Emily szemszöge
-Hol van?-kérdezte ingerülten az idegen srác és kérdés nélkül bejött a lakásba.
-Mégis kicsoda?-csaptam be idegesen az ajtót.-Egyáltalán ki vagy te?
-Ems, ki az?-lépett ki Calum a konyhából, majd hirtelen lefagyott a vigyor az arcáról és hirtelen összerándult minden izom az arcán.-Mit keresel itt Ed?-szorította ökölbe a kezeit Cal.
-Szerinted mit keresek itt? A főnök küldött, háromra vár.-jelentette ki a srác.
-És mégis honnan tudtad, hogy itt vagyok?-kérdezte felháborodva Calum.
-A telefonod. Tudod, ha valaki eltűnik a bandából és nem reagál semmire, akkor is be tudjuk mérni, hogy hol tartózkodik.-válaszolt flegmán Ed, vagy ki az isten.-Háromkor. Ne késs, mert hatalmas balhé lesz belőle.-Ed sarkon fordult és mielőtt kilépett volna az ajtón visszafordult.-Egyébként csinos kis cicád van.-kacsintott rám, majd elviharzott.
Idegesen fordultam Calum felé, csípőre tettem a kezem, hogy jelezzem, hatalmas bajban van.
-Ez mégis mi volt Calum Hood?
-Valamit nem mondtam el. Nem mondhattam el.-hajtotta le a fejét Cal és a padlót kezdte el vizslatni.
-Ó, igen? Akkor most mondd, el kérlek. Hallgatlak.-szúrosan néztem Calumra, aki még mindig nem mert rám nézni.
-Most sem mondhatom el.-nézett fel rám szomorúan.
-Nem bízol meg bennem? Vagy mégis miért nem Calum?
-Megbízom benned, de egyszerűen nem lehet. Sajnálom.-közelebb lépett hozzám és meg akart ölelni, de nem engedtem neki, inkább ellöktem magamtól. Megráztam a fejem és majdnem elsírtam magam, de erőt vettem magamon és ránéztem Calumra.
-Most menj el. Egyedül szeretnék lenni.
-Em, ne csináld. Kérlek! Ne haragudj rám.-kérlelt, de én csak elléptem tőle és a szobám felé vettem az irányt Calum pedig jött utánam.
-Hood, azt mondtam menj el. Most!-az utolsó szavakat szinte suttogva mondtam ki, majd felrohantam a lépcsőn és bevágtam magam mögött az ajtót.
Hallottam, ahogy Calum idegbetegen kiront a házból és becsapja maga mögött az ajtót. Amint ezt megtette sírva zuhantam a földre. Az egész szobámat a hüppögésem töltötte be és hogy néha trombitálva kifújtam az orrom. Fogalmam sincs mennyi ideje sírhattam a földön ülve, de egy idő után meguntam, felkeltem a földről, bementem a fürdőbe és hideg vízzel megmostam az arcom, hogy kicsit felfrissüljek.
A szobámba visszaérve bekapcsoltam a hifimet, lefeküdtem az ágyamra, elővettem a cigimet és egy üveg piát és csak a plafont bámultam. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mi az amit Calum nem mondhat nekem el. Lehet, hogy megcsal? Igaz, hogy nem vagyok a barátnője, de elmondása szerint ő harcolni akar értem, viszont akkor őszintének kéne lennie hozzám. Órák telhettek el azzal, hogy az agyam megállás nélkül kattogott, amikor lépteket hallottam a lépcső felől. Gyorsan eldugtam a cigit és a piát, majd visszaugrottam az ágyamra és anya lépett be a szobámba mosolyogva.
-Szia drágám. Hogy telt a hétvégéd?-ült le mosolyogva az ágyam szélére.
-Szia. Veszekedésekkel. És a tiétek?-felültem az ágyamba, hogy meg tudjam ölelni anyát.
-Remek volt. Sokat kirándultunk, de leginkább csak pihentünk. Jót tett.
-Akkor jól van.-mosolyogtam rá.
-Jut eszembe. Találtam egy pólót a nappaliba, ami szerintem nem a tiéd.-nézett rám anya gyanakvóan.
-Valószínű valamelyik faszfej hagyta itt.
-És azok most jelenleg kik?
-Ashton vagy Calum.-jelentettem ki szárazon.
-Összevesztél Ashtonnal?
-És Calummal.
-Ki az a Calum?-kérdezte anya, mert neki ez még új információ volt.
-Akivel azt hittem, hogy lehet közöttünk valami.-néztem anyára szomorúan.
-Óóó, kicsim. Nem lehet, hogy kibéküljetek? Mindkettejükkel.
-Jelenleg esélytelen. Egyiket se akarom látni.-visszadőltem az ágyba és tovább tanulmányoztam a plafonom.
-Rendben. Egyébként finom volt a gyros. És hoztunk neked némi ajándékot, ha szeretnéd, felhozom majd később a szobádba.-anya végigsimított a karomon, majd felállt és kiment a szobámból
5 percenként folyamatosan jöttek az sms-ek. Ashton és Calum felváltva. Egy idő után meguntam, úgyhogy kikapcsoltam és ledobtam az íróasztalomra. Este 10 óra fele anya újra bejött a szobámba és behozta az ajándékaimat.
-Ezek között még nincs itt a szülinapi ajándékod, azt majd aznap kapod meg.-megsimította az arcomat és hirtelen a homlokomra tette a kezét.-Emily, az egész arcod lángol. Hozom a lázmérőt.-anya felpattant és kiviharzott a szobából. 1 perc múlva lázmérővel a kezében rontott be a szobámba. Odaadta, hogy mérjem meg gyorsan a lázam. Miután kivettem, megnéztem a kijelzőt és 40 fokos lázam volt.
-Azonnal megyünk az ügyeletre.-anya ellentmondást nem tűrő hangon lerohant a földszintre én meg nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és amikor megpróbáltam lábra állni, akkor konstatáltam, hogy tényleg valami nagy baj lehet, mert rögtön elkezdtem szédülni és majdnem összeestem. Minden erőmet összeszedve lebotorkáltam a lépcsőn, ahol anya már várt. Rögtön kitessékelt a kocsihoz és elindultunk az orvoshoz. Szerencsére az én háziorvosom volt ügyeletben, úgyhogy tudta, hogy ilyenkor mi a teendő velem. Felírt vagy 4 féle gyógyszert és ágynyugalomra ítélt 2 hétre, szóval én idén iskolába már nem megyek, mert 2 hét múlva már nyári szünetünk lesz. Elmondása szerint ez valami komoly vírus, amiből csak pihenéssel és azzal a rengeteg gyógyszerrel tudok kigyógyulni.
Hazafelé a kocsiban írtam egy sms-t Belle-nek, hogy holnap és az elkövetkezendő két hétben ne számítson rám, mert nem megyek suliba. Miután elküldtem az sms-t, fél percre rá Belle hívott.
-Mi az, hogy nem jössz iskolába?-kérdezte felháborodva.
-Beteg vagyok. 40 fokos lázam van. Valami vírus, amit ki kell pihennem.
-Basszus. Az durva. Akkor most át se mehetek hozzád, gondolom.
-Hát nem kéne. Hacsak nem akarod te is elkapni ezt a szart.-nevettem fel.
-Nem nagyon, de akkor hogyan szervezzük meg a 18. szülinapod?-kérdezte némi ijedtséggel a hangjába Belle.
-Ne aggódj, megoldjuk.-mosolyodtam el, de aztán rájöttem, hogy ezt ő nem láthatja.-Na jó, leteszem, mert hazaértünk és szükségem van az alvásra. Majd beszélünk. Szia Belle.
-Szia Emsy, jobbulást.
Anya beparkolt a garázsba, én pedig kiszálltam és a bejárati ajtó felé vettem az irányt, amikor odaértem a bejárati ajtóhoz egy ismerős alakot véltem felfedezni a sötétben.
-Mit akarsz?-kérdeztem összefonva a karjaimat a mellkasom előtt.
-Bocsánatot kérni.-nézett rám hatalmas szemekkel Ashton.
-Nekem most ehhez nincs kedvem, ne haragudj. Pihennem kell, beteg vagyok. Menj haza Ash.-kinyitottam a bejárati ajtót és elegánsan rácsaptam Ashtonra. A szívem szakadt meg, amiért ezt tettem vele, de muszáj volt. Gondolkodjon el rajta, hogy mennyire megsértett, még akkor is, ha jelenleg Calumot sem akarom látni. Gyorsan bevettem a gyógyszereimet, majd felmentem a szobámba, és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyamba. A sok antibiotikum megtette a hatását, mert, ahogy elterültem az ágyamon rögtön elaludtam.
