Ι'm gσηηα rυίη γσυ

HUSZONHÁROM

Nyílt az ajtó...Nyílt az ajtó. Nyílt az ajtó? Nyílt az ajtó!

Kinyitottam a szemeimet. Láttam a cipőket. Az Ő cipőit. Bejött hozzám. Nem néztem fel, csak próbáltam észrevétlenül szuszogni tovább hátha akkor békén hagy.

Pontosan előttem állt meg. Pár pillanatnyi csend után egy hatalmas sóhaj szakadt fel belőle. Ismét csend következett. Aztán hatalmas, forró tenyere a vállamra simult. Végig vitte kezét a karomon, majd elkezdte kioldani az engem tartó kötelet. A kezem erőtlenül zuhant mellém, már nem volt erőm megtartani. Tenyere a másik vállamra érkezett, majd miután elérte a kötelet, azt is kiszabadította. Lépésenként megszabadított az összes pánttól, utolsó lépésként pedig finoman magához szorított, majd fél kézzel a hámot is levette rólam. Utána felkapott az ölébe és végre magam mögött hagyhattam az a szörnyű helyet.

Az ágyára tett le, arra az ágyra, ahol talán már számtalanszor lefeküdt azzal a nővel... Istenem, hogy fájt a szívem ettől a gondolattól!

Besüppedt mellettem az ágy és ő leült mellém. A kezem után nyúlt, majd nagy tenyerébe zárta az apró kezemet.

- Tudom, hogy gyűlölsz engem... - kezdte rekedtes hangon. -.... De nem tudom azt tenni, ami helyes... - nevete el magát. Fájdalmas nevetés szakadt fel belőle, ami hamar abba is maradt. - Egy önző ember vagyok, Iseul és nem tudom azt tenni, ami a helyes. Hagyom, hogy szenvedj, csakhogy nekem jó legyen. Ez az igazság. És sajnálom, nem akarom, hogy szenvedj, de képtelen vagyok másképp tenni. Gyűlölhetsz, amennyire akarsz, nem vagyok rá képes. Rólad nem tudok lemondani. Nem megy. Bármi más, de téged ne! - csuklott el a hangja.
- Miért....?-suttogtam megtörten.
- Nem tudom... Bárcsak tudnám, Iseul.... Bárcsak érteném.... - sóhajtott fel.
- Végig kell néznem mindent? - lepték el a könnyek a szemeimet.
- Nem kell, Iseul, mindentől megvédelek, elrejtelek! Nem kell emiatt aggódj! - vette kezei közé az enyémeket.
- De attól még meg fog történni és én örökre a szobája fogja maradok - ráztam meg a fejem csalódottan.
- Annyira utálod itt? - kérdezte fájdalmasan.
- Csak boldog akarok lenni... - szorítottam össze a szemeimet.
- És én nem tehetlek azzá? - emelte fel a fejemet.
- Nem erről álmodoztam egész életemben - néztem mélyen a szemébe.

Pár pillanatig vizslatta a tekintettem, mintha keresett volna valamit benne. Én álltam az ő tekintetét és pislogás nélkül néztem a szemeibe.
A következő pillanatban felállt mellőlem és az ajtóhoz lépett. Seokjin nevét kiáltotta, aki hamarosan meg is jelent. Nem tudtam, mit akarhat tőle, hiszen kiment és becsukta maga után az ajtót, így nem hallottam vagy láttam semmit.

Vissza dőltem hát az ágyba és bámultam ki az ablakon. A nap alig-alig sütött a sűrű, szürke felhők mögül, egy-egy kósza madár repült el sebesen az ablak előtt, minden csendes volt és élettelen. Akárcsak idebent. Egyhangú sötétségbe zárt a szoba, elválasztva a boldogságtól és a szabadságtól, ami kint várt volna rám.

Kim úr pár perccel később visszajött a szobába. Elvette a cigarettás dobozát az asztalról és kisétált a teraszra. Rágyújtott. Hosszasan szívta be a füstöt a tüdejébe, majd a fejét hátra döntve engedte a meleg levegőbe azt jó hosszasan. Legalább 3 szálat elszívott ilyen lassú tempóban, mire kopogtak az ajtón.

-Szabad! - kiáltott be Kim Úr.
- Meghoztam a kisasszony ennivalóját, uram - hajolt meg Seokjin.
- Szolgáld fel őket, Seokjin! - fordult felé a ház ura.
- Máris, uram! - engedelmeskedett az alkalmazott.

A szememmel érdemtelenül követtem végig a sok finomságot, ahogyan az asztalra kerültek, miközben Jin lopva rám pillantott két mozdulat között. Tekintette aggodalmat és szomorúságot tükrözött. Rosszul esett, hogy így nézett rám, ezért inkább elvezettem a tekintettemet róla és ismét egy tányérra fókuszáltam.

- Készen vagyok! Jó étvágyat kívánok! - hajolt meg ismét Seokjin, majd elhagyta a szobát Kim úr jóváhagyása után.

- Kényelmesebb, ha az ágyban maradsz, vagy ha ide hozlak az asztalhoz? - sétált be a teraszról a férfi.
- Oda tudok ülni az asztalhoz - mozdultam meg a fekvő pozícióból.
- Jövök, segítek! - intett felém, hogy maradjak nyugodtan.

Engedelmesen ültem az ágy széllén és vártam, hogy oda érjen hozzám. Sietősen szelte át a szobát felém, aztán a karjaiba emelve vitt át az asztalhoz. Óvatosan rakott le az egyik székre. Utána kihúzta mellettem a másikat is és leült mellém.

- Mi szeretnél enni? Válassz nyugodtan! - intett a tele rakott asztal felé.
- Kérnék egy kis levest - tettem, ahogy kérte, miután gyorsan végighordoztam a tekintetem a finom ételeken.

Kim úr a kezébe vette a tányért, majd levest mert bele. Letette elém, azt követően kezébe vette a kanalamat, mert bele egy kis levest, aztán felém fordult vele. Engedelmesen hajoltam felé, hogy megegyem a kanál tartalmát.

A vacsora csendben telt. Kim úr szigorú felügyelettel végig kísérte minden egyes mozdulatomat, én pedig csak engedelmesen ettem, mert mi mást is tehettem volna?

Vacsora után ott hagyott engem a szobában, ő pedig a fürdőbe ment, hogy vizet engedjen a kádba nekem. Aztán szólt a telefonja és valahova kiment, azt parancsolva nekem, hogy várjam meg, mert azonnal vissza jön.

Pár pillanatig vártam. Csak ültem és meredtem magam elé. Aztán hirtelen felálltam és a teraszra mentem ki.

Lenéztem a korláton túli mélységbe és magamat is meglepve azon kezdtem el gondolkodni, ha innen leugrok, biztos vagyok benne, hogy nem élem túl. Jobban kihajoltam, mert felcsigázott az az érzés, hogy végre valami megmozdult bennem. A fogcsikorgatóan hideg szél erősen kapott a hajamba, ami így az arcomba hullott. Azonnal a csontjaimig hatolt a hideg. Csak bámultam lefelé, a sötétségbe. Vágytam rá, hogy megszabaduljak innen. Egyre kinnebb dőltem a korláton támaszkodva. Már csak egy lendület kellett volna és azonnal leestem volna.

- Iseul! - ragadta meg erőteljesen a derekamat két kéz az utolsó pillanatban.

Már majdnem szabad voltam, de a forró tenyerek vissza rántottak börtönömbe, a forró test körém fonódott és nem engedett megmozdulni. Én felocsúdva a sokkos állapotomból hatalmas adag levegőt fújtam ki a számon.

- Mi a fene ütött beléd? - rántott be a teraszról becsapva az oda vezető ajtót. - Majdnem kiestél onnan! - nézett rám dühös és egyben ijedt tekintettel.
- Bocsánat, nem tudom mi ütött belém - feleltem őszintén.
-Holnap rád fog nézni egy orvos. Valami nincs rendben veled - mért végig szigorúan.

Nem válaszoltam neki. Csak néztem kemény arcát, tomboló tekintetét. Minek mondjak bármit is? Úgyse hallgat rám soha.

- Hallottad amit mondtam?- parancsolt rám türelmetlenül.
- Igen, uram - pillantottam el róla.
- Menjünk fürödni! - sóhajtott végül fáradtan.

Hagytam, hogy levetkőztessen, utána pedig hogy besegítsen a kádba. Elmerültem a habok között és lehunytam a szemem. Nagyon jól esett. Hosszú percekig ültem csak ott a vízben néma csendben, még a saját lélegzetemet is tisztán hallottam.

Aztán megéreztem tenyerét a melleim közé simulni, onnan pedig egy erőteljesebb mozdulattal elkezdte lefelé tolni a kezét. Elérte az alhasamat, pár percig ott masszírozott, majd keze beterítette a nőiességemet és azzal játszadozott el. Nem sokáig tartott, ugyanis hamarosan két hosszú újja belém siklott egy erős impulzust küldve végig a testemen. Erőseket taszított rajtam, gyorsan a gyönyör küszöbére juttatva. Ezt észlelve felgyorsította mozdulatait én pedig egy hangos sikoly kíséretében kiélveztem a pillanatot.

Még időm se volt vissza jönni a világon túli állapotból, Kim úr megragadott engem és kirántott a vízből.

Na, hát így estére nagyon megjött a kedvem, úgyhogy fogadjátok szeretettel ezt a részt!
Puszi!🥰