Ι'm gσηηα rυίη γσυ

HUSZONKETTŐ

Fogalmam sincs, mióta voltam bezárva odalent. Csak tűrtem, ahogy a már-már a húsomba vájnak a kötelek szüntelenül. Biztos, több ideig voltam lent, mint egy nap.

Nem kaptam enni, nem kaptam inni, fáztam a szoba hűvösében és aludni se nagyon tudtam. Fájt mindenem és a kötelek csúnya nyomokat hagytak rajtam, ahol felsértették az érzékeny bőrömet.

A lelkem dúlt-fúlt. Egyszerűen nem tudtam lenyugtatni magam. Lassan fizikai fájdalmat okozott, annyira rosszul esett, ahogy Kim úr bánt velem. Realizáltam, hogy sosem leszek én neki több egy nevetséges játékszernél, hogy sosem fog rám igazi nőként tekinteni, sosem lehetek én az igazi számára, s egyre jobban utáltam magam, amiért egy pillanatra is elhittem ezt a hülyeséget. Amiért beleéltem magam és azt hittem, van esélyem. Ennél nagyobbat hibázni nem is tudtam volna. Teljesen nevetségessé tettem magam az egész ház előtt, tönkre tettem az eddig se nagyon fényes életemet és megpecsételtem a jövőmet. Biztos, ki fog dobni az utcára. De legalább akkor többé nem kell látnom őt.

Taehyung szemszöge

Ki kellett jönnöm. Bármennyire is szerettem volna eloldozni azonnal, ahogy kiejtette a száján, hogy szeret, nem tehettem meg. Azzal a saját elveimmel mentem volna szembe, olyat pedig sosem teszek.

Ideges voltam, feldúlt. Nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek. A szívem azt kiabálta menjek azonnal vissza és zárjam őt a karjaimba, adjak édes csókot azokra a tökéletes, finom ajkaira. Kiabált belőlem a vonzalom, amit iránta éreztem, a szeret, a vágy, de az agyam meggátolta, hogy mozogjak.

Gyorsan elkaptam a doboz szivarat az asztalomról és kicsattogtattam a teraszra. Alig tudtam rágyújtani arra a szerencsétlen szivarra, olyan feldúlt voltam. Még egy ilyen egyszerű dologra se tudtam odafigyelni.
- Bassza meg! - káromkodtam hangosan. Végül csak sikerült és hatalmasakat szívva belőle próbáltam lenyugtatni magam.

- Kim Taehyung! - rontott be a szobába anyám torka szakadtából ordítva.

Már pár perce kiabált az ajtó előtt, ahol Seokjin próbálta feltartóztatni, de tudtam, hogy előbb utóbb be fog jutni. Legalább addig is kicsit lenyugodtam, hála a szivarnak.

- Hol vagy, te, szégyentelen fiú?! - kiabált tovább vörös fejjel.
- A teraszon, anya - árultam el neki.
- Hogy merészelsz ilyesmit tenni? Azonnal engedd el szegényt lányt, akárhol is legyen, vagy megbánod! - fenyegetőzött.
- Az én házam, azt csinálok, amit akarok! - horkantottam fel.
- Taehyung! - kiáltott majdnem sírva.

Meglepődve fordultam felé. Ritkán szokta ennyire felizgatni magát, általában semmi nem érdekli ennyire. Mégis Iseul ügyét annyira szívre vette.

- Megígértem a szüleinek, fiam! Megígértem és te is megígérted! Megígérted, hogy feleségül veszed és vigyázni fogsz rá! Hogy tökéletes élete lesz és semmiben nem fog hiányt szenvedni! - kezdett el sírni. - Szerinted mit gondolnának rólam a szülei, ha tudnák, hogy hagyom, hogy ezt műveld vele?! Szégyenben maradtam előttük, mert nem vigyáztam a lányukra és te ugyanúgy! Szégyelhetnéd magad, amiért egy szörnyeteg vagy és ezt teszed vele! Hogy hozhattál ekkora szégyent ránk? Egyszerűen nem értem, mit rontottam el, hogy ilyen lettél! Ha apád látna szörnyen csalódott lenne, Taehyung! Térj észhez! - rázta teljes erejéből az ingemet.

Ha valaki hatással tudott lenni rám, az ő volt és talán a testvérem. Anyám ritkán szólt bele a dolgaimba, de ha megtette, olyankor mindig a szívemig hatóan le tudott szidni.

- Fejezd be ezt a züllött életet, Taehyung! - nézett fel rám könyörögve. - Azt se bánom mostmár, ha azt a Lee Nat veszed el, csak vedd el, szüljön neked egy utódot, küld el a többi lányt és komolyodj meg végre! - ez nála teljes megadást jelentett, ugyanis mindig is ellenezte Lee Nat, s most egyenesen könyörög nekem, hogy vegyem őt el. - Házasodj meg és hagyd békén szegény Iseult! Hamár nem vagy hajlandó teljesíteni, amit ígértél, legalább én teljesíthessem, amit én a szüleinek ígértem! - hajtotta le a fejét.
- Mi a szándékod vele? - kérdeztem, bár tudtam, mit fog mondani és eszem ágában sem volt beleegyezni.
- Keresek neki egy találó férjet és gondoskodom róla, hogy boldog élete legyen a továbbiakban! Ez a kötelességem, Taehyung! - nézett újra rám.
-Itt is jó élete van. Mindent megkap, amire szüksége van - vontam meg a vállaimat.
- Hát tényleg ennyire nem látod, szegény mennyire szenved? - rázta a fejét csalódottan.
-Tessék? - lepődem meg. Ha anyám is észre vette, hogy Iseullal mi a baj, akkor az elég komoly és fontos dolog kell legyen számára. Nem fogja annyiban hagyni.
-Odáig van érted, Tae - suttogta megtörten. A becenév hallatán, nagyot dobbant a szívem. Rég nem hívott így. - Egész életében arra volt nevelve, hogy neked megfeleljen, neked engedelmeskedjen. Hogy majd jön valaki, akinek a tulajdonában áll, és vele kell leélnie az életét, mert az a valaki kiválasztotta őt. Azt hitte, különleges számodra, azt hitte, őt fogod magad mellé kiválasztani. De te csak játszol vele és kihasználod azt, hogy fiatal, szép és naív. Ne tedd tönkre az életét. Ha nem szereted, ha nem őt választod ki magadnak, engedd, hogy egy jó életet adjunk neki. Nem kényszerítheted, hogy végig nézze, ahogy elveszel egy másik nőt és családot alapítasz, nem tarthatod itt, ha egyszer házas leszel! - próbált észhez téríteni.

Tudtam, hogy igaza van, hiszen Iseul is ezt mondta, szavai erősen visszhangoztak a fejemben : "Ön sosem fog szeretni engem! Úgyhogy kérem, könyörgök, engedjen utamra! Nem kényszeríthet, hogy végig nézzem, ahogy elveszi azt a nőt. Nem teheti ezt velem!".

Anyám mindent jól mondott, és tudtam, hogy azt kéne tennem, amit ő mond. De nem tudtam. Bármibe előbb megyek bele, mint abba, hogy Iseult elengedjem magam mellől.

Hogy miért? Nem tudom. Talán mert kisgyermek kora óta annak ellenére hogy próbáltam tagadni, valahol legmélyen belül az enyémnek tartottam. Végig néztem, ahogy gyönyörű fiatal lánnyá cseperedik, csak számomra. Láttam, milyen odaadással engedelmeskedik, hogy tökéletes legyen. Végig kísértem egész felcseperedését, mintha mindig is itt lett volna nekem, mintha mindig is hozzám tartozott volna. És ez majdnem teljesen így is volt.

- Kérlek, Taehyung! Ne légy makacs! Tedd azt, ami helyes! - simított a karomra anyám.
- Késő van anya, menj és feküdj le, mielőtt ártasz az egészségednek - sóhajtottam fel.

Nem tudtam mit mondani neki. Nem tudtam beismerni, hogy igaza van. Nem ment.

Anyám kissé csalódottan és szomorúan, de eleget tett kérésemnek és elhagyta a szobámat.

Aznap éjjel semmit se aludtam. Folyton Iseulon járt a fejem és a házasságomon, aminek nagyon itt lenne az ideje. De nem tudtam, mit tegyek. Nem akartam megtenni.

Végül anyámra hallgatva másnap reggel bejelentettem, hogy a többi lánynak útját adom. Persze szándékomban állt kompenzálni őket és gondoskodni róla, hogy mindenki legyen, hova menjen. Nehéz volt, de legalább ennyivel előrébb voltam és anyám is kicsit felpezsdült tőle.

Végül, amikor délután anyám úgy döntött, hogy a nővéremmel elviszik Lee Na-t egy lányos hétvégére, hogy megismerkedjenek vele, ha már a feleségem lesz, én úgy döntöttem kihasználom az időt és teszek valamit Iseullal. Hiszen az éjszakát és nap nagy részét bezárva töltötte, semmi étel és semmi folyadék nélkül.

Valahogy furcsán hatott rám, hogy Lee Na anyámékkal töltsöm időt, nem éreztem olyan jól magam tőle, de inkább a fontosabb részre  fókuszáltam és lementem Iseulhoz.

Na, hát hello, kedveseim !❤️
Úgy tűnik, nem olyan egyszerű minden, mint gondolnánk. Vajon mi fog történik Taehyung és Iseul között? Taehyung tényleg elveszi Lee Nat?
Maradjatok velem és hamarosan megtudjuk!
Puszi mindenkinek!🥰