Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros? 3

XXIX. Mindenre fény derül VI

Egy rövid ideig ájultan hevertem a fűben, majd Piton hangjára keltem.

– Hogy merészelik! Erről a Mágiaügyi Miniszter is hallani fog! Garantálom, hogy nem maradnak sokáig a Roxfortban! –fenyegetőzik. Ekkor én is feltápászkodtam– Na végre felkelt a mi hétalvó ribancunk... –mutat rám. Harryék felett tornyosult, akik körbevették a kővé dermesztett Ront. Ekkor láttam, hogy mögötte lassan, morogva közeledett Remus. A kezemet a szám elé tettem és mutogattam felé. Piton oda is nézett és védelmezően elénk állt. Ekkor már mindenemet fehérség borította és észrevétlenül átvette felettem Annabelle az irányítást.

– Helló Andromeda! –szólalt meg érces hangján. Hallani is lehetett, hogy mosolyog. Végig erre készült. Miközben a vérfarkas közeledett, Annabelle egy szempillantás alatt levedlette az egyenruhámat és előrefutott Pitonhoz. A bal kezét hirtelen ráfonta a férfi nyakára, a jobbal pedig felfelé fogta a professzor állát, így hátrafelé, a vállára hajtotta a fejét és a vérfarkas irányába fújtatott, amivel megfutamította azt– Na idefigyeljen professzorkám, mert csak egyszer fogom elmondani... –suttogta felbőszülten Piton bal fülébe– Dobja el a pálcáját, különben érzéstelenítés nélkül fogok arcplasztikát végezni magán, de úgy, hogy még a tulajdon anyja se fog magára ismerni, majd elvágom a torkát és a kifröccsenő vérrel fogom vörösre festeni a többieket, amit később a vérfarkaskával nyalatok fel. –magyarázza egy szuszra. Hallani lehetett, ahogy a tanár úrnak egekben a vérnyomása– Világos voltam denevérfej? –morogja még oda mellékesen. Piton aprót bólintott és elejtette a pálcáját– Helyes... –suttogta negédesen, majd megfogta a férfi vállát és egy nagy körívben hátrarántotta Harryékhez– Őket vigye fel a kastélyba! Nekem van egy kis elintézni valóm... –mosolyog és lassan elindul a vérfarkas felé. Remus morogva nézte.

– Azért ne csinálj őrültséget... –heherészek reménykedve, de a démonom rám sem hederít.

– Üdv újra, kutya! Rég találkoztunk... –ugatja az alterem kissé félreérthető hangsúllyal, közben végig tyúklépésben haladt felé. Remus küldött felé egy morgást, hogy ne közelítsen– Na ide figyelj te girhes dög... –kezd bele újra a szokásos mondókájába Annabelle felháborodottan– Vagy jól nevelt kutya módjára szót fogadsz és önként távozol, vagy abban a megtiszteltetésben részesülhetsz, hogy személyesen rugdoslak el a világ végére is, ha kell, de hidd el nekem, hogy azt nem fogod zsebre tenni...

A farkas azonban elutasította. Ugatott és olykor-olykor Annabelle felé kapott tűhegyes fogaival.

– Mondom, hogy semmi hülyeség! –figyelmeztetem, de ismét rám sem hederít, csak folytatja a lépéseket, azonban most elindult a farkas körül biztonságos távolságban. Az állat figyelmesen nézi.

– Na gyere csak te hybrid fattyú... –szűri ki a szavakat a fogai közül, közben int, hogy jöjjön– Emlékszel? Múltkor elmaradt a verekedés. Miért ne pótolnánk be most... –mosolyog ördögien Annabelle és amennyire lehet kihúzza magát, majd újra elindult felé. A farkas sokáig állta a tekintetét, de látni lehetett, hogy minden egyes lepésnél egyre nyugodtabb volt.

– Annabelle...? –szólalt meg a farkas torkában Remus durván eltorzult hangja. Mintha lenyelte volna a férfit és a gyomrából beszélne.

– Pofád lapos blöki! –mordul rá a démonom– Leülni!

A vérfarkas ledermedt. Látszott rajta, hogy mélységesen felháborította a parancs.

– Ülsz! –hajolt közelebb Annabelle fenyegetően, de még mielőtt Remus bármit is reagálhatott volna, az alterem azzal a szemével kacsintott, amelyiket Pitonék nem látták. A professzornak elkerekedtek a szemei és lassan letette a fenekét a talajra.