Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

5.rész

Thomas pov.
Kihívtam Igort kávézni és persze kifaggatni.
- Mi volt odabent?
- Hogy érted?
- Szinte szemmel dugtatok egymást!
- Te miről beszélsz? - mondta meghökkenve - Tudom, hogy nem a szakterületem a szem, de tudok ajánlani egy jó orvost!
- Nekem te ne hárítsál, hanem szépen dalold el, hogy mi van kettőtök között!
- Ezt én is kérdezhetném! Mit is csinálták te a múltkor azzal a sráccal, hogy végre megmozdult a lába? Hm?
- Hé! Én csak belecsíptem a fenekébe! Te viszont szemmel kúrtál! Ez teljesen más! - mondtam mérgesen.
- Csak hiszed. - forgatott szemet Igor - Én csak...
- Te csak Lisat látod a gesztusaiban, tudom. - feleltem.
- Mi? Ez...
- Igor! Nézd! Nem vagyok vak! Azt hiszed, hogy ő Lisa, de nem az! Össze fogod őt törni!
- Nem! Ezt nem értheted! - mondta zaklatottan - Kaptam egy újabb esélyt, hogy meghódítsam a szívét, akit elvesztettem!
- Te hallod, amit mondasz? - hüledeztem.
- Igen.
- Akkor értsd is meg! Elmondom érthetően! Ő! Nem! Lisa!
- Tudom... - nézett rám megtörten - De érts meg engem is!
- Én megértem, hogy fáj és nehéz volt elveszíteni őt. - mondtam komolyan - De ezzel csak a srácot bántod meg és ahogy a testvérét ismerem képes elütni téged a székével.
- Jó, jó... - motyogta mérgesen.
- Ne morogj, nem vagy öreg asszony! - mondtam, majd felállva - Most megyek, mert még beszélnem kell Markkal a terápiáról.
- A terápiáról. - mondta szarkasztikusan. Csak megforgattam a szemem. Vissza mentem az épületbe és igyekeztem a termünkbe.
Mark már éppen akkor csatolta ki magát a székből és az egyik fotelba próbálta magát feltornászni.
- Mi lesz már?! - morogta mérgesen.
- Csak nyugodtan. - mondtam és melle lepve néztem, ahogy újra megpróbálja. Mérgesen és szomorúan ütött egyet székébe, majd szipogva dőlt hátra amikor a fotelbe helyezte magát.
- Sosem fogok járni... - szipogta.
- Ne add fel! Én sem foglak feladni téged.
- Szerinted, ha hat év alatt nem sikerült, akkor majd most fog?! - kérdezte kiabálva és kezeivel csapkodta lábát, mire lefogtam karjait.
- Minden okod megvan, hogy dühős légy, de ne aggódj! Én nem adlak fel. - mondtam mosolyogva és megsimogattam az arcát. Letöröltem egy könnycseppet arcáról és mosolyogva néztem szemeibe.
- Köszönöm... - suttogta.
- Az én kedvemért te se add fel. - mosolyogtam és segítettem neki eljutni a támasztóig.
- Megpróbálok. - motyogta halkan és megkapaszkodott - Ma mit is kell csinálnunk?
- Gyere! Ma tornázunk egy kicsit, aztán megpróbáljuk a vízben mozgatni a tagjaidat. - mondtam és letettem a padlón lévő szőnyegre.
- Jó. - bólintott és hagyta, hogy elkezdjem masszírozni a lábait.
- Hogy vagy mostanság? - érdeklődtem felőle.
- A kisöcsém már nincs a halál szélén. Szóval nyugodtabb vagyok. Szörnyű volt ahogy reggelente, vagy az éjszaka közepén sírva riadt fel mert fajt a szíve.
- Elhiszem. - húztam a számat és óvatosan mozgattam a lábát - Fáj még mostanság a hátad?
- Néha igen... - válaszolta lehunyt szemekkel.
- Egytől tízes skálán mennyire?
- Azt hiszem ötös. Nehéz és nagyon szúr.
- Ez mikor kezdődött? - kérdeztem.
- Nem tudom, talán egy-két hete.
- Értem, erre még visszatérünk. - lassan felültettem és szemeibe néztem - Most, hogy ezzel meg vagyunk megyünk szépen lubickolni!
- Ez elsőre még vicces volt, de századjára már nem az.
- Én akkor is így fogom mondani - mondtam nevetve. A vízben könnyebb is és nehezebb is a terápia, de hatékony.
Segítettem átvenni neki a ruháit és nem kerülte el a figyelmemet, hogy arca édes pírban úszik. Mosolyogva néztem szép lábait, amit már számtalanszor vettem kezelésbe, mégis annyiszor csodálom meg.
Besegítettem a kis medencébe és a vállai alatt tartottam, amíg meg nem támasztja magát a korlátban.
- Kezdhetjük? - kérdeztem kedvesen, mire bólintott.
Elkezdte fel - le mozgatni a lábait és különböző mozgásokat próbált utánozni. Miután ezzel megvoltunk, előkészítettem a gerendát.
- Muszáj ezt? - nézett rám félve és jobban megszorította kezemet.
- Tudom, hogy nem szereted. - simítottam karjára - De ez is a terápia része.
- Meg sem fogok tudni mozdulni. - motyogta miközben rátámaszkodott a rúdra.
- De igen és megmondom, hogy miért. - fogtam óvatosan derekára, mire rám nézett válla felett kérdően - Ha most sikerült végig menned, kérhetsz tőlem bármit és megkapod!
- Tessék?
- Jól hallottad, bármit. - mondtam mosolyogva mire kuncogott egyet majd minden erejével megindult.
Karjai az erőlködéstől remegtek és ez alól lábai sem voltak kivételek. Néha ugyan meg kellett állnia egy pillanatra, de elszántan küzdött tovább. Úgy látszik be vállt az ötletem.
Már éppen örültem volna a sikernek, amikor egyik lába megakadt a másikban és erre el esett.
- Neh máhr! - mondta mérgesen.
- Hé! Semmi baj, semmi baj! Így is tovább jutottál! Sokkal tovább! - hajoltam le hozzá.
- De megint nem sikerült. - nézett rám csalódottan és a kicsit remegő lábait simogatta, úgy tűnt csalódott.
- Ettől még él a megállapodásunk! - mosolyogtam rá biztatóan.
- Komolyan? - kérdezte félve.
- Aha! Úgyhogy hallgatlak.
Arca elvörösödött és elnézett rólam.
- Én... - motyogta.
- Igen. - néztem rá kíváncsian.
- Én szeretnélek egy kávéra meghívni! - hadarta el gyorsan.
- Oké, de ha nem bánod inkább én hívlak el kávézni. - mondtam nevetve mire dermedten nézett rám és félve biccentett egyet.
- J-jó! - mondta.
- Most pedig segítek felállni és megbeszéljük a hátfájásodat, rendben?
- Rendben.
Visszatettem a székbe és előre döntöttem.
- Itt érzel nyomást?
- Tompán, de igen. - válaszolta - De csak akkor fáj, ha sokat megyek egyenetlen utakon és este pihenek.
- Értem. - bólintottam kicsit aggódva.
- Mi a baj?
- A gerincvelő felgyülemlése okoz e fajta nyomást. Ez is lehet az oka annak, hogy nem tudod rendesen mozgatni a lábaidat. Talán ha lecsapoljuk...
- Lecsapolják?
- Igen. - bólintottam - Ezzel csökkenteni tudjuk a nyomást, ami most van és ha ez sikerül meg van az esélyed, hogy újra járj. De...
- De mi?
- Kockázatos a műtét.
- Miért?
- A gerincvelő egy érzékeny rész, ha csak egy kis hiba is becsúszik, lehet, hogy azonnal meghalsz. - masszíroztam az orrnyergemet.
- De azt mondtad, ha sikerül újra járhatok, nem?? - kérdezte izgatottan és karkötőjét piszkálta.
- Ez igaz, de benne van a pakliban az is, hogy teljesen lebénulsz! - néztem rá komolyan.
- De meg próbálhatom. - mondta határozottan. A szemeben ott égett a remény szikrája.
- Nem, ezt nem engedem. Túl kockázatos! - guggoltam elé.
- Miért mondod ezt?!
- Azért mert ez túl veszélyes!
- Nem kérdeztem a véleményedet! Ezt nem teheted meg!
- Mint orvosod megtiltom a műtétet! - néztem szemeibe - De mint barátod támogatlak a döntésedben, bármi is legyen az.
- Barát? - kérdezte meglepetten. Mintha csalódást véltem volna felfedezni a hangjában.
- Igen. - bólintottam kezére fogva - Mark, gondold át még egyszer a műtétet. Én csak neked akarok jót, mert féltelek és fontos vagy nekem!
- Értem...
- Mi a baj szöszi? - kerestem tekintetét.
- Hát... Te csak... Barátként tekintesz rám? - kérdezte mire megfagytam. Fogalmam sincs, hogy most mit csináljak.
- Figyelj, ezt ne most beszéljük meg szerintem. - simogattam meg a kezeit - Látom, hogy kimerültél a mai dolgoktól. Majd egy kávé és egy süti mellett megbeszéljük ezt, oké?
Bólintott és kicsit elmosolyodott, de nem derült fel teljesen.