Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

22.rész

Igor pov.
Mikor hazaértünk Dexter már az előszobában ült és farok csóválva várt minket, pórázzal a szájában. Korához képest ő is egy okos kutya, pedig eddig vagy három pár mamuszt és egy szandált is kivégzett. Luka boldogan üdvözölte a kis rosszcsontot, a kutyus pedig majd kiugrott a bőréből mikor kis gazdáját meglátta.
- Dexi ül! - mondta neki határozottan, ami nagyon aranyosan állt neki. A kölyök pedig engedelmesen tette, amit mond és izgatottan nézett rá. Felkerült rá a póráz és pár perc múlva mar úton is voltunk. Most csak én kísértem el Lukat.
- Szia, Luka! - köszönt ki a kertből egy kínai úr.
- Jó reggelt, Mr. Cheng!
- Oh, jó napot! Cheng Lee vagyok! Rootsek szomszédja! - mutatkozott be. - Maga Vladimir párja?
- Igen. - válaszoltam kicsit feszengve - Igor Frost vagyok! Örülök a találkozásnak!
- Szintúgy! A fiam egy oviba jár Lukaval. Gyakran játszanak együtt!
- Az nagyon jó!
- Ő itt az apukám! - mondta büszkén Luka.
- Oh! Maga Igor!
- Én volnék. - mosolyogtam kínosan, amiből Dexter vakkantása szakított ki.
- Apu Dexi menni akar gyere! - fogta meg kezemet.
- Megyek! Viszlát! - köszöntem el majd utánuk futottam. A kínai úr csak kacagva integetett utánunk, majd folytatta a kertje gondozását.
A kicsi meg se állt egy parkig, ahol egy botot kezdett dobálni a kis kutyának. Dexter pedig boldogan futkározott. Mosolyogva figyeltem őket és néha én is beszáltam a játékba.
- Annyira cuki! - mondta nevetve.
- Igen az, tökéletes páros vagytok.
- Anyu is nagyon jó melletted. Te vagy neki a nagy ő!
- Nekem is ezt jelenti. - borzoltam hajába és adtam neki egy puszit - De néha úgy érzem, nem mutatja ki ezt felém...
- Mindig szomorú ha nem vagy itthon. Láttam hogy bújik hozzád ha itt alszol. - mondta ártatlanul. Mosolyogva emlékeztem vissza a Roots házban töltött éjszakákra. Valóban minden reggel arra ébredtem, hogy Vladimir úgy belém van gabalyodva mint egy drót.
- Elhiszem manó! - pusziltam hajába és hagytam, hogy Dexter össze ugráljon. Este volt már mire vissza vittem Lukat. Meglepetésemre Vladimir mar otthon volt. George sehol.
- Oh, szia! - leptem oda mellé és lesegítettem a székről.
- Szia! Hát te?
- Lukaval töltöttem a napot! Te meg ha jól tudom Georgeal.
- Igen. - bólintott félszegen - Milyen volt a délután? Luka jól viselkedett?
- Minden rendben volt.
- Igor... Ez az egész nagyon... Bonyolult, de... - megfogta a kezem. - Ha megtartjátok a fogadást én remélem a tied a kis lányom.
- Honnan veszed, hogy lány?
- Anyai megérzés! - mondta és hasára simított.
- Örülnék egy kislánynak. - mosolyogtam rá és homlokon csókoltam. Erre ő szorosan megölelt és a mellkasomba fúrta a fejét - Semmi baj, semmi baj. - suttogtam és elkezdtem ringatni.
- Igor... Én csak téged akarlak! Azt szeretném, hogy te légy a gyerekeim apja! - szipogta.
- Én is ezt akarom szöszi, én is!
Leültettem a kanapéra és magamhoz öleltem. Reszketett mint a nyárfalevél és egyre csak bújt hozzám.
- Mi a baj? - kérdeztem suttogva - Történt valami? Ugye nem nyúlt úgy hozzád, hogy te nem akartad?! Ha igen megölöm!
- Nem! Dehogy! Nem tenne ilyet! Csak... Annyira félek, hogyha nem vagy velem! - suttogta és lassan elaludt. Meg mindig stresszel, pedig a doki parancsba adta, hogy kíméljük őt. Beszelnem kell Georgeal. Ölbe vettem szerelmemet és felvittem szobájába, majd elhelyeztem ágyán. Betakargattam és még utoljára egy csókot leheltem ajkaira. Mikor lementem a földszintre Markba botlottam, aki fáradtan nézett rám.
- Szia! Nem kéne neked is lefeküdni?
- De kéne, csak meg nem vettem rá magam. Vladi sokkal boldogabb és nyugodtabb ha te vagy a közelében.
- Ez rólad is elmondható, ha Thomas melletted van. - vizslattam arcát, amely elég kimerültnek látszott - Jól érzed magad?
- Tudnánk beszélni? - kérdezte elcsukló hangon - Kérlek.
- Mi a baj?
- Thomas... Kiderült, hogy steril.
- Oh egek...
- Sosem hagynám őt el, de mar a bűntudat mert amikor elmondott mindent én... Fontolóra vettem a válást.
Arcán könnycseppek futottak végig és két kezével hajába túrt.
- Hé, nyugodj meg! - öleltem magamhoz, mire rázkódó vállakkal markolt pólómba.
- Annyira bánom! Egy másodpercig tartott a gondolat, de azonnal megbántam! Annyira szeretem Thomast. - zokogta.
- Hé! A gondolatok némák! Elszállnak mint a pinty! Nincs semmi baj!
- De van, mert megfordult a fejemben. - szipogta és nekem dőlt - Igor, én tényleg szeretem őt! Teljes szívemből!
- Tudom, latom rajtatok!
- Te is szereted az öcsémet igaz?
- Igen, jobban mint a saját életemet. Beszelnem kell Georgeal.
- Mi? Miért?
- Meg kell oldanunk ezt az egészet! Vladimir most is tiszta stressz!
- Hallottam, amiről beszélgettetek. - bólintott és megtörölte arcát - Néha eltöprengek milyen lenne, ha normális lenne az életünk... - motyogott Mark, majd határozottan nézett rám - Segítek neked levakarni Georgot! Elvégre én is hibás vagyok ebben az egészben.
- Ezt hogy értsem?
- Féltékeny voltam és arra biztattam, hogy tegyen féltékennyé téged.
- Jaj, Jézusom.
- Sajnálom. - nézett rám szomorúan. Sóhajtva megráztam fejemet és újfent megöleltem.
- Rá se ránts! Tudom, hogy nem kedvelsz igazán és legszívesebben kiherélnél. De nekem semmi bajom veled!
- Hah, vigyázz mert megkedvellek! - törölte meg az arcát nevetve. Kuncogva megráztam a fejemet és még beszélgettünk egy kicsit.
Aznap este náluk aludtam. Vladimir ismét görcsösen kapaszkodott belém. Nem mozdultam el mellőle és szorosan vontam magamhoz. Luka sem bírt aludni az este, így fogta magát és közénk furakodott. Vladimir megérezve a kis testet egyből karjai közé zárta. Boldogon aludtam velük, noha reggelre a kis csöppség kétszer lerúgta a vesémet és a gyomromba térdelt. Ilyen az élet egy gyerekkel, de nem bánom! Egyszerűen imádom ahogy van.
- Apu? - nézett fel rám álmosan a kicsi. A szám elé téve az ujjam mutattam, hogy Vladimir még alszik.
- Halkan, anyu még alszik. - suttogtam neki, mire pici ujját ő is szája elé tette.
- Jó! - suttogta vissza és mellkasomra feküdt, onnan nézett fel rám.
- Hamarosan jön a szülinapom.
- Kitaláltad, hogy mit szeretnél?
- Hogy a kis tesóm a tied legyen.
- Miért?
- Mert akkor anyuval össze házasodhattok és mind boldogan élhetünk.
- Ezt szeretnéd? - lepődtem meg, mire hevesen bólintott - Rendben. Mindent meg fogok tenni az ügy érdekében!
- Kisujeskü? - mutatta fel pirinyó ujját.
- Megígérem, hogy mindent megteszek. - és ezzel kisujjesküt tettem.
- Hm... - hallatszott és Vladimir lassan ébredezett.
- Jó reggelt mami! - fordult felé Luka mosolyogva és adott neki egy cuppanós puszit.
- Jó reggelt, kincsem! - puszilt neki vissza majd lassan felkelt. Luka elszaladt Dexterrel mi pedig kettesben maradtunk. Kíváncsian kémleltem Vladimir pocakját.
- Megfoghatod ha szeretnéd.
- Biztos? - kérdeztem félve, mire bólintott és ő maga tette kezével enyémet rá. Éreztem a kis dudort és az apró mozgást is. Szélesen mosolyogva néztem fel és ő vissza mosolygott rám - Csodás. - motyogtam és finoman simogattam a hasát. Növekszik odabent egy apró élet. Nem számít kitől fogant. Én mindent szeretek ami Vladimirból lesz. Apró csókot leheltem pocokjára és szemem sarkából láttam, hogy elvörösödik.
- Jól vagy?
- Pe... Persze! - motyogta.
Vállat rántottam és tovább simogattam hasát, amit egy halk kopogás tört meg.
- Jó reggelt. - dugta be fejét Mark - Kész a reggeli!
- Máris megyünk. - felelte öccse.
- Gyere! - segítettem fel. Lementünk reggelizni. Mindenki lent volt és nyugodtan falatozott, kivéve Thomasékat. Sóhajtva összenéztek és tudtam, hogy most akarják elmondani Vladimirnak a fejleményeket.
- Mi a baj? - kérdezte a kedvesem miközben leült.
- Vladimir, a helyzet az, hogy ok nélkül voltam féltékeny.
- Tessek?
- Azért nem sikerült eddig a baba mert én... Steril vagyok. - mondta Thomas.
- Tessék? - kérdezte meglepetten - De hát...
- Sajnálom, srácok. - mondtam én is.
- Én nem is tudom mit mondjak. - mondta Vladimir és ismét a hasára simított.
- Hát még mi... - szorított kezére Mark férjének, aki szomorúan mosolygott rá.
- Szeretlek, ezt sose feledd! - mondta Mark.
- Mi az a steril? - kérdezte nagyokat pislogva Luka ártatlanul.
- Az azt jelent, hogy nem lehet gyerekünk, Luka. - magyarázta Thomas.
- Ohh... - mondta szomorúan és hozzájuk furakodva megölelte lábukat - Sajnálom!
- Nem a te hibád Pöttöm! - ölelte meg a szöszi - Megoldjuk valahogy! Ha mást nem örökbe fogadunk. - mondta Mark.
- Anya! Ha nem apué a kis tesó, akkor add nekik! - mondta mire mind megfagytunk. Ez ijesztő.
- Kicsim, erre majd később vissza terünk jó? - nézett rá John kicsit aggódva - Nem sokára menni kell az oviba!
- Oké! - mondta és felszaladt a táskáért. Ijedten néztem Vladimirra, akinek mar könnyek marták a szemét.
- Ne sírj! - öleltem át, mire vállamba bújt - Nem gondolta komolyan! Még nem tudja érzékelni a szavak súlyát!
- Akkor is... Nem hiszem el...
- Majd én beszelek vele! - mondta Mark.
- Köszi. - néztem rá hálásan, mire bólintott.

💄