Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

41.rész

Ivan pov.
- Alex... Nincs kedved meginni egy kávét? - kérdeztem esetlenül - De ha van más programod, akkor...
- Szívesen megiszok veled egy kávét, ismerek is egy jó helyet. - felelte.
Jó volt beszélgetni vele. Megértett és több jó tanácsot is adott. Kiderült, hogy nincs gyereke és legalább 10 évvel fiatalabb mint én, de nagyon érett volt. Késő délután volt már mire észbe kaptunk.
- Szerintem itt az ideje indulni. - tanácsolta Alex az óráját nézve - A gyerekeid már biztosan hiányolnak téged.
- Igazából ők mar három napja a fivéreméknél laknak. Elkövettem egy nagy hibát és jobbnak láttak ha kicsit távol maradok tőlük.
- Úgy éreztek veszélyt jelentesz a gyerekeidre?
- Visszagondolva a dolgokra, igen, de igazuk volt.
- Hiányoznak attól még neked, ha jól sejtem.
- Nem is tudod mennyire... - sóhajtottam fáradtan - Már nem sokáig bírom nélkülük.
- Mi tart vissza?
- Félek, hogy újra bántom őket.
- Na jó, haladj lépésről - lépésre. Csak lassan. Látogasd őket fokozatosan tölts velük több időt es ha már ők is készek rá, akkor haza mennek veled.
- Igazad van. De nem hiszem, hogy egyedül menni fog...
- Ott lesznek a testvéredék is, ezt ne feledd!
- Igaz... Bar korábban beszéltem volna veled. - mondtam nevetve.
- Jobb később, mint soha. - rántott vállat.
A kávézóból kifelé megbeszéltünk meg egy találkozót. Ez majdnem olyan mintha ingyen járnék Pcszihológushoz. Lelkileg kicsit könnyebbnek éreztem magamat, hogy valakivel megtudtam osztana a gondjaimat. Haza fele vettem az utat és a napokban történteken agyaltam. Alex és én találkozgattunk és megbeszéltem vele a gondjaimat. Minden nap jártam a kondi terembe és levezettem az összes feszkót. Egyik este pedig... Felhívtam a gyerekeket.
- Apa? - hallottam meg Laura hangját.
- Szia Laura. - köszöntem mosolyogva, mert jó volt újra hallani a hangját - Hogy vagytok? Minden rendben?
- Igen, Katy jól van ha ez érdekel. - mondta. Ezt megérdemeltem.
- Laura... Én..
- Hozd helyre és ne sajnálkozz. - mondta és letette. Szomorúan néztem magam elé, miközben eldobtam a telefont magam mellé.
Tudtam, hogy mérges rám, de nem hittem, hogy ennyire.
- Most mégis mit tegyek...? - kérdeztem magamtól tanácstalanul - Minden egyszerűbb lenne, ha itt lennél Viktor...
Elővettem a régi képeket és mind átnéztem. Az esküvőnk, a gyerekeink születése. Szívem majd megszakadt, ahogy az emlékek felidéződtek bennem. Az első lépéseik, az első szavuk. Viktor mindet felírta, hogy pontosan tudjuk. Ahogy kint játszik a gyerekekkel. Vissza kell szereznem őket! Határoztam el magamban és már volt is egy tervem, hogy hogyan csináljam. Fokozatosan, minden nap telefonalok és hetente egyszer meglátogatom őket. Így is tettem, közben Alexel is sokat beszélgettünk és sok tanácsot is adott. Furcsa mód úgy éreztem, hogy napról-napra jobban megkedveltem a srácot.
Éppen Danyvel telefonáltam, amikor egyik nap átjött hozzám Alex.
- És Igor bácsi azt mondta, hogy a végen professzor leszek.
- Büszke vagyok rad, Dany. - mosolyogtam. Alex nem szólt egy szót se, csak nézett.
- Köszi papa! - mondta boldogan - Laura azt üzeni, hogy holnap szeretne veled beszélni!
- Tényleg? - kérdeztem izgatottan.
- Igen. Holnap hívlak.
- Szia, tökmag! - és letettem.
- Latom minden rendbe jön.
- Úgy látszik. - feleltem boldogan.
- Ennek örülök. - biccentett - Hoztam kaját, nem tudom mennyire vagy éhes.
- Tudnék enni. - mondtam és leültünk beszélgetni.
- Szóval, mi újság? A lányoddal sikerült újra beszélned?
- Csak pár szót... De úgy vettem észre fokozatosan enged újra közelebb magához.
- Értem. - bólintott - Van egy olyan érzésem, hogy nem sokára találkozni szeretne veled. Úgy hogy jól kösd fel a gatyád!
- Köszi, te is nagyon sokat segítettél. Az, hogy beszélgethettem veled sokat javított az én hangulatomon is.
- Ugyan... - szabadkozott zavartan - Nem érdemlek semmilyen hálát, én csak tettem a dolgomat...
- De igen érdemelsz! Nélküled nem biztos, hogy sikerült volna.
- Nos... Mázli, hogy beszélgetni kezdtünk. - kuncogott elpirulva.
- Igen, de még mekkora. - értettem egyet. A nap további részében hétköznapi dolgokról beszélgettünk és tréfáltuk egymást. A végére pedig még megnéztünk egy pár filmet is. Azonban a második film alatt valami történt. Alex megfogta a kezem. Épp úgy mint Victor tette egykor. Egy pillanatra ledöbbentem, amit ő is észre vehetett. Zavartan nézett rám és már éppen elhúzódni készült, amikor keze után nyúltam. Megszorítottam az ujjait és csak bámultam.
- Jól vagy?
- Igen. - felelte halkan és ő se vette le rólam a szemeit - És te?
- Nem tudom... - motyogtam. Érdeklődve figyelt engem miközben ő is vissza szorította ujjaimat. Lassan hajoltam hozzá közelebb, de Alex észbe kapva húzódott el tőlem.
- Nekem lassan mennem kell. - állt fel.
- Alex...
- Figyelj én... Beszélgetnénk később? - kérdezte sietve mire bólintottam.
Össze pakolt és egy gyors elköszönés után távozott is. Bennem pedig itt hagyott rengeteg kérdéssel. Mi a fene folyik köztünk most? Arra azonban nem számítottam, hogy 5 perccel később kopognak az ajtómon. Mark volt az.
- Ez meg ki volt?
- Szia neked is. - engedtem be a mérges férfit.
- Válaszolj!
- A pszhihologusom. - feleltem.
- Akkor ezert viharzott ki így. - morogta.
- Én nem...
- Ivan! Mi folyik itt?
- Ha én azt tudnám! - ültem le a kanapéra - De ami még fontosabb, te mit keresel itt?
- Csak átjöttem megnézni hogy vagy és a lányod sütött sajtos makarónit megkért, hogy hozzak neked. - tette le a szatyrot.
- De régen ettem már egy Laura féle makarónit... - mosolyodtam el az ételt nézve - Látszik, hogy Viktorra hasonlít ebből a szempontból...
- De a makacsságát tőled örökölte!
- Igen. Nagyon mérges rám, ugye?
- Kicsit, de azt elnyomja a hiányod.
- Mi?
- Mind a három gyerekednek hiányzol. Katyt tegnap egész nap Igor tartotta mert ő úgy néz ki mint te.
- Szegénykéim... - néztem magam elé sokkosan - Már értem, hogy miért szeretne holnap találkozni Lau velem...
- Találkozni akar velem?
- Igen. Neki is mesélhetsz erről az agyturkászról. Mint most nekem. - dőlt hátra.
- Alexnek hívják, amúgy...
- Tényleg?
Elmeséltem neki mindent, hogy hogyan ismertem meg és mennyit segített nekem az elmúlt hetek alatt.
- Elég elhivatott lehet veled kapcsolatban. - töprengett el Mark - Ha már ennyi mindenben segített neked.
- Magam sem tudom mi van köztünk.
- Tisztázd! Rendesnek tűnik.
- Az is.
- Valani nagyon felzaklathatta, mert eléggé zavartan sietett az autójához.
- Én csak... Megfogtam a kezét. - néztem az említett testrészre.
- Ennyi?! - hökkent meg - Azt hittem minimum megcsókoltad és azért futott el.
- Azt..  Azt hiszem megakartam. - mondtam. Na erre már lehökkent.
- Ejha!
- Elvesztette ő is a párját, de nem hiszem hogy meleg lenne. - ráztam meg a fejemet.
- Lehet bisex is, erről ne feledkezz meg.
- Ugyan.
- Ivan, tudom, hogy félsz, de ne kergesd őt el magadtól. Lehet, hogy ő fog megmenteni.
- Megmenteni? Mégis mitől?
- A magánytól és attól, hogy egyedül nevelj fel három csemetét.
- Egyedül is megtudom oldani!
- Erre inkább nem mondok semmit. De szerintem akkor is igazam van.
- Elég! - álltam fel. - Alex nem jelent nekem semmit! Csak... Csak kellett valaki akihez beszelhettem.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! Főleg az után, amiket meséltél róla!
- De igen!
- Ugyan már! Ne légy olyan fafejű, mint Igor!
- Nem fogom Victor helyét átadni neki! - kiáltottam. Az előszobából egy halk koppanást hallottunk, majd egy csattanást.
- Nem is akartam soha az ő helyét... - suttogta halkan egy ismerőshang. Rémülten hatra fordultam és láttam, hogy Alex áll az ajtóban.
- Alex... Én...
- Ne magyarázkodj! Semmi baj! Azt hittem... Ha elég erős maradok akkor engem is szerethetnek. Azt hittem talán még lehet engem szeretni, de... Azt hiszem tévedtem.
- Várj! - siettem hozzá és karjára fogtam.
- Engedj el! Elvégre én csak a pszhihológusod vagyok, nem pedig az ismerősöd!
- Hallgass meg, kérlek!
- Ivan, kérlek! Ne csináld ezt! Ha te tényleg nem akarsz velem lenni én... szeretném befejezni mert... Nem akarom, hogy újra elveszítsek mindent!
- Nem fogsz! Ígérem! Csak egy esélyt adj nekem! - esdekeltem.
- Bízz benne Alaxander. - jött mellénk Mark - Nem bánod meg.
- Te... Ne haragudj, de ki is vagy? - kérdezte.
- Óh én... A bátyja férjének a bátyja vagyok.
- Magyarán Mark a sógorom. - fogtam továbbra is Alex kezét.
- Óh, igen mesélted. - mondta de kirántotta a kezét. - Ivan, nézd én... Nem is tudom.
- Maradj itt estére és akkor megbeszéljük a dolgokat. Rendben? - kérdeztem lágyan.
- Én magatokra hagylak, majd még beszélünk holnap Ivan. - somfordált ki Mark. Alex aggódva figyelt. Látszott rajta, hogy nagyon hezitál.
- Ivan én nem is tudom.
- Szeretném.. Megpróbálni. Neked nincs gyereked, ez sokkal bonyolultabb. - mondtam mire hirtelen megfagyott. Egy percig csak bámult majd összerogyott és zokogni kezdett - Alex! - kaptam utána és vállaira fogtam - Mi a baj?! Jól vagy?!
Keservesen sírt és csak egy óra múlva nyugodott meg annyira, hogy beszélni tudjon.
- Ne haragudj, hogy kiakadtam, de... - törölte le az arcát. - Megint eszembe jutott a baleset... Kira, 8 hónapos terhes volt mikor lezuhant a gép.
- Te jó ég... - húztam magamhoz őt és szorosan öleltem - Sajnálom! Nem sejtettem.
- Nem szeretek beszelni erről. Tudod én azt hittem úgy fogunk ismerkedni mint két ember, akik hasonló gyásszal küzdenek, de... A jelek szerint te csak egy ingyen agyturkászt láttál bennem.
- Ez nem igaz! Én egy barátot láttam benned, akivel végre megtudom osztani a gondolataimat! - mondtam komolyan - Téged is nyitottan hallgattalak meg, ahogy te engem!
- Én... Én többet akartam.
- Mi?
- Mar korábban is eszre vettelek az edzőteremben, de ott volt a gyűrű az ujjadon így... Nem mertem.
- Oh, Alex... - döntöttem össze homlokunkat - Nem csak te szeretnél többet.
- Tessék?
- Jól értetted. - néztem a szemeibe.
- De te... Azt mondtad...
- Saját magamnak próbáltam bebeszélni ezt. El akartam nyomni magamban ezt az érzést.
- Ivan... Ez akkor sem helyes... A gyerekeid még csak most kezdenek újra vissza fogadni téged és tőlem csak jobban megutálhatnak.
- Ebben ne legyél biztos. - mondtam az arcara simítva.
- Nem hiszem, hogy jól fogadnának... - motyogta.
- Majd bemutatlak nekik, ne félj.
Csak bólintott egyet és ekkor vettük eszre, hogy még mindig a kezemet tartja. Arca elvörösödött, de nem hagytam, hogy elhúzza végtagját.
- Alex én..  Volna kedved velem ebédelni? - kérdeztem mire piros arccal csak bólintott egyet. Mosolyogva néztem rá és felkísértem a vendég szobába ahol elszállásoltam őt.
- Van hol laknod, gondolom.
- Jelenleg lakást bérelek, az egyetemtől fel órányira. - vont vállat.
- Mi lenne, ha ide cuccolnál? - ajánlottam fel neki, mire láttam hogy meglepődött.
- Hohohó! Most egyeztem bele, hogy elmegyek veled először randizni, nem vagy te egy kicsit gyors?
- Lehet, de csak felajánlottam. - kacsintottam rá.
- Ne csináld mar ezt! - motyogta elpirulva. Cuki volt ahogy zavarban van.
- De mit? - húztam agyát, mire vállon boxolt.
- Tudod te!
Erre viszont megfogtam a nyakkendőjét és közelebb húztam.
- Nem, nem tudom. Magyarázd el nekem, doki.
Megszeppenve nézte számat és lassan hajolt közelebb.
- Ha elmondom, nem biztos hogy elsőre megérted.
- Akkor mond többször!
Magamhoz rántottam és kitöltöttem a kettőnk közti űrt.

Laura pov.
Lementem miután letettem Katyt és ott láttam, hogy Vladimir és Mark bácsi beszélgetnek.
- Szóval helyes?
- Nagyon aranyosnak tűnt és tényleg tökéletesen megérti Ivant. Szerintem ő lesz a lánc, ami felhúzza Ivan hajójának a horgonyát.
- Milyen hajó? Milyen horgony? - léptem be a szobába értetlenül.
- Szerbusz drágám! - nevetett kínosan Vladimir bácsi.
- Miről van szó? Mi van apával?
- Ööö... Az van, hogy...
- Apád talált egy jó pszichológust! - vágta rá Mark.
- Tessék? - lepődtem meg.
- Jól hallod. - mosolyogtak rám - Apád komolyan gondolta, hogy megjavul értetek.
- Azta... Ez fura, apa nem bízik a pszichologusokban. - mondtam mire egymásra néztek.
- Biztos megpróbálja értetek.
- Remélem is... - sóhajtottam - Katy a napokban megint nyugtalan és Igor bácsi alig tudja elterelni a figyelmét.
- Igen, érzi hogy az igaz apja nincs vele... - simított hasára Vladimir bácsi - Tudom milyen, Luka is át ment ezen baba korában.
- Egyedül gyereket nevelni mindig nagy kihívás, de biztos vagyok benne, hogy Ivan próbálkozik. - mondta Mark.
Másnap délután átmentem megnézni apát. Gondoltam itt az ideje. Azonban mikor beléptem döbbenetes látvány fogadott.
- Mi a túró folyik itt?!
- Lau ez nem az aminek látszik! - hadonászott apa.
- Hát akkor minek látszik szerinted?!
Apa épp a konyhapulthoz nyomott egy nagyjából Rayel egyidős fiút és csókolóztak. Azonnal szétrebbentek mikor meghallottak.
- Megmagyarázom! - lépett hozzám félve, mire elhúztam a kezemet tőle.
- Ki ez és mit keres az otthonunkban? - kérdeztem szemrehányóan és láttam, ahogy a srác elszégyellve magát lehajtotta fejét.
- Ő... Ő itt Alex Ghost.
- Mit keres itt?
- Nos... Én...
- Várj! - vettem észre a fiú egyenruháját. Ez a Horatio Univercity egyenruhája. Az egy agyturkász egyetem. Akkor ő.. - Ő a pszichologusod?
- Igen. - válaszolta bólintva és megfogta a srác kezét, aki nézésemet látva ellenkezett apának.
- Szabad tudni miért zaklatod őt?
- Mi? Nem zaklat senki senkit! - mondta a srác.
- Te ebbe ne szólj bele!!! - ordítottam mire apa maga mögé tolta.
- Hé! Ne kiabálj vele!
- Tudtommal én is itt lakom és a saját házamban azt csinálok amit akarok!
- Meg a! - a fiú apa kezére fogott.
- Ne kiabálj a lányoddal miattam. - kérte lágyan - Én most elmegyek, beszéljétek meg higgadtan a dolgokat.
- Óh nem! Maga is szépen itt marad és lezárjuk ezt a dolgot!! - kiabáltam mire mind a ketten rám néztek.
- Kicsim, ezt hogy érted?
- Úgy ahogy mondtam! - mondtam határozottan és a nappali felé intettem. Nem fogom tűrni ezt a csávót a házunkban, hisz én is járhatnék vele! Mit képzelt apa? Ők leültek a kanapéra, én pedig az előtt sétáltam fel-alá.
- Legalább végig hallgatnál minket egyetlen percre is? - kérdezte apa.
- Nem! Nem fogom engedni, hogy mindent elonts! Az öcsém még gyerek, a húgom csak egy kisbaba! Gondoltál te ránk mikor elkezdted... Ezt! - mutattam Alexre.
- Igen, gondoltam rátok és pont azért kértem Alex segítségét is!
- Latom ki is segít! - cöccögtem egyet mire a fiú lehajtotta a fejét.
- Kicsim nézd! Tudom, hogy ezt nehéz elfogadni, de Alex tényleg segít nekem! Hala neki ismét önmagam vagyok!
- Na persze! - vágtam vissza.
- Én tényleg csak segítettem nektek... Semmi rosszat nem akartam...
- Tényleg? Mert... - ekkor vettem észre a cuccokat az ajtónál. Itt aludt? - Itt aludt?
- I... Igen...
- Anya szobájában aludt?!
- Nem! - rázta Alex a fejét hevesen.
- A vendég szobában aludt.
- El is higgyem?
- Ha nem hiszed te magad is megnézheted az ágyneműt ott!
- Apa válassz! Vagy mi, vagy ő! - kiabáltam mérgesen.

Vélemények jöhetnek kommentbe nyugodtan!😉
💄