𝓗𝓸𝓵𝓭𝓯𝓸𝓵𝔂𝓸́ - 𝓀𝓉𝒽. 𝒿𝒿𝓀. ✔

Hezitáció

Nem volt túl sok kedvem az estéhez. Hajnalig ébren voltam, mert az unokatesóm nem hagyott aludni. Családi grillezést tartottunk, és páran nálunk maradtak az estére. Nem kellett volna megengednem, hogy egy szobában aludjak vele - iszonyatosan horkol.

Nappal, miután elment mindenki, kitakarítottunk. Még most is vegyszer szagú a kezem, és teljesen kiszáradt a bőröm. Attól féltem, egyik pillanatról a másikra lefolynak a tetoválásaim, és csak fekete könnycseppeket találok a helyükön. Nos, ez nem történt meg, de a fertőtlenítő szag egész idáig határozott maradt.

Már 20:21-et mutatott az óra, amit a bár felé akasztottak. Mindenki pirult arccal nevetett, beszélgetett. Nem esett jól ott lenni, legszívesebben otthon húztam volna a lóbőrt. Csak azért jöttem el mégis, mert a nyarat akartuk elbúcsúztatni, jövő héten kezdődik az egyetem, és nem szerettem volna lemaradni az utolsó biztos lehetőségről, ki tudja, később milyen rabszolgasors vár ránk. Amúgy is ritka, hogy mindenki ráérjen, főleg hogy rajtam kívül az összes közeli barátom végez az év végén.

Már legalább a harmadik kör gwasiljut ittam, és a fáradtság miatt könnyen beleszállt a fejembe. Nem bántam ám, jól esett a halvány zsibbadás érzete.

- Hé, minden oké? - tapogatta Hyuna a vállam, amikor észrevette, hogy legalább fél órája könyökölök az asztalon és szótlanul szipkodom a rózsa boromat.

- Persze. Kicsit fáradt vagyok - rántottam a vállamon.

- Oh - rendezte le ennyivel, majd kutató szemekkel nézett körbe a helyiségben.

Érdeklődve figyeltem, mit keres éppen, de sosem tudtam meg. Hamar el is hessegettem a gondolatot.

Besétált az ajtón egy öltönyös úr. Max tíz évvel lehetett idősebb nálunk, de az arcán kiült a sok tapasztalat, bizony, ő már megélt mindent, amit mi nem, és valószínűleg annál is többet. Könnyed tartással dőlt a pultnak, közvetlen a csapos mellett. Valamit beszéltek, amit nem hallottam, majd oda csúsztatott elé egy pohár tiszta rizspálinkát. Az úrhoz képest még tojáshéjat pergető fiatal visszatért a poharak törölgetéséhez, néha odaszóltak egymásnak, de nem igazán firtatták a másikat. Úgy tűnt, régóta ismerősök.

Hirtelen a fejembe szállt az alkohol, és jól megszédültem. A szemhéjam mindenáron le akart zuhanni, és az agyam kikapcsolni, hogy alvásra kényszerítsen. Úgy gondoltam, ellenállnom kell a kísértésnek, ezért kiötlöttem, hogy rendelek egy kávét.

- Kér valaki valamit? - álltam fel, majd körbe néztem a kisebb társaságon. - Én fizetek.

- Egy sojut, légyszi.

- Kettőt.

- Nekem hozhatsz egy whiskyt, ha már te fizetsz - kacsintott Jimin.

- Hát persze.

- De japánt! - tette hozzá, amint elindultam.

Egy lusta legyintéssel adtam tudtára, hogy hallottam, ne aggódjon, japán lesz.

Beálltam az öltönyös úr mellé. Nem közel, de még hallótávolságon belül, így elkaptam pár szót a csapossal történő beszélgetéséből.

- Már ott kéne lenned.

- Megiszom és megyek. Úgy sincsenek sokan, nem siettetnek. Lehet még csak örülni sem fognak nekem. Mindenki elvan, én meg csak zavarni fogok.

- Ezt vegyem úgy, hogy nem szeretnél fizetést?

Az öltönyös felnevetett, majd egy mozdulattal lehajtotta az italát.

Úgy éreztem, eljött az ideje, hogy magamra vonjam a figyelmüket, ezért megköszörültem a torkom.

- Miben segíthetek? - nézett rám a csapos, majd bocsánatkérő pillantásokat vetett, amiért eddig nem vette észre, hogy ott állok.