Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

29.rész

Thomas pov.
A kiskutya azonban semmivel sem törődve ugrálta körbe az új vendégeket.
- Ne féljetek, ártalmatlan. Csak a túlzó szeretete veszelyes.
- Semmi baj, szeretem az állatokat. - guggolt le hozzá és láttam, hogy a kis Rosy is kíváncsian lesi Dextert - Szia pajti.
- Hogy került ide? - csodálkoztam - Azt hittem Vladimirék elviszik.
- Lehet elakarták, csak siettek. - rántott Mark vállat és inkább a gyerekeket nézte. Rosy óvatosan ránézett és mikor a szemeik találkoztak, a kislány minden erejével azon volt, hogy a bátyja karjából átmásszon Markhoz.
- Rosy! - szolt rá Ray.
- Semmi baj, megfoghatom? - kérdezte Mark. Ray kicsit hezitált, de mikor hugára nézett az mosolyogva nyújtózott párom felé.
- Rendben... - felelte és óvatosan át adta a picit, aki szélesen mosolyogva felkacagott.
- Szia hercegnő. - kuncogott párom és adott neki egy pillangó puszit orrára. A kislány gügyögve bújt a nyakába és kis kezét az ujja köré csavarta.
- Hah... Kedvel téged. - mondta halkan Ray.
- Van egy unokaöcsém és egy unokahugom. - mosolygott - Imádom a gyerekeket, ezért is voltam szomorú, amiért nem sikerült...
- Sajnálom. - léptem hozzá és a kicsi fejére simítottam, aki egyből rám nézett.
- Szóval... Maguknak nem lehet saját gyerekük? - kérdezte Ray.
- Nem. Miattam nem lehet. - néztem a kicsit és vissza Rayre, aki megszeppenve nézett minket.
- Értem... - motyogta - Sajnálom.
- Semmi baj öcskös! - nyúltam felé, hogy hajába túrjak, de eszembe jutott hogy nem szereti - Nem a te hibád! Na de elég ebből, irány a konyha és csináljunk valami finomat!
- Óh, nem! Én csinálok finomat! - mondta Mark és karjába véve Rosyt megindult lefele. Lekísértem Rayt és leültettem a pulthoz. Töltöttem neki innivalót és Dextert ölébe ugrott, aki halványan mosolyogva simogatott. Mark halkan dúdolt Rosynak, mert a pici lány tengerkék szemekkel csodálta őt.
- Mesélne magukról egy kicsit? - kérdezte halkan Ray.
- Rendben. Már 7 éve vagyunk házasok. A családunkkal élünk együtt. Mark apjáé a ház. Én orvos vagyok, Mark pedig rehabilitációs munkás.
- Milyen orvos? - kérdezte kíváncsian, mire elmosolyodtam aranyosságán.
- Terapeuta vagyok, mozgás sérültekkel foglalkozok. Így ismertem meg a páromat.
- Jó pár éve volt egy motor balesetem és deréktól lefelé lebénultam... Ő volt az orvosom. - ülte mellénk az említett - Ha Thomas nem maradt volna kitartóan mellettem...
- Aztán egy műtét mindent helyre hozott. - csókoltam homlokon.
- Szóval vannak orvosi szereid?
- Milyenek?
- Szike, sebszonda...
- Nem olyan nekem nincs, csak a sógoroméknak, Igor szívsebész.
- Megnézhetem?
- Miért szeretnéd? - kérdeztem vissza gyanakvóan, mire lehajtotta fejét - Ray az igazat kérlek.
- Megsérültél valahol? - kérdezte most Mark aggódva.
- Nem én. - motyogta mire átültünk hozzá.
- Miről van szó?
Nem válaszolt és újra csendben ült. Aggódva összenéztünk, majd Rosyra.
- Rosynak kell a segítség? - kérdeztem.
- Nem. Louisnak.
- Ki az a Louis?
- A... A cica.
- Cica? - pislogtunk nagyokat.
- Pár háznyira az árvaháztól van egy elhagyatott épület és ott él egy cica. Nem rég megsérült és...
- És segíteni szeretnél neki. - fejeztem be.
- Igen. Kiscicái vannak és vadásznia kell nekik. - magyarázta.
Nagyot sóhajtva dőltem hátra és páromra néztem. De nem kellett volna, mert fejével biccentett. Jelezve, hogy tegyek valamit.
- Merre is is van ez az épület? - vettem el a kocsi kulcsot.
Ray és én beültünk a kocsiba és meg se álltunk egy elhagyatott épületig.
- Louis! - kiáltotta, amint hátra mentünk. Halk macska nyávogást hallottunk, amit több kisebb vékonyabb is követett. A romos épület ezen része még ép volt, de ugyan akkor dohos.
- Oh, mamám. - néztem meglepetten a hat kis cicát és a felnőtt macskát, aki sérült volt.
- Oh, már megszülettek.
- Azt látom. Jól van, nyugi. Hozok egy dobozt és egy takarót.
Körbe néztem hátha találok dobozt, mert takaró volt az autóban. Amint meg voltak a dolgok, vissza mentem ahol Ray éppen a sérült macskát simogatja szipogva.
- Ne félj! Van egy állatorvos ismerősöm. Szépen elvisszük oda. - mondtam mosolyogva és óvatosan beleraktam a macskát majd a piciket. Meglepő módon nem morgott rám az állat vagy valami. Ray egész végig hátul ült és vigyázott rájuk, ez mosolyt csalt az arcomra.
- Szevasz Anthony! - pacsiztam le barátommal, miután a rendelőjébe értünk.
- Szia! Mit tehetek?
- Itt ez a sérült anya macska és a kicsiket se ártana megnézni. - mondta elvéve a dobozt.
- Rendben, rájuk nézek. - nézte mosolyogva az állatokat, majd Rayre nézett - Ki a fiatal ember melletted?
- Ő itt Ray... Ő... Ő a fiam. - húztam ki magam. A gyerek rám nézett.
- Nagyon örülök a találkozásnak! - kacsintott Anthony a srácra, aki még mindig meglepetten nézett rám. Barátom elvitte a cicákat és mi addig kint vártunk.
- Valami baj van? - kérdeztem a kisfiút.
- Meg nem... Nem hívott senki se a fiának.
- Tudom, hogy nem tekintesz engem apádnak. De én már a kezdetektől fogva fiamként tekintek rád!
Erre azonban a kisfiú sírva fakadt és szorosan megölelt.
- Oh. - finoman átöleltem őt és hagytam, hogy sírjon. Lassan megnyugodott és már csak szipogott. Hátát simogatva nyugtattam őt. Fél óra múlva barátom jött hozzánk ki és behívott minket az irodájába.
- Hogy van Loius? - aggódott Ray.
- Jobban. Jó, hogy behoztatok, majdnem súlyosan elfertőződött és akkor amputálni kell.
- Hogy vannak a picik? - kérdeztem.
- Minden rendben van a kölykökkel, mind egészséges és cserfesen nyávogósak! - kuncogott és átvezetett hozzájuk - Nem rég születhettek, ahogy elnéztem őket.
- Szegénykéim. Vissza nem viszem őket abba a házba.
- Én befogadnám őket, de a barátnőmnek van egy kutyája, aki utalja a macskákat. Dexter még kiskutya, igaz?
- Igen. - feleltem és Ray néztem, ahogy boldogan dögönyözi a macskákat - Tudom mire gondolsz, haza visszük őket...
- Tényleg?! - lelkesült be a fiú.
- Igen, de persze kell egy ember, aki gondoskodik Louisról, hogy ő a kicsikről gondoskodhasson. - néztem Rayre. Bólintva simogatta meg az anya cicát.
- Így lesz!
- Szuper, akkor írok fel pár vitamint a macseknak és meg is vagyunk! - mosolygott Anthony.
Felhívtam Markot és elmondtam mi történt. Otthon pedig mar előkészített egy puha fekhelyet a cicáknak. Rosyval a karjában vártak minket. Ray mosolyogva hozta a dobozt, míg én csak mosolyogtam rajta.