Diary of a princess

11. rész

- Merre jártatok? - kérdezte apa, mikor visszamentünk a házba.
- Megmutattam a kertet is. - mosolyogtam.
- Jól van. Ha van kedvetek, nézzetek valamit a tévében, én most felmegyek dolgozni. - mutatott a nappali felé.
- Rendben. Michael?- néztem rá kérdőn, mire válaszul bólintott.
Leültünk a kanapéra.
- Ugye nem holnap indulnátok eredetileg? - néztem a szemébe.
- Nem. - vallotta be.
- Miattam.- néztem le a földre.
- Ja. - helyeselt. - Lukék nem tudják elviselni, hogy találkozom veled. Abban bíznak, hogy mire vége a turnénak, elfelejtelek és minden a régi lesz.
- Micsoda? - gyűltek könnycseppek a szemembe.
- De ez biztos, hogy nem így lesz. Nyugi! - törölt le egy könnycseppet az arcomról.
- Mit tettem én ellenük?! - emeltem föl a hangom és erőteljesen sírni kezdtem.
- Nem ilyen lányt képzeltek hozzám, mint amilyen te vagy. Azt hitték, majd megint összejövök valami felnyírt hajú csajjal, csak azért, mert külsőleg olyan illik hozzám. De nem ők döntenek az én dolgaimról. Hisztis libának tartanak téged és azt mondják, hogy én jobbat érdemlek. Attól félnek, hogy kihasználsz majd. Zelda pedig fél, hogy bekavarsz és utána őt fogják hibáztatni, esetleg elhagyni, mivel neki köszönhetjük, hogy megismertünk téged. És már látható, hogy konfliktusok vannak miattad, nem csak a bandában, hanem közted és Zelda között is... Egyébként meg az egész egy nagy baromság.- legyintett.
Nem tudtam mit mondani, csak az járt a fejemben, hogy elveszítem azt az embert, aki hirtelen az életem része lett. És ebbe közrejátszik a legjobb barátnőm is. Kisírt szemmel a vállára dőltem és csak meredtem a távolba.
- Hé fel a fejjel, hiéna! Kapd össze magad és mutasd meg nekik, hogy nem tudnak legyőzni!- nevetett és összeborzolta a hajam- Mit szólnál, ha valami vidámabb dolgot csinálnánk? Nem túl romantikus az első randinkon, már ha nevezhetem így, sírni és aggódni...
- Rendben, azt csinálunk amit akarsz, viszont ígérj meg valamit! Nem felejtessz el és nem lépsz le. - mondtam akaratosan.
- Tudod, még ha el is szeretnélek felejteni, akkor sem menne... Egy ilyen személyiség túl sok mindent hagy maga után, hogy emlékezzenek rá.- kacagott.
- De ha esetleg mégis elcsábulnál...
- Tudom. Kikaparod a szemem. - mosolyodott el.
- Nem. Akkor inkább tégy, amit akarsz. - csaltam egy mosolyt az arcomra- De persze ezek után majd ne számíts rám. Nem vagyok az a fajta lány, aki tűri ha a pasija megcsalja.
- Jaj, Sarah. Ne hülyéskedj már. Ennyire bízol bennem?
- Igen. - próbáltam komolyan mondani, de elnevettem magam, mert megint borzolni kezdte a hajamat, mire ellöktem magamtól- Nem akarok úgy kinézni, mint egy oroszlán!
- Olyan sok ember lát most. Nehogy véletlen ellazulj egyszer az életben... Engem pedig annyira érdekel, hogy minden hajszálad miliméterre pontosan be legyen állítva. - forgatta a szemét.
- Ki tudja, lehet emiatt szakítasz velem. - fordultam el kuncogva.
Felém hajolt, megrázta a fejét, mint akinek már elege van, majd megpuszilta az arcom. Közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Éreztem, hogy meglepődött ezen a tettemen, de ha a barátom, akkor el kell fogadnia a dolgaimat. Még ha néha az őrültnek, idegesítőnek, vagy csak szimplán furcsának is tűnik. És én cserében megengedem, hogy befesse a haját. Na jó, csak viccelek. Azért még dönthet az életéről.
- Mi van, már nem félsz a baciktól? - kérdezte, miután véget vetettem a csóknak.
- Dehogynem, egyedül az nyugtat meg, hogy te is kapsz belőle. - vágtam gúnyos arcot.
Arrébb csúszott és megszólalt:
- Nem indítassz valamit?
Odsétáltam a tévéhez és szó nélkül elindítottam az Aranyhajat, amit Annie-ék nézhettek, mivel a DVD lejátszó előtt hevert. Amikor elkezdődött, Michael nevetni kezdett, majd rám nézett:
- Ez komoly?
- Azt mondtad, valamit indítsak. Ha nem tetszik, ne nézd. - sétáltam ki a konyhába és egy tál nachosszal tértem vissza.
- Igenis, hadvezérnő! - szalutált komolyan.
Leültem mellé, majd falatozni kezdtünk. Én imádom ezt a filmet, de ahogy elnéztem Mikeyt, őt is eléggé lekötötte. Tátott szájjal nézte. Lefogadom, még sosem látta. Él bennünk a gyermek.
Egyik pillanatban nyújtózkodni kezdett, majd végigfeküdt a kanapén és a fejét az ölembe helyezte.
- Te meg mit csinálsz? - néztem rá.
- Rádőltem a barátnőmre. Vagy már ehhez is engedély kell? - nevetett.
- Én akartam a barátom ölébe feküdni. - mosolyogtam, mire felült és csapott egyet a combjára, hogy dőljek oda. Mellesleg elég nevetségesen nézett ki ez az ütés, úgyhogy akaratlanul is kuncogni kezdtem, majd rádőltem.
- Michael, szeretlek. - mondtam mozdulatlanul.
- Tudom. - kezdte fogdosni a hajam- Én is.

Próbáltam ébren maradni, de az álmosság legyőzött.