Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

35.rész

" 12 évvel később"

Vladimir pov.
- Sikerült! - rohant be Luka izgatottan.
- Micsoda? - kérdeztük.
- Rayt felvették az egyetemre! - mondta izgatottan.
- Na ez szuper! - mondta Igor boldogan - Hol van?
- Éppen a levelet elemzi az előszobában!
- Gratulálunk! - mondtam kuncogva.
- Igen! Visszamegyek hozzá! - mondta nevetve.
- Rendben. - mosolygott Igor. Luka el is szaladt, mi pedig aggódva néztünk össze.
- Te is arra gondolsz amire én?
- Igen, én is. Ray nagyon távolságtartó tőle egy ideje. Vajon sejti?
- Luka csak 16 éves. Ray pedig mar lassan 27.
- Tudom, ez a másik ok amiért féltem őket. - sóhajtottam és leültem mellé - Nagy a korkülönbség köztük és nagyon féltem a kicsikémet!
- De latszik rajta, hogy mennyire szerelmes. Rettegek, hogy összetörik a szíve. - mondta Igor is és magához ölelt.

Luka pov.
Beszaladtam Ray szobájába, de csomagolt.
- Szia! Mit csinálsz?
- Pakolok.
- Azt latom, de miért úgy mintha elköltöznél?
- Mert elköltözöm Luka.
- Tessék?! - fordítottam magam felé - Mi az hogy elköltözöl? Hova és miért?!
- Legyen annyi elég, hogy a suli miatt és csak mert.
- De Ray...
- Az is furcsa, hogy még mindig itt lakom. Felvételt nyertem a Kaliforniai orvosi egyetemre és oda költözöm. Molly nekem adta a volt férje házát.
- De... Mikor latlak... Látunk téged újra?
- Karácsonyra haza jövök.
- Február van! - kiáltottam idegesen.
- Majd beszélünk telefonon és videocheten. - rántott vállat, én pedig hátulról szorosan megöleltem - Luka...
- Kérlek ne menj el! - suttogtam és egyre jobban szorítottam magamhoz - Nem akarom, hogy menj!
- Luka elég ebből a hülyeségből! - rázott le magáról. Elhátráltam tőle és szemeim be könnyesedtek. Rosszul esett, hogy ilyen rideg velem, nem is kicsit.
- Idióta! - kiabáltam rá mérgesen és egyben sírva, majd kirohantam szobájából le az udvarra, ahol éppen kiskutyám süttette magát - Miért kell, hogy ennyire fájjon Dexter? - ültem le melle. Már nem volt fiatal, de remek társaság volt. Fejét lábamra hajtotta és úgy nézett fel rám, mire szipogva simítottam hátára. Halkan nyüsszentett egyet és megnyalta másik kezemet vigasztalóan.
- Legalább te még itt vagy nekem. - suttogtam neki.
- Luka? - jött le a hugom. Ő is elkezdte Dexter dögönyözni.
- Szia Dia. - néztem rá mosolyogva.
- Mi a baj? Miért itatod itt egyedül az egereket?
- Oh, semmi csak olvastam valami szomorút és most dolgozom fel. - motyogtam.
- Jaj te! - ölelt meg - Nem kell minden szomorú dolog miatt keseregni!
- Csak nagyon felkavart, ennyi.
- Tényleg? - jelent meg anya. Jaj, ne! Neki nem tudok hazudni.
- I-igen... - feleltem lehajtott fejjel, amire csak hümmögött.
- Diana drágám, Tory és Lily átjött hozzád játszani, azt mondták a szobádban megvárnak. - simított hugom arcára.
Mosolyogva felszaladt és ekkor anya leült mellém.
- Kincsem mi a baj?
- Semmi.
- Luka, te nem szereted a megható sztorikat, tudom, hogy a krimi a kedvenced.
- Túl jól ismersz. - nevettem keserűen.
- Egyértelmű, hiszen az anyád vagyok! - mosolygott - De komolyra véve a szót... Ray elköltözése zavar, ha jól sejtem.
- Anya, én... Tudom, hogy nem helyes, de nem tudok rá rokonként gondolni. - szipogtam.
- Kincsem, nézd. Retteg mert 10 év van köztetek.
- Tisztában vagyok vele. - bólintottam - De pár év és nagykorú leszek!
- Az egy dolog. - rázta a fejét - Sokan elítélik a korkülönbséges szerelmet.
- De miért?
- Kicsim! Ezt nézd! - mondta és elővéve a telefonját mutatott egy képet. Felismertem apát és anyát hátulról. "Heart a buzik szívének csücske."
- Emlékszem erre... - néztem rá szomorúan - Ezt a képet még Harry bácsi csinálta.
- Igen. - bólintott - Nem mindeni elfogadó a mai világban, de Ray lelket öntött belém akkor.
- Akkor engem miért utasít vissza?
- Annak több oka is lehet. Beszélek Rayel is, oké? - mosolygott.
- Azt megköszönném! - néztem rá hálásan és megöleltem.
- Bármikor kincsem!
- Köszönöm, anya! Te vagy a legjobb.
- Lulu!! - rohant ki Tina. Mark és Thomas bácsi legkisebb lánya.
- Szia hercegnő! - öleltem magamhoz.
- Bátyó elfog menni?! - nézett rá nagy bogár szemekkel, mire én is szomorú lettem új fent.
- De nem megy el örökre, kicsi. - simított a fejere anya.
- Nem?
- Haza jön majd ünnepekkor és talán ha hívjuk.
- De akkor sem lesz itt! - hüppögte, mire adtam neki egy cuppanós puszit.
- Semmi baj manó, én még itt leszek neked!
- Az jó! - derült fel és a nyakamba ugrott.