Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

6.rész

Thomas pov.
- Gyere, elviszlek a tesódhoz és menet közben ehetünk is valamit. - borzoltam hajába. Erre már végre nevetett egy kicsit és megindultunk. Odabent Igor épp segített Vladimirnak leülni az agyra.
- Maradtam volna még a kertben.
- Szó sem lehet róla. Hideg van.
- Pedig olyan szépek voltak a fák... - motyogta szomorúan öccse.
- Nem tesz még jót neked, ha most ki mész a hidegbe. - dorgálta meg Mark.
- Oh, sziasztok! - integetett nevetve. Tündéri. Mind a ketten megcsókoltak a karkötőjüket es megfogtak egymás kezét. Folyton ezt csináljak, sose értettem.
- Mesélnétek nekünk erről a ... - kerestem a szavakat - Mi is ez pontosan? - mutattam a karkötőkre.
- Ezek... Ametiszt gyöngyök. Az anyánk csinálta nekünk ezeket a karkötőket, hogy megóvjon minket. - mondta mire én felsóhajtottam, Igor viszont elröhögte magát.
- Komolyan? Ennyire babonás az anyátok? Had találjam ki! Az asztrológiában is hisz?
Vladimir szomorúan hajtotta le a fejét, míg Mark magához ölelte.
- Hitt az ilyenekben, mert szerinte az univerzum mindenkinek kijelölt egy elrendeltetett társat! - mondta komoly hangon - Csak azt sajnálom, hogy ő már nem lesz velünk amikor mi már a gyerekeinkkel játszunk.
- Mi? Miért? - pislogtam nagyokat, mire Igorra nézett dühösen és a már halkan hüppögő testvérét nyugtatta.
- Őt nem tudták megmenteni, mint Vladimirt! - mondta folytott hangon - Ne sírj öcsi ez miatt a tudatlan gyökér miatt, mert nem tudja elolvasni a kartonodat.
Mérgesen Igorra néztem, akin látszott, hogy mennyire szégyelli magát.
- Nincs semmi baj. - szipogta Vladimir és letörölte könnyeit, majd mellkasát simogatta.
- Szúr? - kérdezte Igor egy lépést közelítve.
- Kicsit... - motyogta mire Igor vizsgálni kezdte.
- A szívritmus kicsit gyors, de nem veszélyes.
- Nem is tudom miért lett gyors. - forgatott szemet Mark.
- Az lesz a legjobb, ha most hagyjuk őt pihenni. - mondta kollégám.
- Szerintem is. - bólintottam, majd Markhoz hajoltam - Haza vigyelek?
- Kösz, de az öcsém mellett maradnék. E nélkül a seggfej nélkül. - morogta. Kimentünk a szobából.

Igor pov.
Gyorsan előkerestem az aktájukat. Átnéztem a beteg életútjukat és a gyógyszereket, amiket felírtak nekik és végül elértem a szülők részéhez.
- Na mit találtál, te szívsebészek gyöngye. - feküdt el Thomas a díványon, ami az irodámban volt.
- Azt írja, hogy Vladimir szívbetegsége öröklődött. Az édesanyja is ebben a ritka betegségben szenvedett. - olvastam az adatokat.
- Menj két bekezdéssel lejjebb.
- Itt az áll, hogy... Az anyjuk meghalt mikor Vladimir csak 10 éves volt.
- Sejtettem. - sóhajtotta - Mark mesélt nekem róla, ő azután bénult le két évvel egy balesetben. - gondolkodott el - Az egyik barátjával jöttek haza motoron, amikor egy autó leszorította őket az útról és egy árokban kötöttek ki.
- Eléggé rájuk járt a rúd... - motyogtam.
- Az apjuk három műszakban dolgozott, hogy fizesse a fiúk kezelését. Nagyon szereti őket.
- Az a karkötő... Kedves emlék.
- Jah, és te sikeresen elcseszted nekik.
- Nem volt szándékos! - védekeztem.
- Ezt ne nekem mond, hanem nekik. Vladimir akkor lett rosszabbul, amikor megtudta az anyja halálhírét.
- Mi?
- A balesetben az anyjuk azonnal meghalt, őt ájultan húztak ki a tűzoltók. Két napig volt eszméletlen mielőtt megtudta.
Arcomat masszírozva dőltem hátra a székben és most esett le igazán, hogy mekkora egy tapló voltam.
- Franc...
- Ma már szerintem hagyd őket. - mondta Thomas és kiment. Nem hiszem el, hogy ekkora bunkó voltam. Lisa most kiherélt volna ezért. Ekkor jutott eszembe, hogy pár nap múlva lesz a temetése. Fel sem fogtam még igazán, hogy nincs velem. Hiányzik a mosolya, a nevetése és ő maga. Kezemen lévő gyűrűre néztem, majd a fiókba nyúltam és kivettem egy kis dobozkát.
Abban volt az övé. Az utolsó perceiben adta nekem vissza. Hogy adjam majd valaki másnak. De hat hogy adhatnám? Szemeimbe könnyek gyűltek és egy lágy csókot hintettem a kis égszerre. Most már értem, hogy Mark miért volt olyan mérges és hogy mennyire megbántottam őket azzal, amit mondtam.
- Sajnálom Lisa, nem vigyáztam jól rád. - suttogtam.
Aznap nem mentem haza, bar az elmúlt napokban csak egyszer jártam otthon. Nem akarok oda visszamenni. Szerintem meg a jövő hónapban elköltözöm. A kanapén aludtam el és arra ébredtem, hogy valaki rázogat.
- Igor? - kérdezte Vladimir fölöttem állva.
- Vladimir? - ültem fel álmosan - Hogy kerülsz ide? Neked még nem szabad sokat mozognod.
- Már lassan dél van és nem jöttél a reggeli vizitre. Gondoltam megkereslek, addig hagyom Markot is aludni.
- Aha..  Rendben.
- Jól vagy? Nagyon sápadt vagy?
- Egy kis ideje nem aludtam. Jól vagyok.
- Biztos? - kérdezte oldalra döntött fejjel, ami egész aranyos hatást nyújtott.
- Igen. - bólintottam - De ha már itt vagy... Szeretnék bocsánatot kérni a tegnap történtek miatt. Nem volt szándékomban megbántani titeket.
- Semmi baj, én... Inkább hálás vagyok, hogy nem turkáltál az aktáinkban. Ez kedves.
- Akkor is egy szemét voltam.
- Megesik néha az ilyen. - rántott vállat és leült a dívány másik végébe - Ma már ehetek valami normálisat és egyszerűt? Nem bírom a kórházi kosztot...
- Elvileg már igen ehetsz, de csak mértékkel.
- Szuper! Neked mi a kedvenc kajád? Én imádom a tésztákat!
- Nos... A húst? A csirke a kedvencem.
- Nekem is! - csillogtak szemei - Most úgy megennék egy jó currys csirkét!
- Ha jól sejtem szereted a fűszeres ételeket, igaz?
- Igen! - pirult el, mire mosolyogta néztem rá.
- Tudod, anyám nekem mindig csípős ételeket főzött ha beteg voltam. Segített izzadni.
- Hatott?
- Mondhatjuk. Két nap alatt meggyógyultam, de ez alatt háromszor kellett ágyneműt cserélni.
Elkuncogta magát, mosolyogva nézett rám.
- Az cuki. Biztos aranyos voltál. Van képed?
- Ööö... Nincs. - mondtam. Anyámnál van az összes gyerekkori fotóm.
- Kár, pedig biztos olyan édes voltál! - mosolygott.
- Köszi... - pirultam most el én - Itt van még a tesód?
- Igen, egész éjjel bent volt és beszélgettünk.
- Akkor inkább megvizsgállak itt. Ülj le! - mondtam mire leült a kanapéra és várt, amíg én elővettem a sztetoszkópot. Óvatosan felhúztam a pólóját, majd lassan mellkasához tettem a műszert.
- Ssz... - szisszent fel - Hi-hideg.
- Bocsi, elfelejtettem szólni. - mondtam felnézve rá, majd szívverésére fókuszáltam. Ismét eszembe jutott Lisa, hogy mennyiszer hallgattam egyenletes szívverését. Most mégis más valahogy az ütem, de mégis ismerős. Gyors, mint amikor a szokásos ütem kicsit gyorsabb. Felnéztem és ekkor láttam, hogy Vladimir arca tiszta piros.
Engem nézett és mikor egymás szemébe néztünk, szívének üteme még gyorsabb lett. Arcunk egyre közelebb került, olyannyira hogy éreztük egymás meleg lehelletét. De mint minden jónak most is vége lett, amikor az irodám ajtaján kopogtak.
- Tessek? - álltam fel. A vezér orvos, Dr. Renee állt az ajtóban.
- Dr. Frost? Beszélhetnénk? - kérdezte. Visszafordultam Vladimirhoz.
- Vissza tudsz menni?
- Persze. - mondta és kiment.
- Miről van szó? - invitálta be.

"2 perccel később"

- Felfüggeszt?! - akadtam ki.
- Egy hónapra.
- De hát miért?
- Nem rég hunyt el a párja és tudtommal a napokban lesz a temetése is. - mondta monoton hangon - Adunk magának elég időt arra, hogy meggyászolja a menyasszonyát.
- Jól vagyok! Nincsen semmi bajom, nem kell ez miatt felfüggesztenie!
- Pontosan ezert függesztem fel. A kollégái azt állítják, hogy maga agresszívan viselkedik nem csak velük, de a páciensekkel is. Ha jól tudom az új beteg pár napja rohamot is kapott, amit a nővér szerint maga váltott ki.
- Az csak félre értés volt! - szabadkoztam.
- Nem érdekelnek a kifogásai, holnaptól egy hónapra felfüggesztem és kész! - fordult meg és kiment az irodából. Levertem a tolltartómat mérgemben. Ez nem lehet igaz!
Magamban mérgelődtem és pár szitok szót is elmondtam, de ezzel csak még mérgesebb lettem. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?!
- Minden oké? - jött be Thomas.
- Nem! - vakkantottam oda, mire feltartotta kezeit.
- Láttam az előbb kimenni Renee dokit kimenni, csak nem ő bosszantott fel?
- Felfüggesztett egy hónapra. Így nem gondozhatom tovább Vladimirt. - morogtam mérgesen.
- Ouh... - motyogta - De attól, még mint látogató bejöhetsz őt megnézni. Nem?