, csak akkor szólaltam meg.

-El is mentem.- mosolyogtam rá Buckra. -Csak aztán volt egy kis incidens, velem és a nevelő apámmal, apa jött és megmentett, utána pedig sikerült kibékülnünk.- meséltem el neki a történteket. Buck kikerekedett szemekkel állt előttem.

-De ugye jól vagy?- kérdezte, egy kicsit kétségbeesve. Tényleg nagyon aranyos, hogy így aggódik értem.

-Persze! Nem történt semmi.- nyugtattam meg, Jamest. Amúgy milyen szép neve van már! Remélem nem fogja majd idegesíteni, ha így hívom. -Amit még nem mondtam. Apa csak úgy tudott ide visszarángatni, hogy beleegyezett abba, hogy veszekedés nélkül, megpróbáljuk megbeszélni a kettőnk kapcsolatát.- reméltem, hogy Buck ezt nem bánja.

-Rendben! Ha valahogy meg tudnánk győzni, annak nagyon örülnék!- derült fel a tekintete. Én is elmosolyodtam. Buck közelebb hajolt, és egy lágy csókot nyomott a számra. Miután elváltunk, leültünk filmet nézni, addig amíg apa meg nem érkezik. Még ma szerettünk volna átesni ezen.