Ι'm gσηηα rυίη γσυ

HÉT

A teázás elég kellemes volt. Egy gyönyörű üvegház csatlakozott a nekik szánt épületszárnyhoz, oda mentünk ki az elegánsan berendezett kertbe. Gyönyörű volt.

Hye In és Seo In nagyon kedvesek voltak velem, sokat meséltek nekem a házról és magukról is. Kiderült, hogy Hye In üzletasszony volt, a cég, amit Kim úr vezet, az régen át övé és a párjáé, Kim úr édesapjáé volt. A férje két éve hunyt el, addig együtt vezették a céget, majd Hye In egy évvel a halála után adta a céget Kim úr kezébe. Eközben Seo In egy esküvőtervező vállalkozást folytat, rengeteg híres koreai személy esküvőjét volt lehetősége megrendezni.

- És te, Iseul? Mi érdekel? - kortyot a teájába Hye In.
- Nos, hogy őszinte legyek nem voltak lehetőségeim bármit is kipróbálni, így nem nagyon tudok mit mondani - babráltam a kezeimmel.
-Ezt hogy érted? - ráncolta a homlokát.
- Kiskoromtól fogva az árvaház rejtett gyermekeként, elzárva a többiektől és mindentől nevelkedtem. A hangsúly a tanulásra és a szépítkezésre volt fektetve, nem engedtek sportolni vagy hasonló, féltek, hogy megsérülök. Azt pedig nem lehetett, hiszen tökéletes kellett lennem.... - akadt el a szavam a végére.
- Taehyung számára - morogta a nő.
- Hát igen... - suttogtam zavartan.

- Annyira sajnálom. A bátyám egy megszállott ember. Lehetlen őt kordában tartani, és csak egyre rosszabb lesz- nézett rám szomorúan Seo In.
- Kim úr nem tett velem semmi rosszat, az én esetemben inkább megmentett - mosolyodtam el.
-Megmentett? - kérdezett vissza a fiatalabbik értetlen kifejezéssel az arcán.
- Igen. Nos én egy nagyon gyenge szervezettel rendelkezem, könnyen beteg leszek. Mivel árva voltam, ezzel senki nem törődött, hiszen mi már nem vagyunk fontosak senkinek, csak nyűg voltunk valaki nyakán, így megszabadultak tőlünk. Ha, Kim úr nem jön és választ ki magának, akkor ugyan abban a nyomorban, éhségben kellett volna tovább élnem, mint az árvaház többi gyereke, amit nem tudtam volna sokáig elviselni. Valószínűleg már kiskoromban meghaltam volna valahol, és senki nem vette volna észre, hiszen nem számított senkinek. Kim úr miatt viszont különleges bánásmódban részesültem és megkaptam mindent, hogy egészségesen élhessek, a gyenge természetem ellenére is. Nagyon hálás vagyok neki, hogy nem kellett már fiatalon meghalnom - meséltem el nekik a helyzetemet.
-Semmit nem tudsz a szüleidről? - kérdezte óvatosan.
- Semmit - ráztam a fejem.
-Sajnálom - suttogta.
- Rendben van. Ahhoz képest csodásan végződött az egész történetem. Szerencsésnek gondolom magam - nevettem halkan.
- Örülünk, hogy itt vagy velünk, kedves - tette a kezemre kezét Hye In.
-Így van, mostmár semmi baj nem érhet - helyeselt Seo In.
- Köszönöm - mosolyogtam rájuk.

Alig fejeztük be a beszédet, az üvegház ajtaja kinyílt és Kim úr lépett be rajta. Arca érzelemmentes volt, tekintete kegyetlenül jeges, az egész férfit egy ijesztő aura lengte körbe.

- Áh, Taehyung! Azt hittem már nem is jössz! - köszöntötte őt az anyja.

-Jó napot, Kim úr! - köszöntem én is, ahogy illik.

Seo In azonban csak mérgesen elfordult testvérétől.

Kim úr csak hangtalanul helyet foglalt és figyelte, ahogy a pincér kitölti neki a teát. Némán figyeltük őt, vártuk, hogy mondjon valamit.

- Folytassátok csak! Nem akartam megzavarni semmit - nézett ránk ártatlanul.

- Örülök, hogy ilyen pozitívan állsz az egészhez, Iseul. Nagyon erős lány vagy - mosolygott Hye In, közbe a fiára sandítva.
- Köszönöm - vettem el a csészémet.

- Taehyung, te nem mesélsz semmit Iseulnak? - fordult Hye In feléje.
- Ha itt végzünk körbe vezetem a házban, akkor majd beszélünk - válaszolt nyugodtan.

Mondatára megakadt a tea a torkomon és halkan köhögni kezdtem. Próbáltam elfordulni, és diszkréten kezelni, de még ígyis láttam, ahogy Kim úr egy elégedett félmosolyt villant.

-Iseul, kedves, jól vagy? - simított a hátamra Seo In.
- Igen, bocsánat - köhögtem még párat.

-Nem szeretném önt feltartani, Kim úr. Megkérhetem Seokjint is, hogy mutasson körbe, kérem, ne fáradjon miattam - néztem a köhögéstől könnyes szemmel rá.
- Ragaszkodom hozzá. Szeretnék ennyit tenni az új vendégünkért - mosolyodott el magabiztosan.

-Milyen figyelmes vagy, fiam! Örülök, hogy így látod! - csapta össze tenyereit Hye In.
- Megígértem, hogy személyesen kezeskedem Song kisasszonyról, nem? - nézett az anyjára.
- Valóban. Örülök, hogy ragaszkodsz hozzá - bólintott nyugodtan Hye In.

Szóval kötelesség vezeti... Egy pillanatig azt hittem, önszántából, talán színpátia vagy hasonló miatt akar ő körbe vezetni. De persze, hogy nem. Én hülye, hogy ilyeneket képzelek be magamnak. Mégis miért esett ez nekem rosszul? Mindig is tudtam, hogy ez ilyen lesz. Egy rideg, komor, nagyképű üzletember szolgája leszek, ezt mindig is tudtam. Mégis miért esik mindez ilyen rosszul most, hogy itt vagyok?

Legszívesebben elutasítottam volna őt és megkértem volna Seo In-t vagy bárki mást, hogy vigyen körbe. Bárkit csak ne ő legyen az, ja és ne az a nő, aki annyira közel áll hozzá. Rajtuk kívül bárkivel szívesen körbe néztem volna a házban. De így nem akartam menni.

-Indulhatunk akkor? - állt fel Kim úr.
-Máris? - néztem fel rá csodálkozva.
-Talán nem vette észre, de hatalmas ház a miénk, kisasszony - nevetett fel halkan. - Sok idő kell, ha mindent meg akarok mutatni.
- Áh, hogyne - vettem egy nagy levegőt. - Ez esetben menjünk - álltam fel én is.

-Jó szórakozást! Vigyázz a kisasszonyra! - intett Hye In.
- Úgy lesz- bólintott a férfi
- Viszont látásra! Köszönöm a teát! - hajoltam meg a két nő felé.

Az egész ház feltérképézése legalább három órát vett igénybe, amiből egy a kertben telt el.

Legutoljára hagyta az ő szárnyát, ami mostmár ugye az enyém is volt. Külön konyha tartozott hozzá, könyvtár, dolgozó szobák, és volt egy kisebb dzsakuzzi, ügyesen eldugva, amiről csak ő meg én tudtunk. Nem akartam ilyen kis titkokat tartani vele.

- Ez az ajtó pedig az én szobámat rejti - állt meg a kétszárnyas, fa szerkezet előtt.
- Ahogy Seokjin is mondta- bólintottam.
-Mint már mondtam, ha bármire szüksége van, csak keressen meg, személyesen kezeskedem mindene felől - bólintott.
-Köszönöm! Igyekszem nem sokat zavarni - mosolyodtam el.
-Ha kell, jöjjön - felelte kissé idegesen.

Tettem egy lépést hátra, meghajoltam, majd elindultam a saját szobám felé.

-Ki mondta, hogy elmehet, Song kisasszony? - csapott neki a falnak kezeimet két oldalra szorítva.
-Kim úr... - akadt el a szavam.
- Gyűlölöm, ha valaki az engedélyem nélkül cselekszik. Márpedig én nem mondtam, hogy akárhova is mehet! Ráadásul nem válaszolt nekem, kisasszony! Ezt is gyűlölöm! - suttogta sötét szemekkel.
-Bo...bocsánat uram! - hebegtem.

Az egész testem leblokkolt az agyammal együtt. Alig fél centire volt tőlem az arca, a teste pedig még ennyi távolságot se hagyott kettőnk között. Izmos mellkasa melleimnek nyomult, egyik lábát az enyémek közé tette, ágyékát pedig alsó felemhez nyomta.

Hiába kértem tőle bocsánatot, nem lépett el tőlem. Ha lehet, csak egyre jobban hozzám simult. A sötétben, a folyosón ott álltunk mi ketten a fal mellett, alig centikre egymástól.

- Uram! - suttogtam megadóan. Kim úr erőset lökött rajtam, amitől elöntötte a bugyimat a nedvem.

- Mha! - nyögtem fel. Levegőt kapkodva csaptam oldalra a fejem. Próbáltam megkeresni Kim úr tekintetét, de ő már a nyakamba bújva szippantott nagyokat az illatomból.

- Kérem, uram! Bocsásson meg! Többé nem fog előfordulni - nyöszörögtem vékony hangon. Egyre erősebben dörzsölte magát hozzám, ami belőlem furcsa érzéseket váltott ki.

Nem hagyta abba. Merev férfiasságát nőiességemhez nyomta én pedig csak nedvesebb és nedvesebb lettem. Izgató fájdalom kerülgette intim területemet, testem kiáltott az érintései után. Úgy szuszogtam, mint aki lefutotta a maraton, remegtek a lábaim és kiszáradt a szám. Eközben ő hevesen mozgatta csípőjét, ajkai pedig nyakamat ostromolták.

-Ne kínozzon tovább! - könyörögtem.