Ι'm gσηηα rυίη γσυ

HUSZONKILENC

A vacsora alatt Lee Na sztárnak képzelte magát és be nem állt a szája. A végére már mindenki unta folytonos fecsegését, így igyekeztünk minnél hamarabb végezni az evéssel, hogy szabaduljunk tőle.

Kim úr egész végig dühös, perzselő tekintettel nézett rám, nem is próbálta meg leplezni dühét, amit a megjelenésemmel váltottam ki belőle.

- Iseul, kedves, végeztél? - tette le az evőeszközöket Hye In.
- Igen, végeztem - követtem a példáját.
- Akkor menjünk. Még vár ránk az esti séta! - állt fel az asztaltól gyorsan.
- Igen!- álltam fel megkönnyebbülve hogy végre szabadulok ebből a pokolból.
- Nem mondtam, hogy elmehettek! - csapott az asztalra Kim úr.

Ijedten rezzentem össze és a férfira kaptam a szemeimet.

- Főleg nem Iseul - nézett mélyen a szemembe.
- És mégis miért ne mehetnénk el? Talán van még valami mondanivalód számunkra? - dacolt vele Hye In.
- Feszegeted a határokat, anya! - sziszegte a férfi.
- Ugyan, kedvesem! Miért ne mehetnének el? Majd holnap tovább mesélünk nekik - incselkedett neki Lee Na.
- Nem kértem a véleményedet, Lee Na. Elmehetsz. Mára végeztem veled - felelte érzéstelen hangon, rá se pillanatva a nőre.
- Tessék? - fehéredett le Lee Na.
- Azt mondtam, vonulj vissza a szobádba pihenni! Mára ennyi. Nem ismétlem meg magam mégegyszer - felelte kimért hangon.
-Jó éjszakát! - állt fel sietősen Lee Na.

Kim úr válaszra sem méltatta őt, csak az anyját figyelte szemrebbenés nélkül. Pár pillanatig Vsak feszült csendben farkasszemet néztek.

- Mire megy ki a játék, hmm? - kérdezte felnevetve Kim úr.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz, fiam - horkant fel az anyja.
- Ne szórakozz velem! - csapott az asztalra Kim úr.

Ahogy felállt széke hatalmasat csattant, mert a lendületétől hátra borult. Seo In és én ijedten figyeltük őket.

- Talán a fáradtságtól rosszul vagy, Taehyung, vagy mi ez a viselkedés? Azonnal nyugodj le és menj aludd ki magad! - szólt rá Hye In.
- Vigyázz a játékaiddal, anya. Csúnya vége lesz! - indult el gúnyosan végigmérve őt és kiviharzott az étkezőből.

Ahogy becsapódott mögötte az ajtó, esetlenül rogytam vissza a székemre. Annyira dobogott a szívem, hogy éreztem, mindjárt elájulok tőle. Erősen forgott velem a helyiség és alig tudtam levegőt venni.

- Iseul! - rohant oda azonnal hozzám Seo In.
- Te jó ég, Iseul! - kerülte meg gyorsan az asztalt Hye In is. - Jól vagy? Mi a baj? - gugolt le elém.
- Kicsit rosszul érzem magam - nyeltem egy nagyot.
-Seo In, azonnal küld ide Seokjint és hívd fel az orvost! - nézett a lányára Hye In.
- Már is! - sietett ki Seo In.
- Ugyan! Nem szükséges! Jól vagyok, csak megijedtem - fogtam rá Hye In kezére.
-Ne légy nevetséges! Szörnyen festesz! - csitított el azonnal.

- Asszonyom! - lépett be Seokjin sietősen.
- Segítsen, Seokjin, gyorsan! - intette oda hozzánk a férfit.
- Mi történt? - lépett mellém Seokjin.
- Vigye a szobájába. Rosszul van! - parancsolta Hye In.
- Azonnal! - indult meg Seokjin gyorsan.

Szerencsére semmi komoly bajom nem volt, csak hirtelen felizgattam magam és ezért éreztem magam rosszul. Az orvos azt mondta, pihenjem ki magam és másnap menjek el egy jó nagyot sétálni.

Hye In nagyon komolyan véve mindent, hiszen az unokájáról is szó van, azonnal ágyba küldött és megígérte, hogy holnap elmegyünk valamerre, hogy friss levegőt szívhassak és ne keljen Kim úrékat néznem egész nap.

- Jobban van, kisasszony? - jött vissza a szobámba Seokjin egy kancsó vízzel és egy pohárral.
- Jól vagyok, ne aggódjon. Csak megijedtem - vettem el a poharat.
- Kim úr ritkán viselkedik ennyire szörnyen. Próbálja meg elkerülni, amennyire csak lehet és ne járkáljon egyedül, ha lehet, mindig Kim asszony vagy a kisasszony társaságában legyen! Ők talán meg tudják akadályozni, hogy bármit is tegyen magával - töltött nekem vizet.
- Úgy lesz, Seokjin, köszönöm - néztem fel rá hálásan.
- A vitaminjait bevette? - tette le a kancsót az éjjeli szekrényre.
- Még nem. Ide hozná őket, kérem? A fürdőszobában vannak a kagyló alatti szekrényben - intettem a fürdő felé.
- Egy pillanat és hozom - bólintott.
- Köszönöm. Aztán megkérhetem, hogy a szobalányaimért menjen? Át kéne öltöznöm és hasonlók - ittam még egy korty vizet.
- Természetes, kisasszony, mire beveszi a vitaminokat, már itt is lesznek - felelte még Seokjin, mielőtt bemenet a fürdőbe.

Hirtelen egy hangfoszlány ütötte meg a fülemet, majd csörömpölés és csattanások. Gyorsan felugrottam az ágyból és az ajtóhoz siettem. Résnyire nyitottam csupán, hogy ki tudjak lesni.
A folyosó üres volt és sötét, de a túloldaláról hangos kiabálás hallatszott át ide.

- Ki engedte meg hogy kiköltözzön innen? Azt mondtam, itt marad, amíg vissza nem érek! - harsant fel Kim úr mennydörgő hangja.

Engem keres. Miattam dühös. Dühös, mert elhagytam a szobáját és mert illetlenül öltöztem fel. Dühös, mert dacolni mertem vele.

- Ki engedte meg, hogy hagyják elmenni?! - ordított vérfagyasztóan, majd egy női sikítás hasított a levegőbe.
- Bocsánat, uram! Kérem, kegyelmezzen! Kegyelmezzen! - ordította fájdalmasan a hang.

Ijedten kaptam a szám elé a kezeimet. Bántja az egyik alkalmazottját miattam?

- Kérem, uram! - lett egyre fájdalmasabb a sikoly.

Nem tétováztam tovább. Kicsaptam az ajtót és rohanni kezdtem. Át a sötét folyosókon, be a fordulón. Meg sem álltam az ajtaja előtt, azonnal berontottam.

- Uram! - kiáltottam hangosan.

A férfi lángoló tekintettel fordult felém. Erősen zilált, erei a nyakán és a karjain kidagadtak, haja kusza volt, légzése szapora, arca kőkemény. Bal kezével egyik szolgálólány haját markolta, aki előtte térdelt és zokogott.

- Viccet mertek csinálni belőlem? - sziszegte felém.
- Kérem, uram! Ő nem hibás. Engedje el! - léptem hozzá közelebb, reszkető hangon kérve őt.
- Hogy merészelsz ellenszegülni nekem? - ordított, miközben a lányt félre lökte és hozzám lépve a nyakamra fogott.
- Nem...he..helyes, ha...az...ön... szobájában lakok Hisz...meny.... menyasszonya van...,uram! - nyögtem erősen markolva a nyakam köré fonódó kezeit.
-Nem érdekel, mi helyes és mi nem! Itt én parancsolok és nem te döntöd el, mi a helyes és mi nem! - ordított az arcomba.
- Bocsánat, uram! - leheltem.
- Ha azt mondom itt maradsz, akkor itt maradsz bármi történjék is! - rázott meg.
- De... nem...maradhatok itt! Értse meg! - lepték el könnyek a szemeimet.
- Na, azt majd meglátjuk! Akkor is itt fogsz maradni, ha leszakad az ég! Ha én azt mondom, akkor itt fogsz maradni, ha belehalsz is! Én parancsolok neked és ennek az egész háznak! - szavai betöltötték az egész házat, rengették a falakat.
- Ne tegye ezt velem! Könyörgöm! - szorítottam össze a szemeimet.
- Elhallgass! - lökött le az ágyra nagy lendülettel.

Beviharzott azon a bizonyos ajtón, így én addig kaptam a lehetőségen és gyorsan mindenkit kiküldtem a szobából. A szolgálók megrémülve rohantak ki, majd gyorsan bezártam utánuk az ajtót és a kulcsot kivettem az ajtóból.

- Csak nem szökni akarsz, Iseul? - dörmögte mögüllem rekedt, dühös hangon.
- Nem, uram. A szolgálókat küldtem el- nyújtottam felé a szoba kulcsát.
- Elég legyen ebből! - ütötte ki a kezemből a fém tárgyat, majd megragadta a karom és magához rántott.

Kezében bilincs villant melyet egy gyors mozdulattal a csuklóimra csattintott, majd attól fogva maga után ráncigált. Ismét az ágyon kötöttem ki, majd egy körülbelül két méter hosszú láncot csatolt a bilincshez, azt pedig az ágy széléhez erősítette. Szó szerint oda láncolt az ágyához.

Taehyung tényleg elveszítette a fejét.🫣
Lehet ez ennél rosszabb?
Mit gondoltok?😉