A Tél katonája (Bucky Barnes ff.)

14 (1/2) fejezet

"-Daniella!- kibált be apa az ajtón. Nem volt időm gondolkodni, a kilincs lenyomódott..."

-De jó, hogy bezártam az ajtót!- suttogott mosolyogva Bucky. Nekem hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem buktunk le, de Bucky attól még, hogy apa nem tudott bejönni, itt volt. És ki kell nyitnom az ajtót, mielőtt még betöri.

-Na jó. Bújj el valahova!- utasítottam, a még mindíg előttem szobrozó férfit.

-És még is hova?- ezen egy pillanatra én is elgondolkodtam, de aztén megláttam a tökéletes helyet.

-A szekrényembe!- mosolyodtam el. Bucky bólintott egyet, és sietősen odament a szekrényemhez. Fénysebességgel mászott be, én pedig mikor meggyőződtem róla, hogy elbújt, ajtót nyitottam, a még mindíg ordibáló apámnak.

-Miért volt bezárva?- tért rögtön a lényegre, köszönés nékül.

-Neked is szia.- mikor láttam, hogy ugyanolyan mérgesen, és kíváncsian néz felém, folytattam. -Azért volt bezárva, mert fürödtem, és nem akartam, hogy bárki rámnyisson, miközben én ruha nélkül cirkálok, a fürdőben.- utálok hazudni, de nem mondhattam azt, hogy "bocs apa, de Buckyval voltam éppen". Akkor biztos, hogy elszabadult volna a pokol. Így is hatalmas szerencsém van, hogy Bucky bezárta az ajtót.

-Rendben. Csak azért jöttem, mert beszélni szeretnék veled.- közelebb jött hozzám, de én nem léptem hátra.- Az anyád.. vagyis a nevelő anyád, tegnap itt volt.- a szívem elkezdtett gyorsan kalapálni. Nem alartam elhinni, amit apa mond. Miért volt itt? Én biztos, hogy nem fogok vissza menni. Azt elfelejtheti.

-És mit akart?- kérdeztem meg a kérdést, ami számomra elég egyértelmű volt.

-Haza akart vinni.- adta, a teljesen kiszámítható választ.

-És mit mondtál neki?- remélem nem azt, hogy itt várjon, én pedig mindjárt megyek.

-Azt, hogy neked itt van az otthonod.- mosolyodott el apa. Én is rögtön elmosolyodtam. A torkomban gombóc keletkezett, de most a boldogságtól. A szemem megtelt könnyel, és akármennyire is ellenkeztem, egy-két könnycsepp elszabadult, és végigfolyt az arcomon. Apa szoros ölelésbe vont, ami hosszú idők óta, az első volt, és nagyon boldog voltam emiatt. -Szeretlek kicsim!

-Én is szeretlek apa!- nagyon jól esett, hogy ezt mondta. Néhány másodperc múlva elváltunk, apa nyomott egy puszit a hajamba, rám mosolygott, és kiment.

Mikor megbizonyosodtam róla, hogy elment, becsuktam az ajtót, és kinyitottam Bucky szkrényét, aki végig hallgatta az egész beszélgetésünket apával. A férfi szoros ölelésbe vont, ami nagyon jól esett. Úgy éreztem, biztonságban vagyok. Nem akartam, hogy vége legyen az ölelésnek. Nemsokára elváltunk egymástól, Bucky végigsimított az arcomon, én megfogtam a fém kezét, azt is az arcomra tettem. Ismét kellemes borzongás futott rajtam végig. Bucky csak elmosolyodott. Nem tudom, hogy miért nem érti meg, hogy én úgy szeretem, ahogy van.

Egy darabig így álltunk még, elveszve egymás szemeiben, aztán Bucky rátapadt ajkaimra, és váltottunk egy gyors csókot. Csak utána szólalt meg.

-Mennem kell. Ha valaki keres, akkor gyanús leszek.-  simított vegég az arcomon, de most mindkét kezével. Automatikusan elmosolyodtam.

-Rendben.- gyorsan odahajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit az arcára. Ezután ő is elment, én pedig egyedül maradtam.

Az elkövetkezendő órákban, nem igazán csináltam semmit. Tévét néztem, gondolkodtam, és mégtőbbet gondolkodtam. De most kezdek éhes lenni, úgyhogy összekaparom magam, és lemegyek a konyhába. Megfésültem a hajam, mert a sok fetrengéstől hasonlított, egy szénakazalhoz.