I'm Finally Happy - Sebastian Stan ff. SZÜNETEL

Őszintén

[Sebastian Stan]

Mikor Sky azt mondta, hogy szüksége lesz zsebkendőre, akkor nagyon meglepődtem, de teljesítettem a kívánságát és kiszaladtam a fürdőbe egy száz darabos zsebkendő csomagért. Megragadtam és vissza indultam a konyhába, ahol még mindig ott ült, de nem vette észre, hogy visszatértem, eléggé magába volt mélyedve. Oda léptem mögé és óvatosan megöleltem a nyaka körül. Szerencsére nem ijedt meg, aminek nagyon örültem. Felém fordította a fejét és villantott egy halvány mosolyt, de az se tűnt valósnak. Megfogtam az egyik kezét és felhúztam.
-Gyere menjünk ki a nappaliba, ott sokkal kényelmesebb - álltam mellé és derekánál fogva vezettem át az említett helységbe. Odabaktattunk a kanapéhoz és leültünk. Lágy tekintettel vizslattam arcát és vártam, hogy belekezdjen. Nem sürgettem, nem akartam, hogy azt érezze, minél előbb túl akarok lenni ezen. Nem. Megvártam míg össze szedi a gondolatát. Közben megfogtam a kezét, ami a combjára volt helyezve és ő ezt egy halovány mosollyal köszönte meg. Nem is tudom, két perc telhetett el síri csöndben, amikor egy mély levegőt vett és bele kezdett.
-Készülj fel arra, hogy hosszú story lesz, és annál hosszabb, ha sírni kezdek - tette fel mutató ujját figyelmeztetésként
-Nem baj, van időnk. Nyugodtan mondjad
-Hát jó. Szóval, mikor 15 éves voltam, éppen a suliból jöttem ki a barátaimmal. Tudtam, hogy a szüleim jönni fognak értem ezért ott vártam őket. Megláttam bekanyarodni a kocsinkat, amikor egy őrült egyenesen beléjük hajtott. A szüleim az autóval körülbelül öt métert repülhettek, miközben az autó háromszor fordult meg a levegőben, aztán egy nagy csattanással földet ért és még ott is forgott. - vette ki az első zsebit a zacskóból. Én nem szóltam semmit, csak a kezemet pihenttettem a lány combján, hogy tudja, hallgatom őt. Kifújta az orrát és folytatta - Nagyon megijedtem, hogyne ijedtem volna meg. Mikor megállt az autó oda rohantam és a kerekein álló járműbe néztem, amiben ott ültek eszméletlenül, vérző testrészekkel - szipogott - Kértem segítséget az ottani járókelőktől, akik hívtak is mentőt. Gyorsan oda értek, de mind hiába, mert a szüleim, már akkor meghaltak amikor lecsapódott az autó az aszfaltra. Én belül össze törtem, nem tudtam mihez kezdjek ez után. Utána már csak a bátyjám Dylan maradt nekem és én is neki. Ő 19 volt, amikor ez megtörtént, szóval ő vigyázott rám. Segített átvészelni. Voltak napok amikor magamat bántottam - ekkor felhúzta a karján a pulóver ujját és megláttam. Hegek voltak, tele volt a karja. Megsajnáltam. - Magamat hibáztattam azért, mert meghaltak. Nem kellett volna megkérjem őket, hogy jöjjenek el értem, mert akkor még mindig élnének - mostanra a mellettem ülő lány szó szerint zokogott - Sajnálom, hogy ezt mind rád zúdítottam, nem akartalak a saját gondjaimmal terhelni - erre szorosan magamhoz húztam és csak öleltem.

[Skyler Foster]

Úgy ölelt, mintha bármelyik pillanatban köddé válhatok. Nagyon jól esett a közelsége és, hogy ennyire megbízhatok benne, hogy elmondhattam ezt neki.
-Viccelsz - tolt el magától - Örülök, hogy megosztottad velem. Gondolom ezt nem sokan tudják
-Csak Nat tud róla, erről még Isaacnek se meséltem
-Örülök, hogy megbíztál bennem és el mondtad ezt nekem - fogta kezei közé arcomat
-Én köszönöm, hogy meghallgattál
-Ha szabad kérdeznem, Dlyannel mi történt?
-Ez a második legfájóbb rész az életemben - kezdtem bele ismét - A baleset után egy hónapig nem mentem suliba, hogy teljesen össze tudjam szedni magam, már amennyire lehet egy ilyen eset után. Mikor visszakerültem a suliba Dlyan segített amikor az osztályom gúnyolt és röhögött rajtam. A régi barátaimat elvesztettem. Azt mondták, hogy nem szeretnének többé a barátaim lenni, mert nagyon depressziós vagyok és az nem buli. Azok után majdnem az egész suli úgy nevezett, hogy a Depis lány. A gimi utána már egy fokkal jobb volt. Ott ismertem meg Natet és azóta is legjobb barátnők vagyunk, szinte mindent tud rólam. Mindent elmerek neki mondani, persze erre csak 10-ben jöttem rá, hogy bízhatok benne. Aztán mikor betöltöttem a 18-at, rá egy hónapra, amikor Dlylan egyszer elment dolgozni, utána nem jött haza - akadtam meg egy kicsit - Arra gondoltam, hogy biztos több napos meló, de nem, mikor már hónapokig nem jött haza feladtam és oda költöztem Nataliékhoz. Ezt ő ajánlotta fel, én nem szerettem volna, de ő nem engedte, hogy egyedül legyek. Szóval igen, 15 évesen árva lettem, 18 évesen, azaz 2 éve nem hallottam a bátyámról, lehet hogy meghalt csak nem értesítettek vagy nem tudom. Úgy mondva, nincs senkim - töröltem meg a szemem, a zacskó már szinte kifogyott
-Ne mondj ilyet. Igenis vannak emberek számodra - fogta meg a kezem, mire nekem libabőrös lett az említett felület - Itt van neked Natalie, ahogy láttam az a másik pincér lány. Hogy is hívják - gondolkodott el - Stella? Igen ő ahogy emlékszem a nevére. Isaac.
-Vele most éppen rosszban vagyok
-De akkor is, őt is ismered elég rég óta, ha nem tévedek - bólintottam - Na látod. És végül itt vagyok én. Rám mindig számíthatsz, mert én itt leszek neked és ezzel lezárva, szeretnék tőled valamit kérdezni - láttam, hogy kicsit ideges kezd lenni - Tudod, mikor megláttalak az étteremben, már akkor nagyon elkezdtél érdekelni, ezért is hívtalak el utána randizni. Tudom, hogy nem régóta ismerjük egymást, de minden egyes nap te jársz a fejemben és csak rád tudok gondolni. Ezen agyalok már mióta, hogy hogyan kérdezzem meg - vakarta meg tarkóját egyre zavartabban - De akármi is lesz a válaszod, akkor is megkérdezem - tartott egy kis szünetet, mélyen beszívta a levegőt - Sky, lennél a barátnőm? - fújta ki mondandójával a benn tartott levegőt. Nekem viszont elállt a szavam, hogy én neki a barátnője? Most álmodom és végre nem rosszat? Valaki csípjen meg, de nem ez tényleg a valóság. Bele néztem ugyan olyan lesokkolt arccal a kék íriszeibe, amikben egyszerre boldogságot, ijedtséget, idegességet véltem felfedezni. Nem tarthattam tovább némaságot, meg kellett szólaljak, mielőtt szegény rosszul lesz.
-Igen. Istenem, persze - ez volt az őszinte és legelső reakcióm. Örömömben beleugrottam az ölébe, minek nagy lendülete miatt szegény Seb hátra borult, de gyorsan vissza tolta magát és szorosan karjaiba zárt. Ott öleltük egymást örömmel teli testtel és lélekkel. Egyszer csak eltolt magától és mélyen a szemembe nézett. Csak nézett és nem csinált semmit. Viszont e idilli pillanatot én törtem meg.
-Miért nézel így? - vontam fel a jobb szemöldököm
-Mert el sem hiszem, hogy igen mondtál. Egy ilyen gyönyörű, okos, kedves, fiatal nő igen mondott nekem, aki mindjárt negyven éves... - innentől nem hagytam, hogy folytassa
-Ne öregítsd magad, sőt. Simán le tagadhatsz vagy tíz évet túlzások nélkül - néztem rá morcosan miközben ujjam még mindig a szájára volt tapasztva, mire azt meg nyalta - Te most tényleg megnyaltad az ujjam?
-Igen - villantotta meg a félmosolyt, amit annyira imádok, de most folytattam a kamu durcit
-Fhúúj - vágtam fintori arcot és beletöröltem pólójába az ujjam - Undi vagy - tettem keresztbe karjaim
-Te meg aranyos amikor durcázol - próbálta megenyhíteni a szívem, de sikertelenül
-Nem vagyok aranyos - adtam még jobban a lovat alá, de most leszálltam róla és leülve a kanapéra, hátat fordítva neki folytattam. Nem szólt semmit, csak nevetett egy öblöset. Így voltunk percekig, míg meg nem éreztem kezeit a derekam körül. Fejét a nyakamba fúrta és elkezdett lágy puszikkal megajándékozni. Ettől újra felelevenedtek bennem a pillangók, de most sokkal intenzívebben. A levegőt szaporábban vettem. A szívem vagy háromszor gyorsabban vert. Ez a férfi valami ellenállhatatlan. Befejezte nyakamnál tett lágy interakcióit, de a derekamat még mindig fogta, maga felé fordított és vissza ültetett az ölébe. Szemeit az enyémbe fúrta, de felváltva pillogott köztük és a szám közt. Egyszer csak magához húzott és egy szenvedélyes csókba hívott, amit viszonoztam. A nyelve alsó ajkamat megnyalva kért bejutást, amit meg is adtam neki, ezzel mélyítette el csókcsatánkat. Levegő hiány miatt viszont szét kellett váljunk. Szapora levegő vételekkel néztünk egymás íriszeibe, homlokunkat egymásénak döntve

-Remélem nincs harag?
-Hmm, nem is tudom - gondolkodtam el - Talán még egy csókért megbocsátok - mondtam sunyi mosollyal az arcomon, mire újra megcsókolt. - Meg van bocsátva - adtam még egy utolsó puszit az arcára - A mosdót merre találom? - szálltam le öléből
-A folyosón, harmadik ajtó balra - mosolygott. Elindultam az mellékhelyiség felé és be is mentem. Elvégeztem a dolgom. Megmostam az arcom, megigazítottam a hajam és ki is léptem a fürdőből.