Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros? 3

XXVIII. Mindenre fény derül V

– Sirius... Peter vagyok... –kezdi a férfi a mentegetőzést– Peter a barátod... Ne tedd... –kúszott a padlón Pettigrew, de Sirius rúgott felé egyet.

– Épp elég koszos a talárom anélkül is, hogy hozzáérnél. –sziszegte Sirius.

– Remus! –visította rimánkodva– Ugye nem hiszed el neki? Szólt volna, ha megváltoztatjuk a tervet.

– Kivéve, ha engem gyanúsított... –feleli higgadtan Remus– Gondolom ezért nem avattál be. –nézi Siriust a férfi.

– Bocsáss meg Remus... –pillant rá kissé visszahúzódóan Sirius.

– Szóra sem érdemes, Tapmancs barátom... –legyint és feltűrte az ujját– Én pedig téged tartottalak kémnek, azért bocsáss meg... 

– Ez csak természetes... –bólint Sirius és egy mosoly suhant át az arcán. Ő is elkezdi feltűrni a talárja ujját– Együtt végzünk vele?

– Ron... Hűséges patkányod voltam... Te mellettem állsz ugye? –mászott Ronhoz.

– Egy ilyen szörnyeteg aludt az ágyamban... –meredt rá leplezetlen undorral és nagy fájdalmak közepette, de elhúzta Pettigrew keze elől a lábát.

– Kedves kislány... okos kislány... Te nem engeded, ugye? Segíts rajtam... –fordul Hermione felé és a talárját markolta meg. A lány borzadva tépte ki a férfi kezei közül a ruháját és a falhoz hátrált.

– Kérve kérlek benneteket... selymes szőrű macskalány... Remusék hallgatnak rátok... mentsetek meg... –fordul felénk és ide kúszik.

– Tudja Pettigrew... sokszor gondoltam éhes napjaimon, hogy egyszerűen felfalom magát... –közlöm vele közönyösen. A férfi ebbe beleborzongott– Ilyenkor bánom, hogy NEM TETTEM MEG! –acsarkodok hirtelen. A férfi az ijedtségtől rögtön a hátára esett és kapálózva hátrálni kezdett a poros padlón.

– Harry... Harry... –fordul remegve az említett személy felé– Mintha az apádat látnám... a te arcod az ő arca...

– HOGY MERSZ A SZEMÉBE NÉZNI ÉS LILYRŐL, MEG JAMESRŐL BESZÉLNI NEKI? –rivallt Pettigrewra Sirius.

– Harry... –suttogta Pettigrew és kinyújtott kézzel Harry felé araszolt– James nem kívánná a halálomat. Ő megkegyelmezne...

Sirius és Remus együtt pattantak Pettigrewhoz.

– Eladtad Lilyt és Jamest Voldemortnak! –sziszegte Sirius, aki maga is reszketett az indulattól– Mered még tagadni?

Pettigrew sírva fakadt. Ahogy ott kuporgott a padlón, úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt, kopaszodó csecsemő.

– Sirius, Sirius, hát mit tehettem volna... a sötét nagyúrnak... ne tudjátok meg... rettenetes hatalma volt... Féltem, Sirius, hisz sosem voltam olyan bátor mint te, Remus, meg James. Én nem akartam bántani őket... Tudodki kényszerített rá... –bőgte.

– NE HAZUDJ! –förmedt rá a fegyenc– Mikor Lily és James meghalt, te már egy éve küldted nekik a jelentésedet. A kéme voltál! –tajtékzott a férfi.

– De hisz addigra szinte mindenütt átvette a hatalmat! –nyafogja Pettigrew– Kin segítettem volna, ha megtagadom a parancsát?

– Kin segítettél volna, ha szembeszállsz minden idők legnagyobb feketemágusával? –sziszegte dühösen Sirius– Azokon az ártatlanokon, akik miattad haltak meg!

– Hát nem érted, Sirius? –siránkozik- Megölt volna, ha nem engedelmeskedek!

– AKKOR MEG KELLETT VOLNA HALNOD! –ordította az arcába az animágus– INKÁBB A HALÁL! MI AZ ÉLETÜNKET ADTUK VOLNA ÉRTED!