Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros? 3

XVII. Téli szünet

Hazatérésem másnapján döbbentem rá, hogy szegény Remusnak megígértem, hogy ott leszek teliholdkor egy adag ünnepi kajával, de hirtelen haza kellett utaznom és nem szóltam neki.

Rögtön pergament, meg pennát ragadtam és egy bocsánatkérő levelet írtam Remusnak, hogy magyarázatot adjak a rendkívüli tervváltozásra. Hívtam is Julient, a beszélő fehér pávánkat, hogy vigye el a levelemet a címzetthez. Örömmel tette. Ez a dolga. Azonban mégis féltem egy kicsit, hogy csalódik majd bennem Remus.

Szerencsére Csoki eddig jól viselte az ittlétet, azonban ez még nem jelent semmit, hisz az esték eleve hidegek.

A levél megírása után aztán lebattyogtam a konyhába, ahol még éppen hogy belekezdtek a főzésbe.

– Jó reggelt, hugi! –mondja kórusban a 2 legkisebb bátyám, Beny és Johny. Csak ők voltak itt. A többiek biztos már túl voltak ezen és elmentek dolgozni. Egyedül csak én, ők és anyám volt itthon, aki szintén holtfáradt volt, mivel az előző éjszaka volt telihold. Előre kivesz egy nap szabit.

– 'reggelt mindenkinek! –intek lehangoltan– Anya! Te is kitomboltad magad éjszaka? –pillantok rá enerváltan.

– Hogyne! Jó dolog a meditáció, de néha el kell engedni az ember démonját, hogy megfelelően kitombolja magát egy időre. –magyarázza a magyaráznivalót.

– Rendben! Megjegyeztem... –bólintok, majd bemegyek a konyhába és egy szép adag sivatagi tehénhúst vágok ki valahonnan a tetem testéből, közben a bátyáim strucctojásból készítenek lágy tojást. A benne lévő, félig kifejlődött struccmadár és a többi része kiváló fehérjeforrás, csak annyi a baj vele, hogy iszonyat nehéz feltörni, hiszen vastag a tojás héja.

– Szép fogás... –nézek végig elismerően az elejtett példányon.

– Látod baszki! Még anyád is megmondta, hogy megéri engem szabadon ereszteni! –háborodik fel Annabelle.

– Azért csínján az ilyen kijelentésekkel! Érzem, hogy izomláz van a lábaimban és a baloldalam néha szúr... –panaszkodok a démonomnak.

– Jaj nyugodj már le... Kicsit sokáig kellett futni a zsákmányért, a bika meg egy picikét megsimogatta az oldalad... Ennyi! –mondja olyan hangnemben, mintha egy piti kis semmiség lenne az egész, pedig ha a bika beleszúr az oldaladba az komoly sérüléseket okozhat.

– Nem vagy te Torreádor, Annabelle! Óvatosabban! Mégis csak az én testemről beszélünk... –sóhajtok fáradtan, majd leülök anyával szemben az ebédlőasztalhoz. Az alterem nem válaszolt– Fáj valamid, anya? –érdeklődök, közben elkezdtem majszolgatni a húsom.

– Inkább mim nem... –sóhajt bágyadtan– Még a szárnyamban is izomlázam van...

– Uhhh... Hát az nem jó... –fűztem hozzá, közben a két tesóm is leült az asztalhoz a strucctojásaikkal– Fene az ízléseteket. Van szívetek a drága Papagena tojásait megenni? –ingattam a fejem kis vigyorral. Szerencsére nem vették komolyan.

– Jó étvágyat bogaraim. –mosolyog anya.

– Köszönjük! –és kalapáccsal, meg vésővel kezdték el feltörni az ételüket. Erre furcsa, megmagyarázhatatlan dübörgés hallatszódott a ház pincéjéből. Mind a négyen megdermedve összenéztünk. Beny még a rágást is abbahagyta.

Anyának sajnos túl sok porcikája fájt, ezért csak én és a testvéreim mentünk le a lépcsőn a sötét mélységekbe. Én lépkedtem elől, hiszen hiába van velem két férfi, nekem vannak éles karmaim és bátorságom, azonban aggodalomra semmi ok, hiszen mint kiderült az elefánt lábú gombaember jött fel a pincéből kezében a kígyómmal, mellette meg a kutyával. Ő nyújtotta nekem a kígyómat, amit el is fogadtam és anya szeme elé vezettem.