Ι'm gσηηα rυίη γσυ

HARMINCHÁROM

- Nem kell a bőrönd. Nincs semmi, amit magammal szeretnék vinni - utasítottam el a szobalányomat.
- Rendben, kisasszony, hozom a kabátját - hajolt meg a lány.
- Köszönöm - engedtem őt útjára.

Végig néztem, ahogy kimegy az ajtón, majd még egyszer utoljára kisétáltam a teraszra. Mély levegőt vettem és próbáltam legyűrni a rossz érzéseimet ezzel az egésszel kapcsolatban. Muszáj megtennem. Vagy most vagy soha. Nem élhetek így örökké.

- Iseul, kedves, mennyi idő míg össze pakolsz? Minél hamarabb mennünk kéne!- jött be Hye In sietősen.
- Azonnal indulhatunk - léptem be a teraszról.
- Hol a csomagod?- nézett körbe a szobában.
- Nem viszek el semmit. Nem akarok - válaszoltam neki.
- Igazad van, majd Yoongi gondoskodik rólad, ne félj!- legyintett.
- Anya, itt az autó!-kukucskált be Seo In.
- Menjünk! - fogta meg a kezem a nő.

Míg húzott ki a szobából, gyorsan vissza néztem és utoljára jól szemügyre vettem mindent. Az emlékezetembe véstem minden egyes emléket és részletet, hogy sose felejtsem el őket. Hogy sose felejtsem el őt, a zsarnokot, akihez a szoba tartozik.

A ház többi részét nem nagyon néztem végig, azok már nem érdekeltek annyira. Igyekeztem, mer szerettem volna, hogy minél hamarabb elhagyjuk a birtokot. Örökre.

Seo In nem jött velünk, így tőle, Seokjintól és a szobalányaimtól elbúcsúztam az kapuban, mert voltak olyan kedvesek, hogy kikísértek. Próbáltam nem érzelgősködni, de a végén csak kisírt szemekkel ültem be az autóba Hye In mellé. Ő volt az, aki elkísért.

Végül pedig elindult az autó, én pedig úgy éreztem, hogy kitéptek belőlem egy darabot és vérző szívvel bámultam vissza még a távolodó épületre.

Hogy mi történik most?

Éppen úton vagyunk a Min rezidenciára, hogy a holnapi nap folyamán polgári esküvőt kössek Min Yoongival. Igen, megtettem. Amint Kim úr elment az üzleti útjára, megkeresett Hye In és két nap alatt elintézett mindent nekem. Most pedig itt vagyok a harmadik napon, ülök a kocsiban úton az új életem felé.

A nagyvároson áthaladva egészen a másik széléig autóztunk, és egy a Kim rezidenciához hasonló, előtt álltunk meg. A kapuban egy öltönyös komornyik és néhány alkalmazott kíséretében Yoongit és édesanyját pillantottunk meg. Örültem, hogy viszont láthatom őt, így bánatom kissé enyhült.

Amint az autó megállt a komornyik kinyitotta az ajtaját, Yoongi pedig oda lépett hozzám és kezét felém nyújtva kisegített az autóból.

- Üdv itthon!- mosolyodott el szélesen.
- Köszönöm! - mosolyogtam vissza meghatódva.

Eközben Hye In köszönt testvérének, majd végül én is köszöntöttem Yoongi édesanyját és Yoongi is köszöntötte Hye Int. Ezek után bementünk a hatalmas rezidenciára, ahol tea és süti fogadott minket.

Kellemesen telt el a délután. Beszélgettünk mindenféléről és a még le nem szögezett dolgokat is letisztáztuk. Először az polgári esküvővel kapcsolatos dolgokat beszéltük át, mert az volt a legfontosabb, majd végül a nagy esküvőt és az eljegyzési partit is. Kicsit furcsa volt számomra, hogy úgy lesz eljegyzési ünnepségünk, hogy mi már házasok leszünk akkor, de egyet értettünk mindannyian abban, hogy amilyen gyorsan csak lehet, össze kell adni minket, hogy Kim úr ne tudjon beleavatkozni. A többi pedig csak formaság és részletkérdés.

Kora este volt már, amikor kikísértük Hye Int, mivel indulnia kellett haza. Könnyek közepette váltunk el egymástól, alig akartam hagyni őt elmenni. Annyi mindent tett értem, úgy vigyázott rám, hogy lassan saját anyámnak tekintettem őt. Most pedig féltem, mi lesz velem nélküle.

- Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni a hivatalos esküvőig - nyújtotta felém a karját Yoongi, miután Hye In autója eltűnt a szemünk elől.
- Köszönöm, az jó lesz!- karoltam bele a férfibe.

Egy elegáns, bézsben pompázó szobában kaptam helyet, ami nagyon tetszett nekem. Yoongi megmutatott mindent és a rezidencián is körbe vezetett, hogy tudjam, mit hol találok, ha bármire szükségem van.

Kissé olyan volt az egész, mintha azt élném újra, amikor a Kim rezidenciára érkeztem és az emlékek hatására ismét kissé szomorú lettem, de igyekeztem, hogy Yoongi ezt ne lássa, mert nem akartam őt is elszomorítani.

- Remélem, minden tetszeni fog - nyitotta ki nekem ismét a szobám ajtaját.
- Minden tökéletes, köszönöm - néztem rá hálásan.
- Örülök neki. Remélem, a saját otthonunk is így fog tetszeni - sétált bennebb.
- A saját otthonunk?- ráncoltam a szemöldökömet.
- Igen - bólintott.
- Nem itt fogunk lakni?- lepődtem meg.
- Nem. Ez édesanyám és édesapám rezidenciája. Azért vagyunk itt, mert a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy az esküvőig itt maradjunk, aztán költözünk csak össze, hogy úgy csináljuk a dolgokat, ahogy illendő - ült le a szobámban elhelyezett fotelek egyikébe.
- Ah, értem. És te hol laksz?- ültem le mellé egy másikba.
- A városban - felelte.
- A nagyvárosban?- csillant fel a szemem.
- Igen ott. Még sosem láttad?- mosolygott.
- Nem. Sosem volt alkalmam, de annyira szeretném látni - áhítoztam.
- Nos, az esküvő után sokat fogod látni, ne aggódj - ígérte meg.
- Alig várom - csaptam össze a kezeimet.
- Igyekszem majd mindent megmutatni neked - villantott egy félmosolyt.
- Mindent látni szeretnék - bólogattam neki.
- Úgy lesz, ígérem!- tette fel a kezét.
- Köszönöm!- sóhajtottam fel boldogan.

Egy pár pillanatig csendben nézelődtünk körbe a szobában, míg Yoongi hirtelen felállt és legugolt elém. Tenyereit a combjaimra tette és felnézett rám, egyenesen a szemembe. Váratlanul ért az egész, se próbáltam nem ijedtnek tűnni és nem húzódni el tőle.

- Nézd, Iseul, tudom, hogy nem leszel velem teljesen boldog, de a legtöbbet ki akarom hozni a helyzetből. Legalább amennyire lehet, el akarom felejtetni veled a fájdalmak és rossz emlékeket- cirógatta a lábam gyengéden.
- Ez az egész tökéletes számomra, Yoongi. Meg sem érdemlem! - csuklott el a hangom.
- Ennél is többet érdemelnél. Azt érdemelnéd, akit igazán szeretsz - sóhajtott fel.
- Szeretnélek téged igazán szeretni. Csak időre van szükségem - tettem a kezem az ő kezére.
- Időnk, mint a tenger - mosolyodott el nyugodtan.

Felállt, magával húzott engem is, és jó közel ölelt magához. Felnéztem rá. Tekintete melegséget és törődést árasztott. Jól esett a fájó szívemnek, ugyanakkor bűntudatom volt, mert valahol csak vígasztalni akartam magam ezzel, túllépni a dolgokon közel se tudtam. Kezét az államra és a fülem körüli részre helyezte, s már csak centik választottak el, olyan közel húzott magához.

- Nem szeretnék tolakodó lenni, ha rosszul érzed magad, azonnal szólj!- suttogta felém.

Hangja remegett, sóhajtott egyet. Látszott a szemében a vágy és az izgatottság. Közel sem voltak annyira erős érzelmei és annyira domináns megjelenése sem, mint Kim úrnak. Ő inkább nyugodt volt, békés, gyengéd, míg Kim úr teljesen az ellentéte volt és ez nekem furcsa volt. Míg Kim úr szenvedélyesen megragadott és megcsókolt, addig Yoongi aggódott miatta és engedélyt kért rá. Szokatlan volt ez számomra.

De miért gondolok megint rá?

Gyorsan elhessegettem a gondolataimat róla és Yoongira fókuszáltam.

- Nem érzem kellemetlenül magam, ne aggódj! - suttogtam közénk.

Erre nem kaptam szavakban választ már. Helyette finoman magához húzta az arcom és ajkait az enyémekre nyomta. Meleg és puha ajkai voltak, amiket óvatosan mozgatott csupán és csakis az ajkaink érintkezésére fókuszált, tovább nem vitte a dolgot. De én ennek is örültem és hálás voltam érte.

Vajon Yoongi a szőke herceg a mesében és Taehyung a gonosz?
És ha igen, vajon mit fog tenni a mi főgonoszunk, amikor megtudja, mi történt a háta mögött?
Maradjatok velem és hamarosan megtudjuk!😉