A Tél katonája (Bucky Barnes ff.)

6 fejezet

Észre sem vettem, hogy Bucky fogja a derekam. Mikor kinyílt a lift valószínűleg rájött, hogy mit csinál, mert gyorsan elhúzta a karját. Úgy szálltunk ki az említett tárgyból, mintha mi sem történt volna. Az ott tartózkodóktól kaptunk néhány kérdő pillantást, de nem vettük figyelembe.

Bucky leült az egyik székre én pedig elővettem a hűtőből narancslevet és töltöttem egy pohárral. Éreztem ahogy a férfi végig figyel engem, és egy másodpercre se veszi le rólam a szemét.

-Ki ne essenek a szemeid!- jegyezte meg Tony gúnyosan. Bucky szúrósan nézett Tonyra, mire ő védekezően felrakta kezeit. -Jó na! Nem kell leharapni a fejem.- erre a mondatára elmosolyodtam.

Mivel meguntam az ácsorgást, úgy gondoltam leülök Buck mellé. Bár elég kínosnak éreztem a liftben történtek után. Meg kellene beszélnünk a dolgokat, ugyanis ez nem mehet így sokáig.

-Hogy vagy kislány?- nézett rám Tony.

-Köszi jól. És személyesen is meg szeretném köszönni neked, hogy kaptam egy szobát.- mosolyogtam rá, amit a férfi viszonzott.

-Igazán semmiség! Nem kell megköszönnöd.

Ezek után csend telepedett ránk. Mindenki belemerült a saját gondolataiba. Végül a liftből kilépő Natasha törte meg, az egyre kínosabb csöndet.

-Sziasztok!- biccentett felénk mosolyogva. Mire mi mind elmorogtunk egy "szia"- t. Nat odalépett a pulthoz és csinált magának egy kávét. A hűtőből vett ki tejet, amivel felöntötte a koffeines löttyöt, majd megfogta, a már kész italát és leült mellém.

-Valamikor jöhetnél edzeni.- felé kaptam a fejem. Nagyon megörültem kijelentésének, mivel szeretek edzeni.

-Persze! Nagyon örülnék, ha elmehetnék.- mosolyogtam kedvesen a nőre.

-Rendben. Akkor holnap reggel 7-kor megyek hozzád.- kijelentésére csak bólintottam.

-Vigyázz magadra kislány!- mondta Tony. Felé kaptam a fejem és láttam ahogy mosolyog. Nem értem miért figyelmes velem ennyire, mikor megpróbáltam megölni.

-Nem lesz semmi bajom.- nyugtattam meg a férfit mosolyogva. Ő viszonozta a gesztust és bólintott egyet.

Mivel megittam a narancslevet és meguntam az üldögélést, gondoltam felmegyek a szobámba.

Miután bementem rögtön kisétáltam az erkélyre és nézni kezdtem a tájat. Gyönyörködésemet egy kopogás zavarta meg, mire válaszul annyit mondtam neki, hogy "gyere be" . Hallottam ahogyan az ajtó nyitódik, de nem néztem oda, így nem tudtam ki jött be.

A férfi hirtelen átkarolta hátúlról a derekam, és fejét a vállamra támasztotta. Egy kicsit összerezzentem, amikor ezt a mozdulatot megtette. Végül én törtem meg a kellemes csendet.

-Meg kellene beszélnünk a liftben történteket.- fordítottam oldalra egy kicsit a fejem, mire ő levette a fejét a vállamról és összeráncolt szemöldökke nézett rám.

-Az én részemről teljesen nyilvánvaló, hogy mit érzek irántad. -mondta ki, mire már teljesen felé fordultam.

-Az én részemről is.- néztem bele mélyen a szemébe. Buck elkezdett közeledni felém. Mikor már csak pár centi választott el minket egymástól megszólalt.

-A liftben nem véletlenül mondtam, hogy nem kéne ezt.- a mondata engem hidegen hagyon. Abban a pillanatban nem érdekelt, miért nem szabadna ezt tennünk. Teljesen elvesztettem a józan eszem. Hirtelen rátapadtam ajkaira és csókolni kezdtem, amit ő viszonzott. Forró csókunkból az ajtó nyitódása szakított meg minket, mire gyorsan odanéztünk. Most jutott csak el a tudatomig, hogy fél perce Buck azt mondta, hogy ezt tényleg nem kéne. Hirtelen bűntudatom lett, amiért nem hallgattam meg.

-Ohh. Úgylátom rosszkor jöttem.- valargatta Tony a nyakát zavarában.

-Semmi baj, mond csak.- mosolyogtam rá kedvesen, mire ő viszonozta tettemet és bólintott egyet.

-Szóval.. el akartam mondani neked valamit. De elég személyes, úgyhogy ha nem bánod lehet kiküldeném a pasidat.- bölött fejével a mellettem álló Buckyra, mire én felé néztem és ő mosolyogva bólintott egyet, majd kiment.

-Mit szeretnél?- kérdeztem, hangomban őszinte érdeklődéssel. A férfi lehajottta a fejét, leült az ágyra, majd megpaskolta a mellette lévő helyet, én pedig leültem mellé.

-Szóval.. megnéztem rólad pár adatot, és kiderült, hogy a biológiai szüleid nem azok akik neveltek.- megállt a férfi és rámnézett. Én meredten bámultam magam elé. Valahogyan fel kellett dolgoznom, amit mondott nekem Tony. Nem ők az igazi szüleim? De akkor kik?

-É-értem.- néztem rá lassan. Annyira nem voltam szomorú miatta, ugyanis nem bántak velem valami jól, de azért még is velük éltem nagyon sokáig. -És kik az igazi szüleim?- tettem fel a kérdést. Eléggé kíványcsi voltam, mivel az ember nem minden nap tudja meg, hogy örökbe fogadták.

-Nos, igen. Pont ezért jöttem.- akadt meg a férfi szava. Láttam rajta, hogy tart a reakciómtól. -Szóval.. a te szüleid Steve Rogers és Peggy Carter.- a két név hallatára teljesen lefagytam. Steve az apám??

-És.. Steve ezt tudja?- kérdeztem, mire Tony nemlegesen megrázta a fejét.

-Gondoltam te elmondod neki. Még is csak egy családi ügyről van szó.- vakargatta a tarkóját. Teljesen megértettem a férfit. Lehet jobb lenne, ha én közölném a dolgot Stevvel. De még mindig nehéz felfogni. Steve az apám??

Tony hirtelen felállt, majd köszönés nélkül kisétált az ajtón. Nem tudtam mihez kezdjek. Most nem lettem volna képes elmondani Steve-nek. Most még nem. Inkább valakivel meg szerettem volna ezt beszélni. Bucky!

Pár perc gondolkodás után be is kopogtam az említett személyhez, aki csak elmotyogott egy "gyere"-t mire én kinyitottam az ajtót. A férfi éppen az ágyán ülve olvasott. Mikor beléptem felnézett a könyvről és rám mosolygott.

-Szia!- üdvözölt, és felült az ágyán.

-Szia!- köszöntem neki vissza. -Szóval.. amit mondott Tony..-Bucky erre össze ráncolta a szemöldökét.

-Mit mondott?- kérdezte meg, de mikor rájött mit kérdez gyorsan hozzátett egy mondatot. -Ha szabad tudnom.- én erre csal bólintottam egyet majd leültem mellé.

-Szóval.. Steve nekem..- fétlem a reakciójától, hogy az apám legjobb barátjával kavarok, de muszáj volt neki elmondanom. Vettem egy nagy levegőt majd kimondtam. -Steve nekem az apám.- Buck erre a mondatomra teljesen ledermedt. Nem tudtam mit kéne csinálnom most. -Hé, Buck! Itt vagy?- mire a férfi észbekapott.

-Steve az apád?!- kérdezte. A kirohanására nagyon megijedtem. Féltem, hogy emiatt utálni fog. -És ő tudja?- nemlegesen megráztam a fejem.

-Én is most tudtam meg. De még ma el fogom neki mondani.- Buck csak bólintott egyet, majd magához ölelt és egy puszit nyomott a hajamra.

-Ne aggódj! Biztos jól fog reagálni.- simogatta a hátamat.