Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros? 3

XXIV. Mindenre fény derül

Napnyugtakor mind a négyen lányok bent ültünk Remus rezidenciáján. Megkaptuk Emmával a levelet Hagridtól, ami Csikócsőr sikertelen tárgyalásáról szólt és nagyon magunk alatt voltunk. Nem volt kihez fordulnunk. Remus önfeláldozó módon befogadott 4 sírós kislányt és türelmesen végighallgatott minket. Este már csak mi négyen beszélgettünk, mert Remus leült a dolgozóasztalához kiértékelni a vizsgalapokat, azonban a gondolataim minduntalan elkalandozott egy személy felé, akire mindössze csak barátként tekintettem.

A jóslástan vizsga után visszagondoltam a képekre, amik fogadtak a kristálygömbben és eltöprengtem rajtuk. Már nem csak csupán jó fej barátot látok benne, hanem... hanem egy férfit, aki még jóképű is valamennyire. Miközben Remus javított, elkezdtem nézegetni őt és minden pillantásnál egyre tovább vonzotta a tekintetem. Az arcizmai, ahogy megrándul 1-1 hibánál, a nagy karmolások az arcán, a világosbarna üstöke, az arcszőrzete, ahogy koncentrál a pergamenre, a keze, ami néha belemártja a pennát a tintásüvegbe. Mindig, amikor ránéztem, bekúszott az agyamba az a szenvedélyes jelenet, ahogy egymásba vagyunk feledkezve. Már nem éreztem a környezetébe nyugodtan magam, most is feszült voltam és olyan furcsa görcs volt a hasamba, mintha rengeteg pillangó motoszkálna odabent. Egy idő után aztán Remus is észrevette, hogy figyelik és rögtön összetalálkozott a tekintetünk, azonban én nem zavartattam magam. Amikor belenéztem abba a mélykék szemekbe, hirtelen olyan melegbe éreztem magam, ami simán kenterbe vágná a szahara hőmérsékletét, a pulzusom is az egekbe járhatott és odalent is éreztem valami bizsergés félét.

– Andi! Hahó! –lengeti meg Katy a kezét az arcom előtt– Föld hívja Andit!

– Mi? Mi az? –ocsúdtam fel a bámulásból.

– Épp azon gondolkodtunk, hogy megkérjük-e a professzort, hogy kísérjen le minket Hagridhoz... –válaszol Beth.

– Mostantól legyen inkább Remus! –szól közbe az említett személy most a lányokat nézve, mire mi meglepetten fordítjuk felé a fejünket– Andromeda barátai az enyémek is. –mosolyog felénk azzal a jól megszokott Remusos félmosollyal.

– Értettük... ööö... Remus. –hajol ki Emma Beth mögül a földön ülve, hogy szembenézhessen tanárával– Na mi legyen? Megkérdezzük? –fordul újra felém a lány.

– Hát ezt nem én fogom eldönteni! –emelem fel mindkét kezem tartózkodva– Nektek mi a véleményetek?

– Szerintem éljünk a lehetőséggel! Úgyis egy tanárnak kell lekísérni. –rángatja a vállát Beth.

– De ne csináljatok már! Nekem és Andinak írta Hagrid, hogy még véletlenül se tévedjünk arra! –problémázik Emma.

– Jó, de csak kettőtöknek írt! Mi elvileg nem is tudnánk róla... –kontrázik Katy.

– Asszony! A szabályok nem tudása nem mentesít betartása alól. –fordulok felé összeráncolt szemöldökkel.

– De már este van! A lefejezés úgyis végbement már, ráadásul ha Remus lejön velünk, még gondja sem lesz a vezetőségnek. –háborog Katy. Ezután egy szó se jött ki a szánkon. Se Emmának, se nekem. Katy elmélete helyt állt.

– Hagrid biztos örülne a társaságnak. Harryék is tuti ott vannak... –bólogat Beth. Mi ketten nagy sóhajtva beleegyeztünk a dolgokba, majd közösen odaálltunk Lupin asztalához és kisvártatva Katy meglökött hátulról, arra biztatva, hogy beszéljek vele.

– Khm... ööö... Remus. Nem zavarunk? –kezdtem bele zavarodottan.

– Nem, nem. Mondjátok mit szeretnétek. –válaszolja a férfi fel sem nézve a munkájából. Ekkor szólásra nyitottam volna a számat, azonban észrevettem, hogy min dolgozik, ami korántsem a javítanivalók voltak, hanem a Tekergők Térképén keres valamit.