𝓗𝓸𝓵𝓭𝓯𝓸𝓵𝔂𝓸́ - 𝓀𝓉𝒽. 𝒿𝒿𝓀. ✔

Attól, hogy elrejtitek

Még tegnap megbeszéltünk egy találkozót Yungival. Egy hetünk maradt felkészülni a nyílt estre, én meg még azt sem tudtam, mit szeretnék énekelni. A jegyzeteim nézegettük, a kedvenceimet elsőként nyújtottam neki, hogy azzal kezdje az olvasást, de egyiket sem éreztük megfelelőnek ahhoz a dallamhoz, amin épp dolgozott.

– Egyébként ha tudsz hangszeren játszani, az is jó – tette hozzá. – Nem kell feltétlen hozzám igazítani a dalaid.

A stúdiójában ültünk, a szoba végében fekvő bőrkanapén. Mindenfelé papírlapok fetrengtek körülöttünk, még a szőnyeget is teljesen beterítették. Amikor úgy éreztük, kezd elfáradni az agyunk a sok olvasástól, elvettük a sarokban álló asztalról a jeges americanónkat, majd egy sóhaj kísérte koccintás után jól meghúztuk.

– De a te zenédből próbálunk épp dalt csinálni.

Yungi megrántotta a vállát.

– Majd úgyis összejön, ha össze kell jönnie. Ne aggódj miatta.

Fáradtan sóhajtottam, hátradőltem nyújtózni egyet. Megdörzsöltem az orrnyergem, majd vettem egy mély levegőt. Igazából... nem is volt kedvem most ehhez az egészhez.

Csak pár órája jöttem ki a Kim tanár úrral való egyeztetésünkről.

Azon töprengtem, hogyan fogom átvészelni a konferenciát. Hisz egy teljes hétvégét fogunk együtt tölteni Párizsban, és még beszédet is kell tartanom előtte. Az még hagyján, hogy péntekenként végig szenvedek egy-egy előadást, de most még a felkészítés is emelni fog a zűrön a fejemben.

Egyáltalán nem álltam készen erre. Azalatt a fél óra alatt is már csak attól kalapálni kezdett a szívem, hogy mellette ültem. Az előadásokon könnyebb visszatartani a sóvárgásaim, hisz ott jobban hasonlít a régi soryeongomra* a katonaságban, mint valódi önmagára, de hát még ilyet!

Még a bári fellépést is kirázom a kisujjamból, hisz annó szorgalmasan jártam Busan szórakozóhelyeit, amíg be nem vonultam... De hogy életem tiltott szerelme előtt tartsak beszédet arról a költőről, aki miatt elsősorban szóba álltunk egymással, na meg a kultúráról, miszerint természetellenesek az én szexuális és érzelmi vonzadalmaim, kicsit levert a víz a gondolattól.

– Túl sokat gondolkodsz – szólalt meg Yungi.

Ő is teljesen átlátott rajtam.

Bár ez nem meglepő, az utóbbi időben mindenki jobban átlátott rajtam, saját magamnál.

Felkuncogtam, majd megrántottam a vállam.

– Most miért?

– A dalaidban. Szeretnél mindent megmagyarázni. De a művészet pont arra jó, hogy mindent absztraktul kiadhass magadból, nem kell értenie senkinek. Úgyis mást fog jelenteni még ugyanannak az embernek is, akárhányszor meghallgatja. Nincs olyan szöveged, amit az agyad nélkül írtál?

– Ó. De! Otthon – nevettem. – Ma írtam. Arra sem emlékszem, mi van benne.

Yungi keserű mosollyal remegtette vállát, miközben hangtalanul kacagott a szerencsénken. Eszembe sem jutott, hogy azt elhozzam.

Nem is gondoltam, hogy helyét találná egy dalban. Teljesen össze-vissza rímeltem mindent, amit éreztem. Dehát, sosem lehet tudni. Talán igaza van Yunginak.

– Elmenjünk érte? Jimin addigra lehet haza is ér – néztem rá szemöldökömön rántva, gondolva, úgysem fogja visszautasítani, hogy találkozhasson a barátjával.

Elmosolyodott, majd lesütötte a szemét. Próbált úgy tenni, mintha semmiség volna az egész, ezért a biztonság kedvéért hozzátett még egy vállrántást is.