Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros? 3

XXVI. Mindenre fény derül III

Mind oda kaptuk a fejünket. Valami szürkés-feketés porfelhőt kavart, ami nem is lett volna extra, ha az a bizonyos porfelhő nem mozgott volna. Miközben Remus kinézett az ajtón, én megdörgöltem a szemem, hogy jobban lássam az aurákat. Az utóbbi években annyira sikerült elnyomnom ezt a képességem, hogy alig tudom feléleszteni.

– Nincs itt senki... –ránt vállat a professzor.

– Ebben a házban kísértetek járnak... –motyogta Ron.

– Tévedés! –feleli a férfi homlok ráncolva, miközben az ajtót fürkészi. Láttam, hogy az a kis valami pont szembe áll vele– A Szellemszállás sosem volt kísértet járta ház... az üvöltések és a sikolyok tőlem származnak... –majd visszafordult felénk, hátrasimította deresedő haját és egy pillanatig elrévedt– Hát igen... minden ott kezdődött, hogy vérfarkassá váltam. Ha akkor régen nem marnak meg és nem lettem volna olyan átkozottul vakmerő... –Lupin fásultan, monotonon magyarázta az embereknek a dolgokat. Én újra megtöröltem a szemem és rákoncentráltam a vándorló koromfelhőre. Szinte már vulkáni méreteket öltött a Harryekből és a többiekből áramló töménytelen aurafüst, de az a pici szürkeség nem túlságosan változott.

– Andi! Jól vagy? –suttogta hirtelen Emma.

– Ööö... öhh... hmm... –hebegtem-habogtam– Nem... nem is tudom...

– Hallod... Mi van ezzel az asszonnyal? –bökött felém a fejével Katy halkan, Emmának címezve.

– Minden rendben, drága? –hajolt be konkrétan az arcom elé Beth. Ekkor éreztem, hogy az első izzadságcseppek csorognak le az arcomon és lassan remegni kezdtem, mivel fáztam, de közben a homlokomról folyt a víz.

– Látom... újra feltört bennem az auralátás... –sóhajtok fáradtan, közbe mindvégig a pici felhőcskét néztem ahogy mozog.

– Mi! Ne csináld már! –értetlenkedik Katy.

– Aha! És gondolom túl hamar tört rád, ezért túlterheli az agyad... –töprengett mögöttem Emma. Én csak bólogatok.

– Hallod, te lány! Mit nézel? –forgolódik Beth, hol felém, hol arrafelé, amerre nézek– Ne tagadd! Látom, hogy látsz valamit!

– Egy... egy kis, szürke füstöcskét... A többieké viszont... viszont olyan, mint a vulkáni kátrány és korom. –nyöszörgöm. Már a fejem is kezd hasogatni, hiszen iszonyatos iramba zuhant a cukrom. Az agyam gyorsan használta. A lányok szinte már majdnem kétségbe voltak esve, amikor összeszedték magukat és terveztek. Katy nekiállt az Aguamenti nevű bűbájjal locsolni engem, nehogy túlmelegedjek, Beth keresett valami virágcserepet, amit átváltoztatott söröskorsóvá, majd abba varázsolt az előző bűbájjal vizet és kínált.

– Sirius! Sirius gyere kérlek! –szólongatja az említett személyt Emma. A férfi most először levette a szemét Makeszról és idejött hozzánk.

– Igen? –figyel.

– Azt szeretném kérni, hogy ha tényleg te vagy Csoki és még hűséges vagy hozzánk, akkor légy szíves menj ki az udvarra és vadász valamit Andinak. Leesett a cukra. –magyarázza és rám mutatott. A fekete füstöcske pont ott állt a két ember között. Black bólintott és kirohant a szobából. Ekkor hirtelen elkezdett elhomályosodni minden, a hangok meg olyanok voltak, mintha a víz alatt lennénk. Félig-meddig hallottam, ahogy Harryék reklamálnak, hogy Black kiment a házból, de Emma biztosította őket, hogy visszajön. Ekkor már feladta a testem és eldőltem a kanapén ülve. Azt még éreztem, hogy valaki éppenhogy elkapott, de utána se kép, se hang.

Bent ébredtem a tudatomban. Félhomály volt, a gyönyörű, narancssárga falakon, meg a bútorokon szürkeség honolt és csak a mindent átfogó csend lapult a sarokban is. Iszonyatos hőség volt magas páratartalommal. Mintha a kongói őserdőkbe csöppentem volna, olyan volt a klíma.