Megvalósult álom |Choi Soobin ff.|

16.rész

Soobin

Örülök hogy Somival kibékültünk, de azért picit aggódom amiatt a hívás miatt. Rögtön utána mentem, így hallottam kb mindent. Nem volt hosszú a beszélgetés, de Somi szavaiból kivéve rájöttem hogy valószínüleg találkozni fog valakivel. Nem tudom kivel, nem tudom hogy fiú e vagy lány, de nagyon remélem hogy nem egy sráccal fog találkozgatni. Tudom hogy csak barátok vagyunk, de pont ezért féltem. Meg persze alapból nem akarom hogy más fiúval legyen. Beomgyu, Kai és Taehyun kivételével persze. Tőlük nem féltem Somit, hisz ismerem őket már annyira hogy tudjam, nem ártanának neki.

Tényleg már csak napok kérdése és elkezdődik egy új tanév. Somi alaposan bele húzott az utóbbi időben a lakás berendezéssel, így addigra valószínűleg be is tud majd költözni. Rengetegszer ment el egyedül is vásárolni, meg a hetekkel ezelőtt megvett bútorok is lassan megérkeznek.
Most is épp egy bútort akar összeszerelni, vagyis ezt mondta még reggel. Gondoltam délutánfele benézek hozzá, kíváncsi vagyok hogy halad egyedül. Azt mondta bármikor mehetünk, így biztos nem fog annyira meglepődni ha unalmunkban csak feljövünk.

Épp indulni készültem, mikor drága bátyám hangját hallottam meg mögülem.
- Hova mész? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- El. Na szia! - léptem volna ki, mielőtt megint valamit kér hogy hozzak. Olyanokra vett már rá, hogy a sulis beadandójához hozzak kartont, vagy a bulijára 10 üdítőt.
Tehát minden olyat amihez nekem semmi közöm, magának kéne elintéznie.
De egy okból csinálom mindig a dolgait, ami az hogy megcsinálja a matek házimat ha szükséges. Nyilván nem szeretetből..
- Aigoo hova sietsz ennyire? Nem tudom meddig leszel el, de hoznál egy kis mekit? -
nézett kiskutya szemekkel. De mivel Junsu a cukitól nagyon messze van, nem nagyon hatott meg.
- Miért nem rendelsz? Ott a telefon. Rendelsz, kihozzák, és nem kell várnod rá.
- De nincs kedvem. Inkább megvárom. - megadva magam sóhajtottam, és elindultam mostmár tényleg Somihoz.
Úgyse mostanában fogok megjönni, várjon csak.

Somi

Órák óta ülök az utasítás fölött, de egy rohadt ágyat nem tudok összerakni. És még van hátra két szekrény amit ma meg akartam csinálni, de egyedül képtelen vagyok. Vettem egy nagy szerszámos ládát is, bár fogalmam sincs mi mire való.
Nem tudom mit gondoltam hogy majd egyedül megoldom, semmire nem vagyok képes egyedül. De persze, mindjárt összerakom az egész ikeát.
Mielőtt idegösszeomlásom lesz, pihenek egy kicsit és folytatom a kdramat amit elkezdtem anno fél éve kb.

- Látom haladsz.. - lépett be Soobin nevetve, én meg majdnem szívrohamot kaptam. - YA! Soobin a frászt hozod rám! Mióta álsz ott? - halkítottam le a zenét.
- A Fancys előadásodkor érkeztem. Elképesztő hogy ebben a kupiban is tudsz táncikálni. - jött közelebb mosolyogva, nekem meg paradicsom vörös lett a fejem mikor visszagondoltam a mutatványomra amit előtte nyomtam le.
- Uuu az mi ott a kezedben? - követtem őt a konyhába, és elkezdett előkeresni tányérokat ám a polcok elég üreskék voltak még. Talán ma ha időben végzek a szereléssel, elmegyek venni evőeszközöket. - Kaja! Idefele beugrottam a mekibe.
- Hát ez nagyszerű! Csak az a baj hogy nincs még étkészletem.. - vettem ki a kezéből a zacskó kaját, és bevittem a nappaliban a földre. Ugyanis étkezőasztalom van, de szék még nincs. Azt is be szerzek ma.
- Azt vettem észre. Mindegy ehetünk akkor a földön kézzel. Utána segítek a szerelésben, ha kell.. - KELL!! Semmit nem haladtam csak kivettem a tartozékokat a dobozokból. Olyan szerencsétlen vagyok. - haraptam bele a fini sajtburgerbe.
- Dehogy vagy szerencsétlen, ügyes vagy. Csak a szerelés nem az erősséged, ettől függetlenül mindenben csodás vagy, nyugi. - nézett mélyen a szemembe. Én meg megálltam az evésben. Most úgy nézhetek ki mint egy hörcsög akinek tele van a pofája, de cseppet se érdekel. Ami érdekel, az egyedül az, milyen gyönyörű szemei vannak. Megőrjít.
- Khm.. Te meg isten vagy hogy hoztál kaját! Éhen haltam már, a sok idegeskedés meg rá tett egy lapáttal.
- Isten mi? Értem szóval téged a kajával le lehet venni a lábadról.. - hevesen bólógattam miközben tömtem magamba tovább az ételt.
- Tiszta ketchup az arcod. - nevetett.
- Ya! Ne nevess, nem tudok enni oké? - ütöttem meg, de továbbra is csak nevetett. Mikor lecsillapodott, olyat csinált, amire rohadtul nem számítottam. Közelebb jött és gondoltam majd letörli szalvétával.
Tévedtem, ugyanis letörölte az ujjával a szám sarkából, és aranyosan lenyalta az ujjáról. Alig volt köztünk 10 centi. Alig tudok levegőt venni. Érzem a lélegzetét, olyan közel van. De nem jön közelebb. Se messzebb. Nem mozdul, ahogy én sem. Csak szemezünk. És elveszünk egymás tekintetében.

A kínos-nem kínos szutiáció után folytattuk a beszélgetést, mintha semmi nem történt volna. Persze zavarban voltam, de annyira mégsem. Vagyis nem vagyok ideges a közelében, hanem csak picit szégyenylős. Igen, ez a megfelelő kifejezés..
Evés után neki is láttunk összeszerelni a bútorokat. Mint kiderült, Soobin se akkora szakértő, de nem baj. Így is tök jól össze tudta rakni a TV állványt. Persze a segítségemmel. Nyilván..
- Ez nem is lett olyan rossz! - mutattam az elkéazüls szekrényre, amit már be is raktunk eredeti helyére.
- Persze hogy nem, még jó hogy jöttem. Mi lett volna veled nélkülem? - cukkolt mosolyogva. - Nyugodt délutánom.. - mondtam halkan. - Ya! Most is csak táncolgatnál a bútorlapok mellett! - lökött meg röhögve. Lehet igaza van..
- Tudod hogy csak vicceltem. Köszönöm hogy eljöttél, igazán hálás vagyok! Nem tudom mihez kezdenék nélküled.. Így jó? - mosolyogva közelebb jött. Megint!
- Fogjuk rá. De tetszik mikor ilyeneket mondassz nekem. - kacsintott. Nem nem, nem hiszem el hogy mindig csinál valamit amitől zavarba jövök!

Soobin

Egész délután Sominál voltam. Nagyon örült a kajának, meg is látszott mikor evett. Csak úgy falta. De nem ilyen undorítóan, hanem aranyosan. Úgy nézett ki mint egy kis nyuszi, megzabálom. Abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, mennyire szeretném jaginak hívni és megcsókolni. De ezt nem tehettem, csak barátok vagyunk. Meg nem tudom mit érez irántam. Megmondta hogy úgy tekint rám mint a Kaira, Taere, Beomra meg Yeonra. Barátként. De néha mikor elveszünk egymás szemében, azt érzem talán mégis van egy kis esély arra hogy úgy érez ahogy én.  Eddig nem voltam benne biztos hogy mit érzek, de ez a délután ráébresztett.
Ráébresztett arra hogy menthetetlenül, és fülig bele szerettem Somiba. Mikor az ajtóban állva néztem ahogy táncol és énekel, akkor ébredtem rá a szerelmemre amit iránta érzek. Ez az érzés meg akkor fokozódott mikor ettünk. Cseppet sem zavart hogy Junsunak vettem a kaját.
Amikor megpillantottam Somi csillogó szemét mikor a mekis zacskóra nézett, elfelejtettem mindent és mindenkit. Arra gondoltam hogy mostantól csak vele szeretnék menni enni, jagiyanak hívni és a karomba zárni. De ez egy álom marad sajnos.

Úgy elszaladt az idő, hogy észre se vettem hogy már kezd sötétedni. Bármilyen jól érzem magam Somival, lassan el kell indulgatnom haza. Főként hogy ne aggódjon anyukám, meg amúgy se tölthetem itt az éjszakát.
- Várj, mielőtt indulsz le viszem a dobozokat a szemetesbe. Egy perc! - szedte össze a kartonokat, majd kiviharzott. Ekkor a telefonja csippant egyet. És mégegyet.
A kijelző is el kezdett világítani. Hát ez most csúnya lesz de muszáj megnéznem ki az és mit akar.
Ezt nem hiszem el.

Sunghoon
Na akkor mikor találkozzunk?
Én arra gondoltam holnap moziba mehetnénk, ha neked is jó.

El kellett olvasnom a sorokat egy párszor, hogy felfogjam mit látok. Sunghoon mit akar Somitól? Honnan ismerik egymást egyáltalán? És miért akarnak találkozni?
Ezer meg egy kérdés van most bennem és úgy érzem, ha most nem kapom rá választ, megőrülök. Persze nem támadhatom le így őt, amúgy sincs semmi közöm hozzá hogy kivel találkozik. Nem vagyunk együtt vagy ilyesmi. Nem vonhatom kérdőre.
- Te meg mit csinálsz a telómmal?