Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros? 3

IV. Első napok

Másnap a reggelinél a mostani helyzethez képest eléggé rendhagyó dolognak lettem a szerves része. Épp, amikor a szobatársaimmal közösen ettük a reggelinket, hirtelen megjelent egy vigyorgó Draco Gregékkel karöltve és leültek a mi csapatunk mellé.

– Hey lányok! Tudtátok, hogy Potter elájult a vonaton? –kérdezi indokolatlanul vidáman.

– Ha-ha-ha! Tényleg?! –fordul felé Pansy a markába kuncogva. Milli kommentár nélkül heherészett a storyn.

– Igen..., ráadásul mi ezt személyesen is láttuk... –közlöm a többiekkel kissé feszülten.

– Valóban? És mégis mitől ájult el a Potter gyerek? –kérdezi komolyságot színlelve Draco.

– Egy dementortól. De szerintem ebbe nincs semmi extra... –feleli Beth nemtörődöm hangnemben.

– A dementor már önmagában is ijesztő. Nem csoda, hogy egyesek elájulnak a környezetében... –teszem hozzá.

– Az egy dolog, hogy egyesek, de Potter? Hát belőle nem néztem volna ki... –nevet gunyorosan a tejfel fejű.

– Potter! –fordult hátra Pansy– Jönnek a dementorok! Húúúú...~ –visította a lány az éppen most érkező Harryék felé. Beth az ujjával köröket rajzolt a halántéka mellé és bekancsított, ezzel demonstrálva a Griffendéleseknek a véleményét Dracoék közjátékáról, miközben én rázkódó vállal a homlokomat fogtam.

– Woah! Ez jó volt, Pansy! –vidul fel a Malfoy fiú– Láttad az arcukat?

– Láttam... –fuldoklott a lány a nevetéstől. Rögtön ez után Draco ájulást mímelt, mire Pansyék harsányan nevettek.

– Ezek annyira bolondok... –suttogom Beth fülébe kuncogva, ahogy hallgatom a többiek hülye röhögését.

Még sokáig színészkedtek a reggelinél, amikor rápillantok az órarendemre.

– Atya világ! Nekem mennem kell Jóslástanra! –sápadok el– Cshhörgőhhh, dhráhhhgáhhm! Csússsssszzzz ssssszzzépen hahhhzah... Nihhhhncsh ihhdömh hhhahhhzahhhh vihhhhnnih... –sziszegem párszaszóul a kígyómnak, aki bólintott egyet. Biztos annyira tele volt, hogy nem bírt megszólalni. Kint a márványlépcsőnél letettem, mire fájdalmasan felszisszent és eltűnt a pincében. A lusta hüllős segge hozzászokott a testem melegéhez.

Már épp szaladtam volna fel az északi toronyba, amikor meghallottam, hogy Beth kiabál utánam.

– Andi! Andi! Várj már meg!

– Miért? –fordulok vissza türelmetlenül.

– Mert én is megyek jóslástanra te vadbarom! –ordítja, de látszik rajta, hogy nehéz visszafognia a nevetését.

– Hajjaj... Akkor nem fogunk időben odaérni... –mormogom magamnak, közben ideért mellém Beth. Ekkor támadt egy ötletem– Tudom mi lesz! –csattanok örömömben, mire a barátnőm összerezzent.

– Akkor mondjad! –néz rám félve.

– Fogd a cuccaim és ugorj a hátamra. –utasítom és a kezébe nyomom a válltáskámat. Erre ő a nyakába tette a pántját és elrugaszkodott a földről. Kétoldalt magamhoz szorítottam a combjait és erősen koncentráltam a gepárdalakomra– Kapaszkodj a vállamba! Remélhetőleg nem találkozunk össze senkivel! –teszem hozzá, közben átváltoztam fekete gepárddá fehér pöttyökkel és nekiiramodtam.

– Juhúú! –kiáltozott Beth, miközben a hátamon utazott.

– Csendesedj el! Felhívod ránk a figyelmet! –csitítom a lepcses száját– Szerencsére bementek már a tanterembe! –suttogom valahol a 3. és a 4. emelet között. Fent a 7.-en követtem Hermione illatanyagát, hiszen fogalmam sem volt, hogy merre kéne menni és Hermionéből kinézem, hogy utánanéz az ilyeneknek.