Calum szemszöge
Emily már több mint fél órája kinn van az udvaron Ashtonnal. Utána akartam menni, de Belle azt mondta, hogy majd ő megnézi, hogy mi van. Türelmesen vártam, közben a srácokkal beszélgettünk. Próbáltak faggatni, hogy milyen volt az éjszakánk Emilyvel, de nem voltam hajlandó válaszolni rá, mert nem rájuk tartozik. Mellesleg kurva jó volt. 10 perc múlva Belle rontott be a hátsó ajtón, hogy Emily sírva elrohant és fogalma sincs, hogy hová mehetett. Azonnal az előszobába rohantam, felhúztam magamra a cipőmet és elrohantam, mert sejtettem, hogy hová mehetett. A stéghez érve, ahol először csókolóztunk úgy, hogy nem utáljuk egymást, nem találtam senkit sem. A nap már lebukott a horizonton, de még világos volt. Elkezdtem sétálni a part mentén, hátha valahol a homokban csücsül Emily, de sehol sem találtam. Kezdtem nagyon aggódni. Ha Ashton megbántotta, esküszöm, kinyírom. Csak mentem tovább a part mentén, mígnem a mólóhoz értem. A móló végén azt hiszem Emilyt láttam egy ismeretlen szőke sráccal, aki körülbelül olyan magas, mint én. Közelebb mentem, de úgy, hogy ne vegyenek észre. Emily kiabált a gyerekkel, amit szerencsére hallottam.
-Nick takarodj el az életemből! Nem akarlak többé látni! Nem véletlen költöztünk el Angliából, de még ide is eljössz. Elegem van belőled! Gyűlöllek!-Emily arca eltorzult az idegességtől és felpofozta a szőkeséget. Tippem se volt, hogy ki lehet ez a gyerek egészen addig, amíg az ütés erejétől felém nem fordult az arcával, amit fájdalmában a kezével dörzsölt. Az a gyerek volt, aki múltkor nekem esett a parkban.
-Nem üthetsz meg te ribanc!-ordított rá ezek szerint Nick, majd felemelte a kezét, hogy Emily-t megüsse. A pillanat töredéke alatt, ugrottam elő a rejtekhelyemről és ráordítottam.
- Ha meg mered ütni, az összes csontod apró kicsi darabokra töröm össze faszfej.-odarohantam Emilyhez és védekezően magam mögé szorítottam.
-Te ki a picsa vagy?-kérdezte ingerülten.
-Akit múltkor szarrá vertél seggfej.-direkt ezt a választ adtam, mert kíváncsi voltam Emily reakciójára.
-Micsoda? Nick ez most komoly?!-lépett ki mögülem Em.
-Hát ha ő az új pasid, akkor igen.-nézett végig rajtam lesajnálóan.
Emily már épp neki akart rontani Nicknek, amikor a derekánál elkaptam és magamhoz rántottam, majd a fülébe suttogtam, hogy ne csináljon hülyeséget.
-Nick, tűnj el! Nem akarlak többé látni. Szépen kérlek, most már tényleg szállj ki az életemből.-Emily egész testébe reszketett az idegességtől. Éreztem, hiszen még mindig nem engedtem el a derekát.
-Biztos vagy te ebben?-kérdezte gonosz vigyorral az arcán.
-Egészen biztos. Soha többet nem akarlak itt látni.
-Az üzeneteket egyébként tőlem kaptátok. Mindet. Lehet, még jelentkezem majd.-Nick sarkon fordult és csak intett egyet.
Emily felém fordult és arcát mellkasomnak nyomta. Sírt. Nagyon sírt. Erősen magamhoz szorítottam. Egyik kezemmel a haját, másik kezemmel pedig a hátát simogattam nyugtatásképpen. Minimum 5 percig állhattunk ugyanabban a testhelyzetben, majd Emily elemelte a fejét a mellkasomról és sírástól vöröslő szemeit rám emelte.
-Menjünk haza Calum.-Emily végigsimított a karomon és rákulcsolta ujjait az enyémekre. Halványan rámosolyogtam és közelebb húztam magamhoz, hogy egy puszit nyomjak a fejére.
-Vigyázni fogok rád Rosie, megígérem.
A hazafele út csendben telt. Csak a lépteinket lehetett hallani és a város zaját. Mire visszaértünk Emilyékhez, a srácok már nem voltak sehol, a lakás pedig ki volt takarítva.
-Szép munkát végeztek, nem igaz?-törtem meg végül a csendet. Emily csak bólintott, majd besétált a konyhába és töltött magának egy pohár vizet.-Nem vagy éhes? Csináljak valami vacsorát?-léptem oda a hűtőhöz, hogy megnézzem, mit lehetne összehozni vacsoraként.
-Egy kicsit. De biztos te akarod megcsinálni?-kérdezte halvány mosollyal az arcán Emily.
-Persze. Addig menj, fürödj le.-odaléptem hozzá, megöleltem és belepusziltam a hajába.
-Rendben, de ne gyújtsd fel a lakást.
-Nem fogom.-kacsintottam rá. Emily sarkon fordult és felment az emeletre. Hallottam, ahogy megnyitja a csapot, én pedig nekiálltam összeütni valami finom vacsorát. Fogalmam sincs, hogy az a találkozás Nick-kel kavarta volna fel ennyire, vagy valami más, amiről nem akar beszélni. Mire készen lettem a vacsorával, Emily is lejött egy szál köntösben a konyhába. A szeme még mindig vörös volt a sírástól.
Míg vacsoráztunk meg se szólalt, csak evett. Azt viszont jó pontként könyveltem el, hogy étvágya még van. Miután végzett összeszedte a tányérokat és belerakta a mosogatóba.-Elmosogassak?-léptem mögé és óvatosan átkaroltam a derekát.
-Nem kell, majd holnap megcsinálom. Pihenni szeretnék.-fordult felém Emily és ismét a mellkasomnak nyomta a fejét.
-Gyere, menjünk.-eltoltam magamtól, majd megfogtam a kezét és felmentem vele az emeletre. Emily rögtön az ágyához lépett és a köntösét magán hagyva, bebújt az ágyba. Én gyorsan elmentem lezuhanyozni. Magamra vettem egy alsógatyát, amit tegnap este magammal hoztam és visszamentem Emilyhez a szobájába. Bebújtam mellé az ágyba és magamhoz húztam. Tudtam, hogy nem aludt, mert még nem szuszogott.
-Most már megkérdezem. Elmondod mi a baj?-kérdeztem a fülébe suttogva. Pár másodpercig hallgatott, végül megszólalt.
-Calum, azt hiszem szakítanunk kéne.
