Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

3.rész

Vladimir pov.
Lassan álomba sírtam magamat, amely nagyon furcsa volt a számomra. Egy tenger parton sétáltam, a sirályok hangoson rikoltoztak és közben a víz a lábamat nyaldosta.
- Hol vagyok? - fordultam körbe.
- Szóval te vagy az. - suttogta mögülem egy lágy női hang.
Egy szőke nő állt mögöttem. Hosszú haja lobogott a szélben mint a reggeli napsugár. Csodaszép volt.
- Ki?
- Lisa vagyok! Én élek tovább benned! Az én szívem dobog a mellkasodban.
- Micsoda? - pislogtam nagyokat és közelebb mentem - Ez hogy lehet?
- Vigyázz rá helyettem is! Ő nem rossz ember, csupán fáj neki az elvesztésem. De egy idő után megfog békélni!
- Miről vagy kiről beszélsz? - kérdeztem összezavarodva, mire kezét mellkasomra helyezte, pontosabban a hegemhez.
- Jegyezd meg! A szív nem csak egy szerv, hanem maga a lelkünk érzéseinek világa! Jegyezd meg jól! - nézett mélyen szemeimbe. Ekkor azonban minden fehérré vált, én pedig felébredtem.
- Huha... - motyogtam. Kapkodva vettem a levegőt és nagyokat nyelve néztem körbe a szobában. Sóhajtva néztem fel a plafonra és vissza gondoltam az álmomra - Ez nagyon fura volt...
Ma reggel végre kaphattam enni. Csuda jó érzés volt. Igaz csak teát és pirítóst kaptam, de nekem ennyi éppen elég volt. Na jó, nem volt elég. Reggel kilenckor kaptam a reggelit, de már tizenegykor korgott a hasam és ebedet csak egykor kapunk.
- Műzlit akarok... - mondtam magam elé, mert hirtelen megkívántam egy gyümölcsös szelettel.
- A műzliben cukor van. Most nem ehetsz glutént és szénhidrátot. Legalábbis nem sokat. - morogta Dr. Frost.
- Dr. Frost...
- Mi az? - pirított rám.
- Én.. A donoromnak, Lisanak? Vannak rokonai? - kérdeztem mire kiesett a kezéből a gyógyszeres tálca.
- Honnan tudod a nevét?
- Én...
- Biztos Dr. Stone mondta el! - mondta mérgesen - Megmondtam neki, hogy ezt nem mondhatja el senkinek! Főleg neked nem, mert az orvosi és donor adományok adatai titkosak! Na majd adok én neki!
- Ne! Várjon!

Igor pov.
Kirohantam es megkerestem azt a nyavajást. Épp aláírt valamit, mikor megragadtam a köpenyét.
- Mi a francot művelsz?
- Hogy mondhattad el neki?
- Miről beszélsz? - kérdezte meglepetten.
- Arról, hogy beavatott egy pácienst a donoránák kilétéről! - mondtam mérgesen.
- Kit? Mit? - pislogott banbán.
- Miért mondtad el neki Lisa nevet?
- Én nem mondtam neki semmit sem! - lökött le magáról.
- Akkor meg mégis honnan a rákból tudja a nevét?!
- Nem tudom! - morogta vissza - Miért kérdezi meg őt, ha ennyire tudni akarja?!
Visszasiettem mire a fiú összehúzta magát és felemelte a kezeit.
- Honnan tudod a nevét? - kérdeztem megragadva a vállát. - Válaszolj! Honnan tudod?
- Álmo.... Álmomban hallottam... - szipogta, de hirtelen rángatózni kezdett és a gép hangos pittyegésbe kezdett, jelezve, hogy beteg szívritmusa nagyon nem jó.
- Fordítsuk oldalra! - utasítottam a berohanó nővéreket.
A srác szemei fennakadtak és levegőért próbált kapkodni, nem sok sikerrel. Fél óra küzdés után sikerült szabályoznunk a szívritmusát, addig ő már fáradtan feküdt és halkan szuszogott. Szuper, sikerült majd nem kinyírnom a fiút ez miatt.
Mellette ültem egészen addig, amíg lassan fel nem nyílt a szeme és vett egy nagy levegőt.
- Mi történt? - kérdezte halkan.
- Rohamod volt. - feleltem sóhajtva, mire lassan rám nézett - A kiváltó ok, valószínűleg a túlzott érzelmi stressz hatás volt, ami az én hibámból adódóan jött elő.
- Nem a maga hibája...
- De igen, az. - zártam le. Nem bírtam ránézni - Félsz tőlem, igaz?
- Egy kicsit... - motyogta, de így is hallottam.
- Értem. - húztam a számat, majd felálltam - Most megyek, hagylak pihenni és majd holnap újra rád nézek az állapotod miatt.
- Apáméknak szólnak a mai dologról? - kérdezte halkan, amikor már az ajtónál voltam.
- Jelezni fogjuk neki, miért?
- Kérem ne szóljanak nekik! Nem akarom, hogy aggódjanak miattam.
- Kötelességünk tájékoztatni a hozzátartozókat a betegek állapotáról.
- Kérem! Az apám nem bírná ki ha megtudná! - könyörgött.
- Egyenlőre nem szólok, de ha rákérdez elmondom. Rendben?
Hevesen bólintott. Látszott rajta, hogy megkönnyebbült válaszomtól. Fáradtan dőlt el az ágyban és egy nagyot sóhajtott. Még egyszer rá néztem, majd feleszmélve kiléptem a szobából.

Vladimir pov.
Másnap Mark meglátogatott. Apa sajnos munkába kellett, hogy menjen, de nem haragudtam rá érte.
- Jól vagy?
- Igen! Végre magától ver a szívem és nem a géptől!
- Ezt jó hallani! - dőlt hátra székében.
- Neked hogy a terápiád? - érdeklődtem, mert mostanában keveset mesélt erről.
- Megyeget... - nézett maga elé.
- Mark, ne add fel!
- Nem tudok lépni. Megemelem a lábam, de nem tudom előre tenni. - mondta szomorúan. Megfogtam a karkötős kezét. Ugyanolyan lila köves bőrzsineg volt.
- Ne feledd, anya védelmez minket. - mutattam a karkötőket.
- Tudom. - kuncogott és a hajamba borzolt.
Lágy csókot hintett karkötőjére, ahogy én is majd megfogva egymás kezét mosolyogtunk össze. Anya a halála előtt csinálta ezt nekünk, de ezt már csak apától kaptuk meg.
- Mi a helyzet Dr. Morgóval?
- A neve Dr. Frost. Nincs vele semmi. Elvesztette a menyasszonyát, alig pár órával a műtetem előtt.
- És még így is megműtött?
- Itt vagyok nem? - mutattam magamra, ezzel is jelezve hogy még élek.
- Igaz. - bólintott - Akkor én nem is panaszkodhatok az én dokimról.
- Jaj ne kezd megint Dr. Foxot emlegetni, mert akkor hívni kell a takarítókat a nyáltenger miatt.
- Nem is! - mondta vörös fejjel.
- Alig idősebb mint te! Hívd már el randizni! - mondtam nevetve, de erre vörös fejjel a vállamba boxolt.
- Te is tudod, hogy nem lehet! Mivel ő a dokim és ez tilos náluk! - mondta szomorkásan.
- Ugyan! Legalább mondd el neki mit érzel! - mondtam mosolyogva. Pont ekkor belépett Dr. Frost és letett mellém egy pohár vizet pár tablettával.
- Bocs a zavarásért, de ezeket be kellene venned. - nézett rám a doki.
- Megint tabletták... - mondtam elszörnyedve nézve a négy féle bogyót - Dr. Stone azt mondta nem kell a műtét után már szednem semmit...
- Ez csak vitamin és egy kis regeneráció gyorsító. Muszáj lesz. - mondta és elment.
Mark füttyentett egyet elismerően.
- Szép haladás, mondhatom Dr. Morgótól.
- Hagyjad! Lisa szerint a szív nem csak egy szerv! - mondtam.
- Az ki?
Számhoz kaptam. Miért mondtam ezt most ki hangosan?
- Egy új barát, aki segített. - mondtam kurtán, amit Mark nem firtatott inkább.
- Mindegy. Lassan nekem is mennem kell. Dr. Fox halála az hogy mindig későn megyek. - forgatott szemet - Bár nem hiszem, hogy most jutunk valamivel előrébb, mint ahol abba hagytuk.
- Azért próbáld! - kiáltottam utána.
Intett egyet, majd kigurult az ajtón. Én pedig fintorogva ugyan, de lenyeldestem a vitaminokat.
Unatkoztam így elkezdtem énekelgetni. Ezzel szeretem tölteni az időmet. Dalokat írok. Imádom a zenét és egy nap énekes akarok lenni. Az előző orvosaim mind azt mondták felejtsem ezt el, mert nem biztos, hogy megélném ezt. Ráadásul ez túl sok stresszel járna és nem bírná a szívem.