Ι'm gσηηα rυίη γσυ

TIZENNYOLC

Unatkoztam. Még óra sem ketyegett a szobában, a csend szinte megfojtott. Feküdtem az ágyon és a plafont bámultam már egy jó ideje. Még szerencse, hogy a fél napot átaludtam, másképp eddig megölt volna az unalom. De mostmár így se bírtam tovább türelemmel.

Az asszisztens, akit mellém rendeltek éppen kiment valahova telefonálni, a szobalányaim pedig a dolgukra mentek, így egyedül voltam.

Lassan a könyökeimre emelkedtem. Pár másodpercig figyeltem, aztán felültem. Ismét vártam egy kicsit, majd a földre eresztettem a lábaimat és fokozatosan felálltam.

Csendesen sétáltam körbe a szobában, a szememmel megvizsgálva minden egyes apró részletet. Egy emberről rengeteg mindent elárul a szobája, Kim úr pedig rejtélyes ember volt, így még izgalmasabb volt felfedezni a terepet. Annyira szerettem volna egy kicsit is jobban ismerni, érteni őt. Azt reméltem, a szoba majd elárul egy kicsit többet róla.

A helyiségben főleg a barna, krém, fehér és fekete színek uralkodtak. A bútorok feketék voltak, az íróasztal is, a szekrények és polcok is mind. A kanapé és a fotelek fekete lábakkal és csokibarna, bőr üléssekkel rendelkeztek, az asztal pedig fekete volt. A szoba falai barnák voltak szintén, világos barnák, kicsit az arany felé hajolva, néhol pedig esztétikusan krém alapú, arany - barna, fehér és fekete virágos tapéta díszítette. A függönyök krémszínűek voltak, a sötétítők pedig nagyon sötét barnák. A szőnyeg is kellemes csokibarna volt és nagyon puha. Majdnem az egész szobát szőnyeg borította, de helyenként kilátszott alóla az sötétbarna csempe, ugyanis az ő szobájának padlóját csempe borította.

Kiegyensúlyozott, elegáns, előkelő volt minden egyes bútordarab és dísztárgy, akárcsak ő. Ugyan akkor az egész árasztott magából egyfajta csendes, sötét és zavaros benyomást, mint amilyennek ő maga is tűnt sokszor.

Végigsiklott a kezem a könyvein, elovastam pár szót a papírokról az asztalán, kipróbáltam a kanapét, kezembe vettem pár dísztárgyat, megvizsgáltam őket, csupasz lábamat a szőnyegbe mélyesztettem, hagytam, hogy csiklandozzanak a puha szálak, kilestem az ablakokon.

Elég sok idő eltelt a jövés-menéssel, az egész szobát felfedeztem zavartalanul, senki nem szakította félbe a kis kalandomat.

Az utolsó helyiség, ahova betettem a lábaimat a gardróbja volt. Hatalmas, besétálós gardrób, akárcsak az enyém. Minden színek, stílus és alakom szerint elrendezve. Külön tároló a nyakkendőknek, külön egy az óráknak, hatalmas cipős szekrény, csupa márkás ruhadarab. A helyiség nem hazutolta meg gazdáját, talált hozzá a rend, ami odabent uralkodott, minden darab az ő stílusát tükrözte, a színek is. De amit a legjobban imádtam az az illat volt. Az ő illata. Az egész helyiség, minden egyes ruhadarab öntötte magából a férfias, édeskés illatot, ami mindig körbelengte őt is. Lehunyt szemmel fordultam körbe a szobában, élvezve ahogy az orrom megtelik a finom illattal.

Elég sokat időztem a ruhái között, de végül magam mögött hagytam a gardróbot.

A terasz felé sétáltam, ahol a tegnap este ő cigarettázott. Óvatosan elhúztam a függönyt, kinyitottam az ajtót és kiléptem a hűvös levegőre. A csupasz talpam fájni kezdett a hideg kővel való találkozástól, az egész testemet rázta a hideg, tiszta libabőrös lettem.

Ennek ellenére nagyon jól esett a friss levegő, így nem mentem be.

A szépen kifaragott kőkorláthoz sétáltam. Vékony, fehér kezeimet a sima felületre helyeztem és kinéztem a hatalmas kertre. A szoba terasza az első udvarra nézett, azaz a nagykaput is láttam, ahol első éjszaka bejöttem ide. Gyönyörű volt a hatalmas, már fakuló zöld tenger, a halvány színű virágokkal, fölöttük szürke felhőkkel borított ég, a díszes kapu, a kövezett út, az alkony. Akárcsak egy filmbeli jelenet.

Ahogy a szél felerősödött, a hálóingem aljába kapott, vele egyidőben a hajam is a levegőbe szállt. Lehunytam a szemem, hogy érezzem a hideg szelet. Kitisztult tőle az agyam, élénkek lettek az eltompult érzékeim, a lusta testem minden izma megfeszült.

-Meg fogsz fázni idekint. Nem vagy már elég beteg? - terítette be a hátamat meleg anyag.

Kinyitottam a szemeimet, lenéztem magamra. Egy fekete zakó pihent a vállaimon, majd egy pár papucs landolt a lábaim mellet.

- Lépj beléjük gyorsan! - állt meg közvetlenül mögöttem

- Köszönöm - csúsztattam lábaimat engedelmesen a papucsokba.
- Mióta vagy idekint? - simított a vállaimra hatalmas tenyereivel.
- Nem tudom - engedtem el magam a jó érzés hatására.
- Pihenned kéne - szorított a karjaimra.
- Unatkoztam - vallottam be.
- Beteg vagy - felelte azonnal.
- Sajnálom - bámultam a lábaimat.

Nem kaptam már választ.

A melegség eltűnt mögüllem. Magas alakja mellettem jelent meg. Kezében gyújtó volt, másikkal pedig egy szál cigarettát emelt fel, hogy meggyújtsa. Amint égni kezdett a szál, zsebre vágta a gyújtót és szájába vette a cigarettát. Lehunyt szemekkel szippantott egy nagyot belőle, majd pár másodperccel később hosszasan kiengedte a füstöt.

Hosszú percekig figyeltem, ahogy füstöl mellettem.

Vonásai megenyhültek, feszes testtartása lazább lett, minden mozdulata nyugodt volt és csendes. A keménység és a szigor pár percre elhagyta a tekintetét. Csak az élvezet volt és a béke, a felpezsdülés egy hosszú munkanap után.

Kevés lélegzetelállítóbb dolog van, mint Kim Taehyung kigombolt, gyűrött ingben, laza nyakkendőben, kócos hajjal, amint cigarettázik a teraszán.

Szótlanul bámultam őt. A látványt egyszerűen magába szippantott engem teljesen. Minden egyes apró részletet egy életre meg akartam jegyezni.

-  Ideje vacsorázni - oltotta el a csikk maradványát, majd a hamuzóba dobta.
- Huh? - eszméltem fel a bambulásból.
- Jég hideg vagy! - tette forró kezét az arcomra. Nem válaszoltam, csak bámultam gyönyörű, sötét szemeibe.
- Irány befelé! - helyezte át tenyerét a derekamra, hogy bevezessen a szobába.

Az asztalon már gőzölgött a vacsora. Azonban, ahogy szemügyre vettem a terítést, csak egy személynek volt tányér és evőeszköz előkészítve.
Kim úr kihúzta nekem a széket, aztán óvatosan leültetett.

- Láss hozzá, mielőtt kihűl! - ült le az egyik fotelba.
- Ön nem vacsorázik, uram? - fordultam utána.
- Már vacsoráztam, egyél csak - mosolyodott el halványan.
- Hm - bólintottam én is enyhén mosolyogva és visszafordultam a finomságok felé.

Vacsora után a szobalányaim segítségével lefürödtem és a szokásos esti dolgokat is elvégeztem. Addig Kim úr telefonált munkaügyben.

- Menjen csak, kisasszony! Összeszedjük a dolgait és jövünk mi is - mosolygott rám az egyik szobalányom.
- Köszönöm - viszonoztam a gesztus és az ajtó felé indultam.

- Jöttem meghálálni a csodálatos vacsorát, uram - szűrődött be egy női hang a fürdőbe.
- Ma nem lehet. Iseulra kell vigyáznom, tudod jól, hogy beteg - hangzott fel Kim úr komoly, rideg hangja.
- Miért kell itt lennie, uram? Van saját ápolója és szobalányai. Maga nélkül is tökéletesen elboldogul! - méltatlankodott a nő.
- Ne engedd meg magadnak, hogy kérdőre vonj, Lee Na! - mennydörögte mély hangon dühösen.
- Bocsásson meg, uram! Csak zavar, hogy Iseul az utunkba áll. Miért foglalkozik vele? Hiszen hamarosan egybe kelünk. Nincs megelégedve velem, uram? - csendesedett el a nő.

Milyen egybekelés?! Kim úr elveszi ezt a nőt? Megházasodik? Vele?!

- Távozz, Lee Na! Nincs időm most erre a jelentéktelen vitára - utasította el kegyetlenül Kim úr.
- A holnapi találkozásunk áll még, igaz? - kérdezte Lee Na.
- Áll - sóhajtott fel Kim úr.

Igazán szívtelenül vonzó ez a Kim Taehyung, nem igaz?
Találkozunk jövő héten!🥰