I'm Finally Happy - Sebastian Stan ff. SZÜNETEL

Szombati lazítás

-Seb - fogtam a kezemben a takarót, mára nem nagyon terveztünk semmit leginkább csak pihentünk. A reggeli kis beszélgetésünk után nem sok mindent csináltunk. A kanapén maradtunk és a TV-t bekapcsolva pont reklám volt, de a műsorlistát megnézve láttuk, hogy a következő műsor az Amerika Kapitány - Polgárháború lesz ezért úgy gondoltuk, hogy miért ne nézzük meg. A kanapénak kinyitható alja volt, amit ki is használtunk. Azaz Seb megkért, hogy addig álljak fel ő pedig kihúzta azt, így úgy nézett ki mint egy ágy, volt ott egy óriási takaró, és most jutott eszembe.
- Hmm? - indult el az irányomba, de a tekintetét köztem és a kezembe tartott takaró között ingatta - Valami baj van a takaróval? - el akarta venni, de én szorosan magamnál tartottam, mint egy kisgyerek a kedvenc plüss állatkáját
-Seb, ez az a takaró, amit Anthony annyira szokott emlegetni állandóan? - néztem rá csillogó szemekkel
-Ugye nem, légyszíves ne kezd el te is. Állandóan hallom tőle - forgatta meg a szemé és nevetve megdörzsölte az orrnyergét
-Akkor a kanapé is az? - még nagyobb szemekkel néztem rá. Mindig kíváncsi voltam, hogy milyen is valójában az a kanapé és most van szerencsém hozzá
-Igen ez az, de hát eddig is itt volt, hogyhogy csak most vetted észre? - jött közelebb és a vállamra helyezte kezeit
-Fogalmam sincs, teljesen kiment a fejemből, pedig ültem is már rajta, de nem volt időm ezzel foglalkozni, viszont most esett le, hogy a te házadban vagyok azon a híres kanapén azzal a kasmír takaróval, amit Anthony állandóan emleget minden egyes interview-n. Tudod mindig az volt az egyik álmom, hogy élőben láthassam és most ez teljesült - ugrándoztam, mint valami 5 éves, mint amikor kap egy cukorkát, amin Seb jóízűen nevetett.

Mikor lenyugodtam akkor helyet foglaltam a kanapé bal oldalán Seb pedig követte a példám a jobb oldalon. A film elején a kanapé háttámlájának döntöttük a hátunkat és ülve néztük a filmet. A takaró csak rajtam volt, mert Sebastiannak elvileg melege volt. A lábaim fel voltak húzva így a térdeimet átkarolva ültem és úgy figyeltem a filmet. Sebastian lábai kinyújtva egymáson pihentek. Egyszer csak egy tenyeret éreztem meg a combomon, aminek hatására én is kinyújtottam a lábaimat. Seb továbbra is a lábamon hagyta a kezét, azonban elkezdte lassan simogatni a combom, ami miatt nemsokára elkezdtem álmosodni. Úgy döntöttem, hogy lecsúszok teljesen. Pont reklám lett így gondoltam a TV helyett most a mellettem ülő férfit tanulmányozom. Oldalamon fekve felfelé nézelődtem és az arcát tanulmányoztam. Ő ezt észre vette, mert lesandított rám aztán elvigyorodott.

-Mi olyan érdekes? - hajtotta le a fejét, hogy teljesen rám tudjon nézni
-A reklám kevésbé érdekel, mint te vagy a film - fordultam hanyatt
-Oh értem, de ha vége a reklámnak akkor a film érdekesebb lesz
-Lehetséges - eresztettem magamra egy féloldalas mosolyt, amire Seb csak annyit reagált, hogy hírtelen felém tornyosult és elkezdte az oldalamat csiklandozni. Ezzel azt érte el, hogy én kapálóztam és nevettem.
-Neh, Seheb nehe csihnáld, nahagyon csikhis vagyok, kéhérlehk hagyd ahbba - folyamatosan csak nevettem és már a könnyem is kicsordult, de nem hagyta abba egy pillanatra - Sehbashtian kéhrlek fehjezd be - megerőltettem magam és megfogtam a csuklóit amilyen gyorsan csak tudtam, ezzel elértem azt, hogy leálljon, azonban arra nem számítottam, hogy olyan erősen fogom a kezeit, hogy aztán változtat a helyzeten és most én ültem a csípőjén. Seb egy sunyi mosolyt villantott, amitől egy kicsit megszeppentem, amit ő is észre vett. Viszont ami ezután következett, arra egy kicsit sem voltam felkészülve. Sebastian egy hírtelen mozdulattal maga felé rántotta a kezét ezzel elérve azt, hogy én a mellkasára zuhantam, a kezeimet már nem fontam az övé köré így meg tudtam támasztani magam mielőtt lefejelem. A kezeim a feje mellett landoltak a kanapén. Az orrunk súrolta egymást. Hiába voltunk annyira közel még így is láttam, hogy vigyorog, mint a tejbe tök ezen nekem is el kellett mosolyodnom. Szemem az övéről hírtelen a szájára vándorolt, mikor vissza vezettem a szemeire akkor láttam, hogy ő is a számon legelteti az íriszeit. Nem kellett sokat gondolkozzak, megcsókoltam. Azonnal viszonozta, a térdeim a dereka mellett voltak a kezeimmel pedig a feje mellett támaszkodtam és úgy faltuk egymás ajkát. Levegő hiány miatt elváltunk, én kinyújtottam a kezeim, így teljes rálátást nyertem az arcára, amiről játékosságot és boldogságot lehetett leolvasni. A mosoly azonban még mindig nem tűnt el.