I'm Finally Happy - Sebastian Stan ff. SZÜNETEL

Dúdolni mellette

- Ezt most miért csináltad? - néztem rá kérdőn széttárt karokkal
- Valami gond van, hogy ennyire ki akartál pattanni?
- Jaj dehogyis csak azt mondtad, hogy csak eldobsz aztán mész is ezért gondoltam nem tartalak föl
- Ne hülyéskedj, nem zavarsz és nem sietek. Ráérek megvárni amíg kinyittok
- Nem kell menjél csak, nem kell várnod, még vagy egy óra mire kezdődik a munkaidőm, azért meg fölöslegesen vársz, hogy aztán úgy is elmenj
- Egy óra? Hogyhogy annyi? - nyitotta nagyra a szemét
- 7-re kell nekem beérjek, 8-kor pedig nyitunk és most van - az autó műszerfalán lévő órára néztem - 5:45-van
- De akkor miért indultál el ilyen korán?
- Mert nekem nincs jogosítványom, ezért gyalog járok, de csak akkor amikor Natalie nem tud elhozni és lassan szoktam gyalogolni csak nem számoltam azzal, hogy út közben találkozom veled és elhozol, ezért mondom menj nyugodtan
- Értem és nem, nem megyek, de amúgy nem gondolkodtál azon, hogy busszal járj be ilyenkor?
- Nem szeretem a tömegközlekedést és az autóban utazást sem, de vannak kivételek alkalmak - *Azaz személyek* (*gondolatban mondja a szereplő (író)) - amikor autóba merészkedek - láttam, hogy meglepte a kijelentésem és szóra akarta nyitni a száját, de közbe vágtam amivel csak tudtam és pont jól is jött a rádióban megszólaló zene - Ez a kedvenc zeném. Szabad? - mutattam a hangszabályozó felé és mikor bólintott feljebb tekertem a hangot.

A rádióban Bruno Mars - Talking to the Moon szólt. Énekelni nem mertem előtte, de dúdolni akármikor tudok úgyhogy most is ezt tettem. Az egész dal alatt éreztem Stan tekintetét magamon, szinte égetett, de nem foglalkoztam semmivel sem még vele se, mert jól éreztem magam a zene miatt és Ő miatta is, még úgy is, hogy csak egy napja ismerem. Megnyugtatott a jelenléte. Amikor vége lett a zenének akkor lehalkítottam a rádiót és a férfi még mindig nézett. Én is ránéztem és láttam, hogy mosolyog, nem tudtam megállni, hogy ne tegyem szóvá.

- Min mosolyogsz?
- Tényleg ez a kedvenc zenéd?
- Igen, miért?
- Semmi csak meglepett - hagyott egy kis szünetet, addig mélyen a szemembe nézett aztán folytatta - Csak láttam, hogy nagyon beleélted magad és olyan voltál miközben dúdoltad, mintha kizártál volna mindent ami körülötted van
- Mert pontosan ez történt
- Biztos szép hangod van, ha ennyire beleélted magad a zenébe
- Nem, dehogyis, hangom az olyan, mint egy rekedt szamárnak - ez után síri csend lett az autóban aztán mind a ketten nevetésben törtünk ki
- Na majd egyszer meghallgatok azt a "borzalmas hangod" - mutatott idézőjelet ujjaival
- Akkor hozok neked majd füldugót, hogy ne teljesen süketülj meg
- Na majd meglátjuk, hogy kelleni fog-e

Amíg vártuk a 7 órát addig sok minden dologról beszélgettünk, értelmes és értelmetlenekről is egyaránt. Annyira jól éreztük magunkat, hogy az időt nem is figyeltük és csak azt vettem észre, hogy pár parkolóhellyel arrébb beparkolt Isaac a hófehér Mercedesével és ki is száll abból. Ekkor rá kellett jönnöm, hogy mennem kell

- Megjött Isaac - mutattam ki az ablakon
- A főnököd ugye?
- Igen, mennem kell - nyúltam a kilincshez
- Rendben - láttam ahogy rám néz és az arcán csalódottságot véltem felfedezni
- Akkor szia Sebastian, köszönöm, hogy elhoztál - nyitottam ki az ajtót és kiszálltam az autóból
- Nagyon szívesen tettem, és szia Skyler - intett egy mosoly aztán elhajtott a parkolóból én meg odaszaladtam Isaachez