I'm Finally Happy - Sebastian Stan ff. SZÜNETEL

A bezárt ajtó mögött

-Csak Natalie kíváncsiskodott - a kezeimet feltettem Seb nyaka köré, de ezt csak úgy tudtam elérni, ha közben lábujj hegyen állok. Ő még mindig a derekamon tartotta a kezeit. Lenézett rám és minden szó nélkül lassan megcsókolt, amit persze viszonoztam is. Ott álltunk kint a fedett teraszon, ha eddig fáztam is az mostanra el is illant, mert az érintése, meg a csókunk hamar felmelegítette a testem minden porcikáját. Sajnálatos módon szépen lassan vége szakadt és mi is eltávolodtunk egymástól. A levegőt kapkodva néztünk ismét farkas szemet, aztán Ő egyszer csak felnézet. Az arca kisfiús örömöt árasztott magából, mintha valami olyat látott volna, amire már nagyon régen vágyott és akkor végre megszólalt.

-Nézd - nem mondott semmi többet, hanem csak a fejével bökött a hátam mögé, mire én megfordultam és lám, már értettem a hírtelen örömöt, hisz esett a hó. Nem csodáltam, még furcsálltam is, hogy csak most kezdett, de tényleg gyönyörű látványt adott a tájnak. Mivelhogy Seb lakása a többi házhoz képest elég messze helyezkedett el, így szinte az ő háza egyedül álldogált egy vele szembe lévő réttel
-Váo - de persze azért elámultam, mivelhogy nagyon szerettem kicsinek is a telet és a havat is és ezt a tulajdonságomat persze, hogy a felnőtté válásom után se hagytam el. Visszafordultam vele szembe - Annyira szeretem a havat - ugrándoztam, mintha még mindig ugyanolyan kislány lennék, mint 10 évvel ezelőtt. Ezen a kis mutatványomon Seb nagyot mosolygott - Te szereted a telet vagy nem? - álltam meg az ugrándozásban
-Igaz, hogy nyári gyerek vagyok, de szeretem. Nagyon is szeretem. Viszont mostmár menjünk mielőtt megfázol - nézet végig rajtam és akkor realizáltam én is igaz, hogy volt rajtam kabát, de egy rövidnadrágban és egy Sebtől kapott papucsban (tudom, hogy Amerikában cipőben szoktak lenni a házban is, de itt most úgy fogom írni, hogy ott is papucsban flangálnak, ha nem gond - Í.M.), ami persze sokkal nagyobb volt, mint amekkora a lábam. Így álltam kint a hidegben.
-Igazad lehet - somolyogtam rá
-Tudom, na gyere - fogott rá a kilincsre az egyik kezével a másikkal pedig a derekam után nyúlt és úgy vezetett be a házba. Úriember módjára levette rólam a kabátot aztán magáról is lekapta és felakasztotta őket a fogasra. Ki szerettem volna lépni a papucsából, amit csak hírtelen kaptam fel a lábamra, hogy ne mezítláb álldogáljak kint a hideg kövön. - Aranyos vagy az én papucsomban - szólalt meg mikor meglátta, hogy éppen lépek ki belőle, mire én a mai napon már vagy negyedjére pirultam rák vörössé, amin ő ismét nagyon mosolygott látszott, hogy élvezi amikor ilyen helyzetbe hoz. Mindkét papucsból kiléptem így a talpam ismét érte a nem hideg, de hűvös padlókövet.
-Nem fel akartunk menni megnézni azt a zongorát - tereltem el gyorsan magamról a témát. Seb még mindig vigyorogva bólintott, megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat, ez a cselekedete ismét pillangókat keltett a hasamban és a rózsaszín köd is felerősödött. Eddig, ha egyszer csinálta ezt, de akkor is ugyan ezt éreztem.

Elkezdett maga után húzni az emeletre, de egy pillanatra se engedte el a kezem. Az emeleten 4 ajtó volt. Egy, ami az ő szobájába nyílt, egy a vendégszobába, egy a fenti fürdőszobába adott bejutási lehetőséget, amit nem értettem, mert az ő szobájában is és a vendégszobában is. Hogy ezt honnan tudom? Még valamikor körbe néztem a lakásban, felfedeztem azokat a helyeket ahol még nem jártam. Hogy a negyedik szobába miért nem mentem be? Mert nem tudtam, be volt zárva az ajtó és kulcs sem volt hozzá így inkább hagytam, de most már tudom, hogy mit rejt maga mögött. Felérve az emeletre egyenesen elindultunk, mivel a folyosó végén jobbra helyezkedett el az a szoba.

Odaértünk, Seb elengedte a kezem és belenyúlt a nadrágzsebébe, gondolom akkor csúsztatta bele mielőtt kijött volna hozzám. Behelyezte a  kulcsot az ajtóba és két kattanás után lenyomta a kilincset és már bent is voltunk. A szoba sötétségben úszott, nem nagyon láttam semmit  csak annyit, hogy az ajtóval szemben volt egy óriási ablak, be volt húzva a függöny. Seb elindult az ablak felé és egy egyszerű mozdulattal két oldalra elhúzta a sötétítőnek használt anyagot. Azonnal fény borította be a szobát, de a téli fényviszonyok miatt kellett lámpát is kapcsolni. Amit ott láttam valami elképesztő volt. Nem csak az a híres zongora, hanem még nagyok sok más hangszer is helyett kapott. A szoba a többinél nagyobb volt, gondolom azért, hogy kényelmesen elférjenek a hangszerek.

Volt fuvolától kezdve dob szettig. Volt egy kanapé és két fotel is a helységben. A zongora is hamar kiszúrta a szemem, de egy pléddel le volt takarva, gondolom azért, hogy ne porozódjon. Seb odalépett a hangszer mellé és egy könnyű mozdulattal lehúzta a plédet róla, amit aztán összehajtott és letette a fotel karfájára aztán vissza ment a hangszerhez és nagy mosollyal várta a reakciómat.

-Valami elképesztő ez a hely - jártam végig a hangszereket nézegetve - Azt hittem, hogy csak egy zongora lesz itt, de arra kicsit sem számítottam, hogy szinte egy zenekarnak elegendő hangszer van itt - álltam meg egy akusztikus gitár előtt - De ha csak zongorázni tudsz akkor miért van ennyi hangszered? - fordultam felé, viszont amíg én nézelődtem ő közelebb jött és majdnem lefejeltem a mellkasát ezért egy lépést tettem hátrébb
-Igaz, hogy csak zongorázni tudok, de úgy vagyok vele, hogy miért ne tanulhatnék meg más hangszeren is játszani - tárta szét a karjait közben körbe nézett a helységben - És képzeld mikrofon is van - mutatott az egyik falra, ami hangszigetelővel volt tele és előtte állt egy állvány benne a mikrofonnal -Remélem majd fogod használni valamikor - nézett rám sokat mondó tekintettel, mintha azt akarta volna, hogy most énekeljek majd
-Még megfontolom - tettem karba a kezem - Hiszen te már hallottál engem énekelni, most rajtad a sor, hogy megmutasd mire vagy képes - indultam el a zongora felé, ő is így tett, de amíg én megálltam a zongora mellett ő addig leült a székre és felhajtotta a billentyű fedőtokját. Azonban nem kezdte el, hanem rám emelte tekintetét, de nem mondott semmit - Mi az? - kérdeztem tőle zavartan, mialatt magam mellé eresztettem kezeimet
-Ülj ide mellém - csúszott arrébb és megpaskolta a széket maga mellett. Először nem akartam, de bevetette azt a kisfiús tekintetét, aminek nem tudtam végül ellent mondani ezért helyet foglaltam mellette - Így sokkal jobb - vigyorgott rám önelégülten. Szerettem volna mondani valamit, de végül visszafojtottam és inkább egy gúnyos nézést vetettem rá, ő csak felnevetett aztán visszafordult a billentyűkkel szembe. Láttam, hogy gondolkozik, azonban nem kellett neki sok idő már kezdte is. - A dalszöveget nem fogom énekelni, mert az én hangom nem olyan csodálni való, mint a tied. Azt szeretném ha a dallamot hallva figyelj és találd ki - mondta, de a tekintetét még mindig a hangszeren tartotta. Én fülelve figyeltem milyen dal is az amit játszani fog.

ʕ•ᴥ•ʔ
Sziasztok! Ez nem lett olyan izgalmas rész, de remélem azért tetszett. A mai részeket így futtomban írtam, mivelhogy a buszon elkezdtem suliba menet és a buszon is fejeztem be haza fele tartva, de a kövi fejezet is ma ki fog kerülni csak egy kicsit később. További szép reggelt/napot/estét nektek.❤️