-Sziasztok! Skyler Foster vagyok, 20 éves. Legjobb barátnőmmel Natalie Ross-al lakom együtt egy albérletben New Yorkban. A szüleim 15 éves koromban meghaltak, és az egyetlen testvéremről már két éve nem hallottam semmit. A gimnáziumban pincérnek tan...
Nagyon félve vettem fel ezt a ruhát, mert soha életemben nem hordtam még ilyet vagy ehhez hasonlót. Mikor lelkileg felkészültem arra, hogy kilépjek az ajtón, így is tettem mielőtt meggondolom magam. Az előttem álló Natalie szemei tágra nyíltak és száját is eltátotta, ez engem valamiért rémültséghez vezetett.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Ennyire rossz? - estem kétségbe - Te hülye vagy? Valami elképesztően nézel ki ebben a ruhában. - Ennyire azért nem jó - Nézd meg magad a tükörben, mert nem tudod mit beszélsz! Figyelj ezt a ruhát oda kell neked adnom, nem hagyhatom, hogy ezt soha ne hordjad - De hisz ezt magadnak vetted, nem veszem el tőled - Nem, ez igenis téged illet, meg amúgy is nekem van vagy több ezer ilyen vagy hasonló ruhám - legyintett - Komolyan mondod? - Vigyed, és vedd fel a legközelebbi randitokon, tuti eláll majd a lélegzete - kacsintott - Köszönöm. Nagyon jól esik, hogy így gondolod - Ez a barátnők dolga - kitárta karjait és közéjük zárt. Sokáig öleltétek egymást amikor egy kopogás zavart meg titeket - Gyere - kiáltott a kintlévőnek a barátnőm, ekkor belépet Isaac - Isaac, micsoda meglepetés, mit keresel itt? - húzta fel egyik szemöldökét - Sziasztok, csak gondoltam meglátogatlak titeket - ekkor felém fordult és megállt a beszédben - Isaac - csettintett arca előtt Nat - Folytasd amit elkezdtél - Ja igen, csak beugrottam, mert érdekelt mizu veletek, de ahogy látom nem a legjobbkor úgyhogy inkább megyek is, majd holnap a munkában találkozunk - miközben ezeket elhadarta, folyamatosan engem nézett és ez kicsit zavart is, ezért inkább a lábamat néztem - Okés, szia bátyus - Szia Isaac - köszöntünk el tőle, ő pedig ki ment az ajtón - Na jó, esküszöm fogok beszélni a fejével, láttad, hogy folyamatosan téged bámult? - Igen láttam, ezért is inkább a földet néztem, de majd én beszélek vele - Rendben, de nem csodálom, hogy nézett, hisz gyönyörű vagy ebben a ruhában - ismételte el bíztató szavait - Köszi, viszont most leveszem, mert nem szeretném össze foltozni vagy tönkretenni - Nem is rossz ötlet - fogta meg a vállam.
Bementem a szobámba és le vettem a ruhát, amit aztán egy vállfára lógatva beakasztottam a szekrényben, hogy ne gyűrődjön. A pénztárcámat felkapva kimentem a szobámból és megkerestem Nataliet. A szobájába nem volt így a nappaliban kerestem meg, és ott meg is találtam. Oda mentem hozzá és leültem mellé.
- Nat - nyitottam ki a tárcám - Nem, tudom mit akarsz, de nem engedem - De.... - nem engedte, hogy elkezdjem a mondatot, közbe vágott - Nincs semmi, de! Nem kell kifizetned a ruhát, használd egészséggel, és gondolj úgy rá, mint egy ajándékra - Jó rendben - úgyis vissza fogom fizetni valahogy - Köszönöm mégegyszer - Nincs mit! Na de viszont most mit csináljunk? - Folytassuk a Marvel maratont? - Jó ötletnek hangzik. Csinálok kukoricát - Rendben, én meg megkeresem a következő filmet - így is tettem, bekapcsoltam a TV-t és beállítottam rajta a soron következő filmet, ami nem más volt, mint a Hihetetlen Hulk. Én annyira nem szeretem, de mivel a maraton része így meg kell nézni. Elkészült a kukorica és Natalie is leült mellém a kanapéra. Elindítottam a filmet. A kukoricát ropogtatva néztük végig. Aztán még megnéztünk pár filmet, amikor hírtelen telefoncsörgésre lettünk figyelmesek. - Ez most az enyém vagy a tied? - nézett rám Natalie. Lehet tudni, hogy mind a kettőnk csengőhangja ugyan az így soha se tudjuk, melyikünk telefonja szól - De szerintem a tied, mert az enyém itt van - emelte fel a kis készüléket - Na akkor mindjárt jövök - gyorsan felpattantam a kanapéról es villámsebességgel indultam el a szobám fele. Éppen vettem volna fel a telefont amikor abba maradt a csöngés, megnéztem ki hívott, de nem írt nevet. Ismeretlen szám. Nem hívtam vissza, ha annyira fontos majd akkor újra keres. Becsúsztattam a zsebembe a készüléket és vissza mentem a nappaliba, ahol Natalie kíváncsi tekintete szegeződött rám.
- Na ki volt az? Talán a herceged? - húzta fel szemöldökét - Téves, ismeretlen számon kerestek, de mire fel vehettem volna addigra letette. Ha annyira fontos dolog akkor újra felhív - vontam meg vállaimat aztán visszaültem a helyemre. A napunk hátralevő részét is marvel filmek nézésével töltöttük és úgy döntöttünk, hogy nem megyünk a szobánkba aludni, hanem most egy éjszakát kint alszunk a nappaliban. Kihoztunk minden fontos dolgot, ami alatt a töltőinket és takarót, párnát értek. Kihúztuk a kanapét és vízszintesbe is tettük magunkat. Még alvás előtt is filmet néztünk, beállítottuk a TV-t, hogy egy adott időpontban kikapcsoljon. Egy órája mehetett Vasember 3., amikor Natalie már aludt mellettem. Én is kezdtem elálmosodni és már a szemhéjam se bírta sokáig, behunytam őket, nem sokka később már én is szundítottam.
