Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

31.rész

Thomas pov.
Mindenki ámulva figyelte a hat pamacsot.
- Ezek hogyan... Honnan... - hüledezett Igor.
- Hosszú történet. - legyintett Mark és leguggolva megsimogatott egy kölyköt, aki halkan vinnyogva bújt kezéhez - De röviden annyi, hogy Ray találta az anya cicát, aki közben megszült.
- Aha... Gondolom hosszútávú vendégek. - sóhajtotta. Luka hevesen simogatni kezdte az anya macskát, de Ray elkapta a kezet.
- Finomabban simogasd, így faj neki.
- Te ki vagy?
- Felébredtél drágám? - mosolygott Mark.
- Igen. - bólintott, majd Lukahoz fordult - Én Ray vagyok, ha jól tudom te Luka vagy.
- Te vagy az új uncsitesóm? - pislogott nagyokat a kisfiú, majd boldogan ugrott Ray nyakába.
- Kicsim, Ray nem szereti ha... - kezdett bele Thomas, de Ray visszaölelte a kis négy évest. A tizenhárom éves fiú mellett a kis Luka szinte törpe volt.
- Micsodát nem szeret? - kérdezte mosolyogva az idősebbtől.
- A brokkolit. - terelte Ray mosolyogva a témát.
- Azt én se szeretem.
- Pedig rengeteg rost és vitamin van benne. - mondta Igor.
- Te se szereted, úgyhogy inkább meg se szólalj. - mondta Vladimir és visszament Dianahoz. Luka eközben elvált Raytől és kíváncsi szemekkel nézte a cicákat.
- Hogy kerültek ide? - kérdezte kíváncsian.
- Én találtam és Thomas segített elvinni őket egy állatorvoshoz. - mesélte Ray.
- Aha! - bólintott és izgatottan kezdte simogatni az anya állatot, aki erre mérgesen fújt rá egyet.
- Óvatosan, nem szereti ha ezt csinálják. - tanácsolta Ray és ő is óvatosan kezdte simogatni. Erre a cica megnyugodott és dorombolt. Luka viszont sírni kezdett és elszaladt.
- Most mit sír?
- Ray, ő meg kicsi. Nem érti, hogy mi pontosan miért van.
- Utána megyek. - indult volna el, de az emeleten Rosy felsírt.
- Majd én megyek Luka után. - állt fel Ray.
- Biztos?
- Igen, ez az uncsitesók dolga. - mondta és felszaladt. Persze sunyiban követtem a fiút. Bement Luka szobájába és ott az agy mellett szipogó kisfiúhoz ment - Szia. - ült le mellé törökülésbe - Miért sírsz?
- A cica nem szeret. - szipogta.
- Nem erről van szó. Túl erősen simogattad. Azt nem szereti, ha óvatosabb vagy neked is dorombolni fog.
- Nem hiszem. - rázta kis buksiját. Ray mosolyogva simított hajába, majd magához ölelte.
- Érzi őt, hogy szereted. - suttogta - Csak félti a kicsinyeit, mint anyukád téged és a hugodat. Érted?
- Igen. - bólintott.
- Szegény megsérült és most ezért duplán viselkedik így.
- Akkor nem utal? - nézett fel rá.
- Figyelj! A kutyát lehet dögönyözni és durván simogatni mert ők játékosak. A cicák érzékenyek, őket úgy kell simogatni, ahogy anyukád simogat téged.
Lukan látszott, hogy elgondolkodik. Majd fogadott fiamra nézett és hirtelen arcára puszilt.
- Köszönöm, most már értem! - felelte boldogan, míg Ray egy pillanatra lefagyott.
- Miért pusziltál meg?
- Apa mindig megpuszilja anyát ilyenkor és azt mondja neki, hogy gyönyörű.
- De azt csak a szülők csináljak! Te meg én pacsizunk, jó?
- Nem jó az, ha inkább megölellek? - bújt szorosan hozzá.
- Jó, az meg belefér. - mondta és megölelte.
Mosolyogva figyeltem őket, majd inkább vissza indultam Markhoz. Éppen Rosyt öltöztette át, míg a kis lány pici kezeivel felé nyújtózott.
- Hogy van a kis hercegnő? - kérdeztem átkarolva derekát.
- Jól. Hogy vannak a fiúk? - kérdezte, de a válasz mar szaladt is le a lépcsőn egyenesen a cicákhoz.
- Minden rendben velük. - kuncogtam és adtam a hercegnőnek egy puszit hasára.
- Ennek örülök, már féltem hogy valami baj lesz. - sóhajtott nagyot és Rosyval nekem dőlt.
- Akkor? - kérdezte Luka mire Ray megmutatta neki hogyan kell simogatni a cicát. A kicsi fiú pedig pontosan leutánozta. Louis erre már végre dorombolt neki, amitől még boldogabb lett.
- Dorombol. - mondta vidáman. Ekkor azonban egy nyüszítő hang ütötte meg a fülünket. Dexter bánatos szemekkel nézte kis gazdáját. Erre Luka is felkapta fejét, majd tanácstalanul nézett Vladimirékre.
- Szerintem örülne ha megszeretgetned. - mondta Vladimir. Luka odaszaladt a kutyához és átkarolva elkezdte simogatni.
- Szeretlek Dexter! Sose foglak elhanyagolni! - mondta kutyának, aki vakkantva bújt hozzá. Hallottunk egy kattanást. Igor lefotózta őket. Annyira cukik voltak együtt.
Észre se vettük és lassan elteltek napok, majd hetek. Végül két hónap is elrepült felettünk, amióta Ray és Rosy a családunk része lett. Sikerült beilleszkedniük és mára már elképzelhetetlen lenne, ha nem lennének a családunk tagjai.
Ám a napokban történtek furcsaságok is, amit nem értettem. Mark furán viselkedik, különös rosszul létei vannak és az étrendjén is változtatott.
- Szerinted jól van? - kérdeztem Igortól. Épp a társasozó fiainkat néztük.
- Nem tudom. Szerintem csak egy kis hangulat ingadozás. - mondta ám ekkor hangos kopogás hallatszott és az ajtó ablakán John kukucskált be.
- De jó! Itthon vagytok! - jött be.
- Apa, kértük, hogy üzenj vagy hívj mielőtt be toppanasz!
- Azt kertetek adjak pár hónapot amíg megszokjatok, de mar eltelt pár hónap és látni akarom az unokáimat!
- Jogos. - értett egyet Igor bólintva és beengedte apósunkat Mollyval.
- Jó napot. - köszönt megszeppenve Ray, míg Luka felpattanva szaladt hozzá.
- Nagypapa! Molly néni!
- Szia bajnok! Hogy vagy te kis sószák?
- Jól, vannak cicák!
- Cicák? Hát a kutya nem volt elég? - kérdezte nevetve.
- Ray, ő itt az apám John és a barátnője, Molly. - mondta Mark.
Illedelmesen kezet nyújtott neki, amit apósom kicsit kétkedve fogadott. De ő is emelte kezét, majd egyszerű mozdulattal magához húzta egy ölelésre.
- Nem vagyok én olyan öreg, hogy kezet rázz velem! - felelte vidáman - Mostantól ne csinálj ilyet, mert már te is az unokám vagy! Ahogy a kis hugod!
- Óh, oké. - motyogta.
- És hol az én két kis tündérem?! - ugrott a két kislányhoz. Mind a kettő boldogan sikkantgatott.
- Amúgy nagy hírünk van! - mondta Molly és papírokat vett ki. - Holnap mindenkit elviszünk a vidámparkba!
- Komolyan?! - lett izgatott Luka és ugrálni kezdett - Hurrá!
Rayen látszott, hogy kicsit feszeng ettől, így nyugtatólag fejére simítottam.
- Ne aggódj, jó buli lesz.
- Én meg sosem voltam vidámparkban. - motyogta.
- Vicces lesz.
Halványan bólintott, de látszott rajta, hogy nem győztem meg.
- Én sajnos nem tudok menni. - mondta szomorúan Mark.
- Hogy-hogy? - kérdeztem.
- Be kell mennem a városba valamit elintézni, ami nem várhat. - válaszolta.
- Óh, oké. - mondta Molly.
Másnap mindannyian felkerekedtünk és meg se álltunk a vidámparkig. Luka egész idő alatt azt sorolta, hogy mire akar felülni és mit akar enni. Gyermekiességén felnevettünk, de valahol én is azt terveztem, hogy mit próbáljunk ki először. Ray meg mindig nem oldódott fel. Megfogtam a kezet és megállva előtte leguggoltam.
- Nem érzed jól magad? Haza menjünk?
- Ne! Jól akarom erezni magam, csak ez annyira új.
- Megértem töki. - bólintottam és megveregettem vállát, körbe néztem hogy mi van a közelben, majd megakadt a szemem egy céllövöldén - Gyere, lőjünk Rosynak egy szép nagy plüss macit!
- Oké.
Ezzel telibe találtam mind a kettőnknek. De végül én találtam el a dobozt és egy lila macit nyertünk. A fiam mosolyogva nézte a plüsst és elmerengve gondolkodott.
- Remélem tetszeni fog neki. - motyogta. Rosyra és Diara otthon vigyáz Luna, aki amint meghallotta, hogy kellene egy bébicsősz egyből jelentkezett a feladatra.
- Biztosan. - borzoltam a hajába.
- Ray! Gyere a csónakokhoz! - húzta el Luka.
Bólintva követte, ahogy én is és beültem mögéjük, hogy figyelni tudjak rájuk. Egy szerelmes gondolázásnak nézünk elébe, amitől már most ráz a hideg. Már késő este volt mire haza értünk. Letettük a gyerekeket aludni és felmentem a szobámba ahol Mark már várt.
- Szia!
- Szia! Tedd ezt fel! - nyomott a kezembe egy sztetoszkópot.
- Minek? - pislogtam értetlenül, de tettem amit mond - Szeretem hallgatni a szívverésed, de csak amikor ölellek.
- Nem dumálj, hanem inkább maradj csendben! - szidott meg. Feltettem ahogy kérte, de a mellkasa helyett a hasára tette. A szívem kihagyott egy ütemet. Szívverést hallottam.
- Két lehetőség van... - néztem fel sokkosa - Most vagy lenyelted a szívedet... Vagy én hallok rosszul.
- Nem, nem hallasz rosszul. - lettek könnyesek szemei - Tényleg szívverést hallasz... Thomas... Terhes vagyok... - sírta el magát végül.
- Tessek? - kérdeztem. Hüledezve ültem le az agyra és csak kapkodtam a levegőt. Mark szipogva bólogatott és elővett egy papírt, meg egy jól ismert tesztet, ami eddig nem nekünk kedvezett. Remegve néztem át a papírt.
- Gyerekünk lesz! - nevetett fel.
- Atya isten. Végre sikerült... - motyogtam és megpusziltam a pocakját.
Szorosan öleltük meg egymást és hagytam had pityeregjen egy kicsit. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen előfog fordulni. Már lemondtam erről, mert azóta lettek Rayek.
- Ki tudja még? - kérdeztem.
- Csak te és Vladimir, bár ő szerintem csak sejti.

Ray pov.
Át akartam menni Thomasekhoz, mert a szobalyukban maradt a pulcsim. Beszélgetést hallottam.
- Ez tényleg megtörténik. - motyogta Mark.
- Igen. - válaszolta Thomas - A többieknek még ne szóljunk.
- Miért? Végre sikerült! Kiakarom kiabálni a világnak!
- Tudom, én is így vagyok. De gondolnunk kell Rayre és Rosyra is!
- Szerintem ők is boldogok lesznek, ha megtudják, hogy kis tesójuk lesz!
Vissza rohantam a szobába. Mark terhes? Vladimir mondta, hogy lehetséges, de nem hittem el. Az egyik fő ok ha visszavisznek egy adoptált gyereket, az az, hogy saját gyerekük lesz. Akaratlanul is dühös lettem és sírva néztem kis hugomat, aki éppen a lila macit szorongatva aludt. Engem az sem zavar, ha csak engem visznek vissza. De a hugom had maradjon itt. De mi van ha már ő sem kell nekik, hisz egy kisbaba bőven elég lesz.
- Most mi lesz velünk Rosy? - simítottam pufi arcára - Mit tegyek...?
- Ray, mi a baj? - hallottam meg Luka hangját és megéreztem kis testét lábamnál - Miért sírsz?
Ha elmegyek ő is nagyon fog hiányozni, de hogy magyarázzam ezt el neki?
- Nincs semmi kicsi. - szipogtam és hajába simítottam.
- De latom, hogy van. - biggyesztette le ajkát.
- Figyelj! Elmondok egy titkot. Rácsaptam az ajtót a kezemre, de ezt senki sem tudhatja meg, mert csak aggódnának. - mondtam mosolyogva.
- Juj! - lepődött meg és meg fogta kezemet - Legalább a maminak szóljunk!
- Nem kell Luka, nem annyira fáj. - ráztam meg a fejemet és megöleltem.
- Gyógyuljon meg hamar!
- Jól van, most menj vissza aludni. - mondtam mire vissza szaladt. Rosy meg melyen szundikált így leültem és írtam egy levelet.

"Kedves Mark és Thomas!
Soha nem gondoltam volna, hogy léteznek olyan kedves emberek, mint amilyen ti vagytok. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha lesznek olyanok, akik családot adnak majd nekünk Rosyval... Most pedig, hogy tudom végre lesz egy saját babátok úgy érzem felesleges az itt létem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek... De kérlek Rosyt ne vigyétek vissza! Had legyen legalább neki normális gyerekkora, ha már ez nekem nem adathatott meg. Köszönöm, amit értünk tettetek!
Ray"

Letettem a levelet az íróasztalra majd utoljára megpusziltam a kishúgomat.
- Neked jobb lesz itt. - és ezzel kiosontam a házból. Amim volt holmim azt összepakoltam. Könnyeimmel küszködve sétáltam és visszagondoltam az életemre. Miért nem lehet nekem is normális életem, mint a korosztályomnak?!

💄