Bevallom őszintén kicsit féltem a repüléstől. Míg el nem értük az adott magasságot, addig görcsösen szorongattam Calum kezét. Soha nem ültem még repülőn, szóval szerintem érthető, hogy egy kicsit tartottam tőle.
-Nyugi, nem lesz semmi baj.-nyomott egy puszit az arcomra Cal nyugtatásképpen.
-Tudom, de jaj. Nagyon tériszonyos vagyok.-Calum halkan felnevetett.-Ez nem vicces.
-Babám, itt meg se érzed azt, hogy nem a földön vagy. Csak akkor tudsz róla, ha kinézel az ablakon.-simított végig a hajamon.-Inkább aludj egy kicsit. Hosszú lesz ez az út.-felnéztem Calumra, ő pedig mosolyogva nézett le rám. Adtam neki egy gyors csókot, majd a fejemet visszahajtottam a vállára és nagyon rákoncentráltam arra, hogy aludjak egy jót. Már éppen elaludtam volna, amikor Cal és Luke beszélgetését hallottam meg.
-Tényleg szereted, ugye?-kérdezte halkan Luke. Azt hiszik, hogy már alszok.
-Jobban, mint ahogy azt ő el tudja képzelni.-válaszolta Cal, és egy kicsit jobban megszorította a kezemet. Csukott szemmel, nagyon halványan elmosolyodtam úgy, hogy ők még véletlen se vegyék észre.
-Calum Hood, a nőfaló, megállapodott végre.-nevetett fel halkan Luke.-Vigyázz rá. Nem lesz még egy olyan ember, aki annyira szeretne téged, mint Emily. Még így külső szemlélőként is látom, hogy mennyire szeret.
-Tudom haver. Tudom.-Calum mosolygott. Ebben biztos vagyok. Nem bírtam magammal, úgyhogy végül megszólaltam.
-Tényleg szeretsz?-kérdeztem hirtelen, mire Cal összerezzent.
-Mennyit hallottál?
-Eleget ahhoz, hogy most már ne tekintsek rád úgy, mint egy rosszfiúra.-mosolyogtam magam elé.
-Egyébként nem szép dolog hallgatózni. Ezért még kikapsz.
-Nem ijedek meg. De nem válaszoltál a kérdésemre.-elemeltem a fejemet a válláról és egyenesen a szemébe néztem. Féloldalas mosolyra húzta a száját.
-Hallottad, nem? El sem tudod képzelni, hogy mennyire.
-Ez annyira nyálasan hangzik, de én is szeretlek. És köszönöm.-mosolyogtam rá és egy puszit nyomtam az arcára.
-Ugyan mit?
-Hogy itt vagy velem.-Calum nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt és nem engedett el. Bár ülésen keresztül elég nehéz volt ölelkezni, de nekünk sikerült.
-Érted bármit.-suttogta a fülembe Cal.-De most már tényleg aludj. Tiszta karikásak a szemeid.-eltoltam magamtól Calumot, majd ismét a vállára hajtottam a fejem és elaludtam.
Átaludtuk az egész repülőutat. Az egészet. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet egyhuzamban 24 órát aludni. Jó, nem volt teljes 24 óra, de a lényeg, hogy rengeteget aludtunk. Most kivételesen nekem kellett felkeltenem Calumot, mert ő még mellettem szuszogott édesen. Óvatosan simogattam az arcát, majd szemei megrebbentek és álmosan pislogva egyenesen rám nézett.
-Megérkeztünk már?-kérdezte rekedtes hangon.
-Nemsokára ott vagyunk.-simítottam végig még egyszer az arcán. Bekapcsoltuk a biztonsági öveket, mert megkezdjük a leszállást. Amikor végre szilárd talajra érkeztünk, kicsatoltam magamat és elkezdtük összeszedni a cuccainkat. Basszus, jó messze vagyunk Sydneytől. Cal felállt és a kezét nyújtotta felém. Végre megérkeztünk. Kézen fogva sétáltunk le együtt a repülőről. Szerencsére Mikey és Luke se tévedtek el. A csomagjainkat sem küldték el Kínába, úgyhogy most már csak haza kellett valahogy jutnunk.
