Ι'm gσηηα rυίη γσυ

HARMINCKETTŐ

Ahogy tudatra ébredtem, lassan megmozdultam, amit a lánc csörrenése kísért. Nyűgösen morogtam egyet, majd lassan feltornáztam magam a párnák között. Éreztem az émelygő gyomromat és szédültem is kissé, amin nem lepődtem meg, csak azért fohászkodtam, hogy ne törjön rám a hányinger. Megdörzsöltem a szemeimet, majd erősen hunyorogva néztem körbe a halvány fényben úszó szobában.

Meglepődve kaptam a szám elé a kezeimet, nehogy felkiáltsak, amikor észre vettem a mellettem fekvő férfit. Mit keres még itthon? Miért fekszik még mindig mellettem? Még soha nem tapasztaltam hasonlót.

- Miért vagy már ilyen korán ébren? - dörmögte mély hangon, csukott szemekkel.
- Uram! - húzódtam egy picit arrébb.
- Feküdj még vissza! Korán van - fogta meg a kezeimet.
- Ön hogyhogy még itthon van? Ilyenkor már távol szokott lenni - bámultam az arcát, ahogy visszafeküdtem mellé.
- Ma nem kell elmennem - nyitotta ki végül a szemeit, hogy rám nézzen.
-Értem. Bocsánat, hogy felköltöttem - suttogtam halkan.
- Jól vagy? - fordult velem szembe. - Nagyon sápadtnak tűnsz - ért az arcomhoz.
-Kissé rosszul érzem magam, de szerintem csak egy kis friss levegőre van szükségem - fogtam a kezére.
-Hívok egy orvost - mozdult meg.
- Kérem, uram! - ragadtam meg a karját.
- Tudnom kell, hogy jól vagy - e - nézett rám szigorúan.
- Csak egy sétára van szükségem a kertben, semmi több. Kérem! - néztem rá könyörögve.

Nem sok esélyt láttam arra, hogy rám hallgasson és kérésemnek eleget téve sétálni mehessek, de azt gondoltam legalább egy próbát megér. Kim úr nemtetszően fújtatott egy jó nagyot, aztán csak méregetett engem pár pillanatig, miközben próbálta eldönteni, hogy mi legyen.

- Jólvan - túrt a hajába. - Egy séta csak belefér - ment a bilincs kulcsa után az asztalához.
- Köszönöm! - sóhajtottam fel hálásan.

A kulccsal visszatérve leült mellém és a kezeimet maga elé húzta. A zárba helyezte a kis tárgyat, ami egy kattanás kíséretében kinyitotta a kezemet fogva tartó fémkarikákat. Jólesően fellélegezve emeltem el a kezeimet és megmaszíroztam kicsit a csuklóimat. Kim úr közben felállt és az ajtó előtt álló alkalmazottal váltott pár szót. Mikor végzett, becsukta az ajtót és visszasétált felém.

- Mindjárt hoznak neked ruhákat, aztán kimegyünk, ameddig reggelit készítenek nekünk - vette el a cigarettáit ismét.

Kiment a teraszra és a szokásos helyén megtámaszkodva rágyújtott. Lassan felálltam és miután megigazítottam magamon a köpenyét, lassan a teraszra sétáltam. Az ajtóban támaszkodtam meg, onnan figyeltem őt.

- Nem akarok hosszú sétát, mert később dolgom van és előtte szeretnék reggelizni veled, úgyhogy csak a hátsókertig me....- fordult meg, mire megakadt a beszédben.

Meglepetten mért végig. Végül elkerekedt szemeit lehunyta és egy fejcsóválás kíséretében szívott egyet a cigarettából.

- A hátsó kert is megfelel - törődtem bele.
- Helyes - nyomta el az elszívott csikket.
- Utána vissza zár ide?- néztem fel rá.
- Vissza bizony - ragadta meg a kezem és magához rántott.
- Miért?- kérdeztem sírós hangon.
- Tudod jól, miért - markolt a derekamra.
- Nem lehetne, hogy legalább ne láncoljon az ágyhoz?- próbáltam enyhíteni a dolgot.
- Nem - simított az arcomra.
- Miért?- suttogtam remegő hangon.

Ujjai lágyan simogatták az arcomat, míg másik karjával egészen magához szorított. Kezeim izmos mellkasán pihentek, arca alig volt centikre tőlem.

- Mert nem bízok benned- felelte nyugodt hangon.
- De ha zárva van az ajtó, úgysem tudok kiszökni - erősködtem.
- Nincs vita! - csitított el szigorúan.

Csalódottan fordítottam el a fejem, így ujjai lecsúsztak arcomról. Nem telt el egy pillanat sem, máris erősen az állam alá fogott és vissza fordított maga felé. Szigorú, parancsoló tekintettel nézett rám, de nem mondott semmit.
Hirtelen ajkaimra hajolt és megcsókolt. Elkerekedett szemekkel meredtem rá. Egy pillanatig el akartam tolni magamtól a kezeimmel, de rászorított a derekamra figyelmeztetésként, így csak bele engedtem magam a fogásába és hagytam, hogy tovább csókoljon.

Csak akkor vált el ajkaimtól, mikor kopogtak az ajtón. Finoman elengedett, majd ellépett mellettem és az ajtóhoz sietett. Kissé kifulladva túrtam a hajamba, majd hátat fordítva az ajtónak szívtam pár nagy adag levegőt.

- Gyere, öltözz fel!- hívott be a szobába.
- Jövök - szedtem össze magam.

Kivételesen egy világoskék ruhát kaptam, amivel kapcsolatban ki is fejezte nemtetszését, de azért utasított, hogy vegyem fel. Gyorsan felöltöztem, míg ő is és párat simítottam a hajamba, mert elég kócos volt.

- Majd én elintézem! - lépett mögém.

Kissé összerezzentem, mert váratlanul ért, de aztán engedelmesen leengettem a kezeimet és hagytam neki, hogy kézbe vegye a hajamat. Végig futott rajtam a jóleső hidegrázás, ahogy a hajammal babrált. Észre se vettem és utolsót simított a vállamra, jelezve, hogy kész vagyok. Miközben szembe fordultam vele, kitapogattam a fonást, aminek a végén, mintha egy masnit érzékeltem volna.

- Szép vagy - nézett végig rajtam.
- Köszönöm! - mosolyodtam el halványan.
- Vedd ezt fel! Hideg van kint - nyújtotta felém szövetkabátját.
- Köszönöm!- bújtam bele a kitartott ruhadarabba.
- Na induljunk!- nyújtotta felém a kezét.

Belé karoltam, ő pedig kivezetett a szobából, aztán a házból. Megérezve a hideg szelet elmosolyodtam. Jól esett. Mélyeket lélegeztem a friss levegőből és bámultam a január végi tájat. Kim úr hagyta, hogy elengedjem, így kissé kitárva a kezeimet hagytam őt le és sétáltam végig a hatalmas, üres kerten.

Halk, mély nevetést hallottam magam mögül, mire kíváncsian fordultam meg.

Kim úr volt az. Arcán széles mosoly terült el és zsebre dugott kezekkel sétált nem sokkal mögöttem.

- Mi az ?- néztem rá kíváncsian.
- A kabátomban úgy nézel ki, mint egy kis manó. Aranyos - felelte nevetve.

Meglepődtem. Nevetett. Igazán vidámnak tűnt. Vajon tényleg ennyire tetszik neki, amit lát?

- És ez tetszik önnek?- kérdeztem meglepve.
- Imádom - mosolygott rám.
- Imádja... - ismételtem meg halkan.
- Igen - erősítette meg és lassan felém indult.

Teljesen szembe fordultam vele és vártam, hogy oda érjen hozzám. Megállt velem szembe, majd kezeit finoman a derekamra helyezte.

- Iseul.... - lehelte gyengéden a nevem.
- Tessék ?- feleltem meglepetten.
- Kérlek, ne légy ellenszenves! Ha nem ellenkeznél velem folyton, tudnék jót és szépet is mutatni neked - kezdte bátortalanul.- Én nem vagyok akkora zsarnok, mint amekkorának hiszel. Én meg tudok adni neked mindent, amit csak szeretnél, de itt kell maradnod velem! - kérlelt a végére már kétségbeesett hangon.
- De miért, uram? Miért, ha nem is szeret? Mire jó ez? - ráztam a fejem szomorúan.
- Itt mindened meg van, itt jó neked! - hagyta figyelmen kívül a kérdésemet.
- Nem az, uram....Ezt ön is tudja..- fordítottam el a fejem.

Néma csend következett. Elengedte a derekamat és hátat fordított nekem. Követtem őt a tekintetemmel, mert nem értettem, mi történt hirtelen.

- Na ezért vagy az ágyamhoz láncolva - felelte érzéstelen hangon.
- Uram !- értem a vállához.
- Ma elutazom és pár napig nem leszek itthon - fordult vissza felém.
- Ah... Értem - motyogtam habozva.
- Anyamékkal nem találkozhatsz, egyedül Seokjin lesz beengedve hozzád, hogy ellásson.... - folytatta. - Amikor haza érek, a helyeden akarlak találni! Engedelmesen az ágyamon várva engem, ahogy szeretem. Érthető voltam?- kérdezte szigorú hangon.
- Igen, uram!- sütöttem le a szemeimet.
- Indulunk vissza!- rántott magához.

Sziasztok, drágák!
Nyugis részt hoztam mára, mivel én is kicsit lebetegedtem és próbálom most összekapni magam.🫠
Vigyázzatok magatokra, mert itt az ősz és jön a nátha szezon, én már elkezdtem.🤧
Gyönyörű hetet mindenkinek!🥰