Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

32.rész

Mark pov.
Másnap felkeltem, hogy reggelit készítsek a kicsiknek. Rosy hirtelen felsírt. Berohantam, hogy felvegyem.
- Mi a baj kincsem? - ringattam, de nem akart megnyugodni. Akaratlanul is Ray ágyára néztem, aki nem volt ott csak egy papír - Mi a... THOMAS!
Sikítva rohantam, Rosyt tartva a férjemhez.
- Mi a baj? - rohant ki a szobából és együtt megnéztük a levelet.
- Honnan tudta meg és hova mehetett?! - kérdeztem aggódva és a kislányt próbáltam csitítani.
- Nem tudom, de megyek és megkeresem! Nem lehet olyan messze. - ment át öltözni.
- Nem kéne szólni a rendőrségnek?
- Ne! Ha ez kiderül elveszik tőlünk őket! - mondta Thomas és elment átöltözni.

Thomas pov.
Felhúztam a kabátom és a kocsiba ülve megindultam. A közeli utcákat róttam és még az árvaház felé is elnéztem. Nem láttam sehol és az utcán se látta senki. Aggódva álltam meg három óra sikertelen keresés után. Tanácstalanul álltam meg az egyik park előtt és kiszálltam az autóból. Aztán megláttam valamit. Az egyik hintán ott ült valaki. Azonnal felismertem a kis alakot.
- Ray! - kiáltottam és oda rohantam.
Felkapta rám a fejet és ott egy olyan látvánnyal szembesültem, amivel remélem soha többet nem fogok. Szemei kisírtak voltak és vörösök, ahogy az orra is. Amint realizálta, hogy ki vagyok sírva állt fel és akart futni, de meg fogtam karját.
- Hagyjál!
- Ray! Ne fuss el!
- De hát úgyis elhagytok! Lassan 14 vagyok! Kinek kell egy adoptált kamasz ha végre lesz saját kisbabájuk?
- Soha nem tennénk ezt! - néztem mélyen szemeibe - Tudom hogyan érzel! Nem akarom, hogy veled is ugyan az legyen, mint velem...!
- De...
- Ray. Tudod miért fogadtunk titeket örökbe? - kérdeztem mire szipogva visszaült.
- Miért?
- Mert valami hiányzott az életünkből. Hiányzott a család, ezt te és Rosy hoztatok el nekünk.
- Ahogy ti is. - törölte meg szemeit - Nem szeretnék ebbe bele rondítani.
- Éppen ellenkezőleg! - simítottam fejére, amire értetlenül nézett rám - Éppen, hogy megszépíted!
- Mi?
- Ray! Nem számít, hogy csak két holnap telt el. A fiam vagy és nem engedünk el téged. Érted? Minden nap beviszünk téged a suliba, minden áldott nap együtt leszünk veletek. Ha pedig megszületik a kicsi, akkor öten leszünk együtt.
- Köszönöm... - ölelt meg szorosan - ...apa...
Szemeim könnybe lábadtak és mosolyogva szorítottam magamhoz.
- Menjünk haza, Rosy már nagyon hiányol. Nem is kicsit.
Beültünk a kocsiba és mikor a házhoz értünk Mark rohant ki és szorosan megölelte Rayt.
- Hala istennek! Annyira aggódtam.
- Sajnálom! Sajnálom! - bújt hozzá szorosan - Hol van Rosy?
- Apa éppen próbál vele játszani, de folyton csak sír szegény. Félek, hogy belázasodik...
Ray erre beszaladt és mi is mentünk utána. Felvette Rosyt és nyugtatgatni kezdte. A kis lány még sírt egy darabig, majd mikor észre vette, hogy bátyja karjaiban van abba hagyta a sírást.
- Rjah! - hüppögte a pici, amitől szívem nagyot dobbant.
- Itt vagyok hugi, nincs semmi baj.
- Jól ránk hoztad a frászt te gyerek! - adott egy barackot neki John.
Ray rámosolygott majd elénk lepett. Rosy kíváncsian nézett fel ránk.
- Rosy! Ők itt... Mama és papa.
Mark szája elé tette kezét és pityeregve vonta magához a kamasz fiút, aki vállába fúrta fejét.
- Ma... Ma... - mondta halkan a kislány. Mind összeölelkeztünk és meg Louis is a lábunkhoz szaladt. Dorombolva dörgölőzött hozzánk, amit fiúnk megmosolygott.
- Papu. - nézett rám lányunk boldogan és arcomat tapogatta.
- Szervusz, tündér. - pusziltam meg a kicsi arcát.
A többiek mosolyogva néztek minket. Még Luka is pityergett, hogy megkerült unokabátyja.
- Ne menj el még egyszer! - motyogta neki, miután elváltunk a családi ölelésből.
- Gyere ide! - ölelte át mire a kisfiú sírva fakadt.
- Luka! - jött oda Igor és átvéve a fiát nyugtatgatni kezdte.
- Aggódott érted. - mesélte neki Vladimir - Valami olyasmiről beszélt, hogy sírtál a kezed miatt. Nem értettük pontosan mire gondol, de én azt hiszem sejtem. - nézett bátyjára mosolyogva, mire Mark lehajtotta fejét.
- Miről van szó? - kérdezte Igor. Azt hiszem kibujt a szög a zsákból és Mark is egyet értett velem.
- Hat, azt hiszem jobb ha elmondjuk.
- Ugye nincs baj? - aggódott egyből John, mire nemet jeleztünk - Akkor?
- Nos... Hosszú idő végre sikerült az, amit csak álmunkban reméltünk... - motyogta szerelmem - Terhes vagyok... Kis babánk lesz!
Mindenkinek kellett egy perc mire felfogták, hogy Mark mit mondott.
- Azta! Gratulálok! - mondta John.
Boldogan állt fel és ölelte magához gyermekét. Míg Molly is kedvesen gratulált.
- Köszi apa.
Izgalmas este volt, de minden rendeződött. A béke azonban nem tartott sokáig. Diana nagyon beteg lett és Vladimir teljesen bepánikolt. Magas láza lett és csúnyán is köhögött.
- Mi a baj kicsim? - szipogott és hideg vizes fürdetés közben.