-Először beszélek én anyáékkal.-álltam fel az asztaltól és elővettem a farzsebemből a telefonomat. A fiúk helyeslően bólogattak, majd felvonultam az emeletre telefonálni. Közben gyors fejszámolást végeztem, hogy otthon hány óra lehet, nehogy véletlen felkeltsem a szüleimet. Mivel még csak este 10 óra van Sydneybe gondoltam egy próbát megér, hogy felhívjam őket. Anya szerencsére a 3. csengésre felvette a telefont.
-Szia kicsim. Hogyhogy ilyen későn hívsz minket? Csak nincs valami baj?-kérdezte anya aggódva.
-Szia anya. Nem, nincs semmi baj. Vagyis izé…-húztam el az ’é’ betűt.
-Történt valami?-sürgetett anya.
-Csak rengeteget gondolkodtam az Ashtonos dolgon mióta itt vagyunk. Jóformán csak azon gondolkodom.-anya elől direkt elhallgattam azt, ami történt, mert ha ezt megtudná, abban a pillanatban mehetnénk haza.
-És mire jutottál?
-Jaj, anya. Félek megkérdezni.-idegességemben egyik lábamról a másikra álltam.
-Emily, mondd már. Ne idegesíts!-emelte fel anya a hangját.
-Nem szeretnék visszamenni Sydneybe. Ashton és Belle miatt.-böktem ki végül.
-Úgy érted, hogy ott maradnál?
-Igen.-mondtam vékony hangon. Még számomra is ismeretlen volt a hangom. Teljesen távolinak tűnt.
-Emily, ez szerinted jó ötlet? Mármint, oké, elismerem, hogy mindig is nagyon önálló gyerek voltál, de ez nem lenne túl nagy lépés számodra? Egyedül ott maradni Angliába?
-Ezt láttam jónak, anya. Tudom, így elsőre borzalmasan hangzik, hogy 18 évesen már önálló utakon akarok járni, de hidd el, nekem sokkal jobb lenne itt.
-Összevesztetek Calummal?-kérdezte hirtelen.
-Mi? Nem, dehogy. Nagyon jól megvagyunk egymással. Sőt, tökéletesen.-egy mosoly kúszott az arcomra, ahogy arra gondolok, hogy Calummal milyen kiegyensúlyozott a kapcsolatunk.
-Idefigyelj Emily. Én megengedem, de csak és kizárólag akkor, ha Calum is ott marad veled. Bízom benne, hogy vigyázni fog rád.
-Beszéltem vele, és azt mondta, hogy ha a szülei nem engedik, akkor is itt maradna velem, úgyhogy ezzel nincs gond.
-Többiek?
-Ők a te válaszodra várnak.
-Maradhatnak.-kihallottam anya hangjából, hogy mosolyog.-Viszont a pénzügyeket nektek kell intézni. Kajára minden hónapba fogunk küldeni pénzt, de a többit magatoknak kell megoldani.
-Ó, anya. Nagyon köszönöm!-hatódtam meg.-Vigyázni fogunk a házra, ígérem.
-Ja, és még valami. A sulit ott fogod befejezni, úgyhogy a nyár folyamán valamikor odautazunk és elintézünk mindent.
-Rendben van.-mosolyodtam el.-Most leteszem, hagylak titeket aludni, én pedig közlöm a fiúkkal a jó hírt.
-De ugye minden rendben van? Mármint nem hallgatsz el, ugye semmit?-kérdezte anya gyanakvóan.
-Nem.-füllentettem.-Na de most már tényleg menj aludni anya. Köszönök mindent!
-Igazán nincs mit kincsem. Szeretlek.
-Én is téged anya. Puszilom apáékat. Jó éjszakát.
-Szia Em.
Letettem a telefont és fénysebességgel száguldottam le a konyhába. Szegény Calumot majdnem fellöktem, de időben kapcsolt, úgyhogy sikerült elkapnia engem is, és magát is meg tudta tartani. Széles vigyorral az arcomon lábujjhegyre álltam és adtam egy puszit az orrára.