Ι'm gσηηα rυίη γσυ

TIZENKETTŐ

Reggel felkelni se akaram. Amikor megláttam a szobalányaimat belépni a reggelimmel, éreztem, hogy kirohanok a világból.

A tegnap este után soha többé nem akartam, hogy Kim úr hozzám érjen vagy látnom kelljen őt. Az utolsó hely a világon az ő rezidenciája volt, azok között, ahol lenni akartam. Bármit megtettem volna, hogy menekülhessek innen. Harmadik napomra virrad a Kim palotában, s máris annyi minden történt, úgy éreztem, már nem tudok innen menekülni, ha akarok se.

Amikor a felöltözésre került a sor, persze megint egy rózsaszín pántos ruhát kaptam. A hajamat egy lófarokba kötötték fel, amit egy rózsaszín szalag tartott össze. Azt hittem azon nyomban elégetem az egész ruhatáramat. Égett az arcom, ahogy arra gondoltam, ebben kell megjelennem mindenki előtt.

Végül csak lenyeltem a mérgemet és próbáltam egyébre koncentrálni, mielőtt valami meggondolatlanba bocsátkozom. Tudtam, hogy nincs más választásom, mint túlélni ebben a szörnyű szerelésben.

De ki sem mozdultam a szobából egész délelőtt. Seokjintól kaptam egy laptopot, azzal foglalkoztam.

Mindenféle híreket olvastam, zenéket hallgattam, hírességek után kutakodtam. Végre volt lehetőségem bepótolni mindazt, amiről lemaradtam az elmúlt 18 évben.

Kimondhatatlanul boldog voltam, hogy végre lehetőségem nyílt szétnézni egy kicsit a nagy világban. Végre kedvemre hallgathattam, amit csak szerettem volna, nézhettem véres akciófilmeket és horrort, valóságshow epizódjait gyűjtöttem össze, hogy majd megnézhessem mindet.

-Kisasszony! - törte meg a kopogás az éppen soron levő Big Bang számot.
- Igen? - állítottam meg a felvételt.
- 10 perc múlva ebéd idő! Kérem, fáradjon le velem az ebédlőbe! - nyitott be Seokjin.
- Nem lehetne, hogy ma kihagyjam az ebédet? - néztem rá nyűgösen.
- Az ebéd az egyetlen közös programja a család többi részével. Borzasztó nagy tiszteletlenség lenne kihagyni - nézett rám szigorúan.
- Megyek már - sóhajtottam fel.

Az étkező ajtaja előtt, minden rossz érzés ellenére felvettem magamra a legszebb mosolyomat, csak utána léptem be. Persze, a lányok megint lenézően suttogtak rólam, ami ezúttal még jobban zavart. Hye In és Seo In kedvesen mosolyogtak rám, Kim úr pedig elégedetten mérte végig a rózsaszín ruhát rajtam.

-Jó napot kívánok, Kim úr! - hajoltam meg először neki.
- Jó reggelt, Iseul - bólintott.
- Jó reggelt, Hye In! - fordultam ezután az édesanyja felé.
- Jó reggelt, kedvesem! Ragyogóan festesz ma! - simított a vállamra.
- Köszönöm! De ön sem panaszkodhat! - viszonoztam a bókot.
- Nagyon édes vagy, Iseul! - nevetett fel könnyedén.
-Jó reggelt, Iseul! - köszönt vidáman Seo In.
- Neked is, Seo In! Gyönyörű vagy! - néztem végig ámulva a ragyogó nőn.
- Ugyan már! Nézz magadra, elbűvölő vagy! - nézett rám ragyogó szemekkel.

Hála Seo Innek elég kellemesen telt el az ebéd. Végig kérdezgetett és mesélt nekem, ami elvonta a figyelmem az egyéb, kellemetlen gondolatoktól.

Elmesélte, hogy éppen egy színésznő 4. esküvőjét rendezi, miután az első 3- at már megrendezte neki. Rengeteget nevettem, amíg ő mesélt nekem. Lenyűgözött mennyire könnyed, bátor, magabiztos nő volt és gyönyörű. Minden szava értelemmel volt tele és nem félt kimondani, amit gondolt.

A csodálatomat hamar irigység keresztezte és abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy olyan lehessek, mint ő. Olyan gyönyörű, okos és érett nő. Ölni tudtam volna, hogy cserélhessek vele. Igazságtalannak éreztem az életet és egyre kisebbnek láttam magam.

Ahogy körbe néztem, a terem tele volt gyönyörű nőkkel. Mosolyogtak, nevettek, beszélgettek és közben úgy néztek ki, mintha most húzták volna ki őket egy-egy divatmagazinból. Mind érettnek és elbűvölőnek tűntek. Úgy éreztem magam, mint egy óvodás, aki a hercegnős jelmezével beszabadult az iskolás lányok menő, sztáros bulijába. Teljesen kilógtam a sorból és nevetségesnek éreztem magam.

- Mindenki egészségre váljék! - rázott vissza hirtelen Kim úr mély hangja a valóságba.

Az ebédnek vége lett és mindenki elhagyta a helyét, hogy a dolgára mehessen.

Előttem pedig ott hevert a desszertem és a második fogásom érintetlenül, hányinger kerülgetett és izzadt a tenyerem.

Csak néztem és néztem, ahogy Kim úr a ballján azzal a nővel kisétált a teremből. Nevetnek, beszélgetnek és ragyog az egész helyiség körülöttük. Az a nő tökéletesen illet hozzá, gyönyörű alakkal, idomokkal, elbűvölő arccal. Hogy is versenyezhettem volna vele?

Aznap rájöttem, milyen jó dolog is Big Bang számokra és romantikus drámákra sírni. Kisírtam magam. Kisírtam magamból az első nagy csalódásomat, a fájdalmamat, a haragomat, a szégyenemet. Kiadtam magamból és végül elfogadtam, mert mi mást tehetnék? A dolgok egyáltalán nem úgy alakultak, ahogy én azt gondoltam, de azzal, hogy dühöngök, nem lesz jobb. Nem tehettem semmit.

Elfogadtam, hogy Kim úr szemében én csak egy kislány vagyok, egy naív kislány, akit szabályozni lehet, aki hiszékeny, aki naív és gyerekes. Felfogtam, hiába is harcolok ez ellen, csak magamat teszem még nevetségesebbé.

Megértettem és nem sírtam tovább.

Az elkövetkező napokban sokat voltam egyedül. Olvastam és sokat sétáltam. Kim úr könyvtára igen elképesztő, rengeteget időztem ott minden nap. Felfedeztem a hátsó kertet és az üvegházat is. Nem is volt olyan rossz ez a felfedező túra, egy kis időre el tudta terelni a gondolataimat.

Emellett újra fordítottam magamra időt, komolyan vettem a szépségápolási rutinjaimat, a lefekvés és felkelés idejét, az étrendet és a rendszeres mozgást. Összeszedtem magam és nem dugtam az orrom olyasmibe, amibe nem kell, például Kim úr dolgai.

Kim úrral elkerültük egymást és egyre több időt töltöttem az anyjával és a nővérével. Seo In sokszor elvitt magával eseményekre és esküvői kiállításokra, amiket nagyon élveztem, Hye In pedig vásárolni vitt és rengeteg tanáccsal látott el mindenféle téren.

A lehető legjobb irányba alakult az életem a rövid botlásom után Kim úrral. Igazából, ahogy telt az idő, hálás lettem neki érte. Észhez térített meg mielőtt lejárattam volna magam teljesen. Ennek hála pedig most mindent a lehető legjobb irányba alakult. Hye In és Seo In segítenek mindenben, hogy megtaláljam az utamat. Nagyon szívre veszik a helyzetemet, amiért nem tudok elég hálás lenni nekik. Úgy érzem, végre igazán törődik velem valaki. Nagyon jó érzés.

Szerencsére, Kim urat nem hozzák szóba soha, mintha tudnák, mi történt. Mármint valamit biztos tudnak, hiszen ők beszélnek vele nap, mint nap, de azért nem hiszem, hogy az igazság lenne az, amit tudnak. A lényeg, hogy nem kell magyarázkodnom és nem látom, hogy csalódottak lennének.

Persze, azért akármennyire is akartam, nem tudtam őt teljesen kizárni a fejemből. Sokszor lestem őt meg esténként, amikor visszatért a szobájába, vagy amikor azzal a nővel, Lee Naval, sétáltak az udvaron.

Lee Na sokszor töltött a mi szárnyunkban éjszakát és nevetésük egészen a szobámig hallatszott. Olyankor órákig ültem egy kád kihűlt vízben és próbáltam kiverni a fejemből nevetésük visszhangját.

Napközben tartottam magam és elrejtettem az érzéseimet, de éjszaka az ördög felébredt és a gondolataim felemésztettek. A tehetetlenségem, a féltékenységem bele fullasztottak abba kád vízbe, amiben ültem.

Mert ő mindenhol ott volt és folyton eszembe juttatta, hogy csak egy gyenge kislány vagyok az ő veszélyes világában.

Csodálatos napot és hetet kívánok nektek!❤️
Mit gondoltok a helyzetről?