𝓗𝓸𝓵𝓭𝓯𝓸𝓵𝔂𝓸́ - 𝓀𝓉𝒽. 𝒿𝒿𝓀. ✔

Tél

Jeongguk szemszöge

A bárból félrészegen a szállásra sétáltunk.

Nem akartunk egyből bemenni, így a teraszon lévő hintaágyban bújtunk össze. Taehyung elfeküdt, feje az ölemben bóbiskolt. Arca csillogott az izzadságtól, míg én puha haját cirógattam. Néha odahajoltam, hogy puszit adjak homlokára, kisebb-nagyobb sikerekkel.

Csend telepedett ránk.

Szakajtsd a rózsa bimbaját, gondoltam. Mi lenne, ha a nagyija lakásán megkérném a kezét?

Ezen gondolkodtam.

Elsürgetem?

Dehát, ahogy Elvis Presley mondta, csak a bolondok sietik el, de nem tehetek mást, szerelmes vagyok beléd.

Talán én voltam a világ legbolondabb embere.

Rápillantottam.

Délceg, s puha, mint a hattyú pihetolla.

Duzzadt ajkai halványan elnyíltak, ahogy vette a levegőt.

Őrülten szerelmes voltam.

– Hé – suttogtam, ahogy ringattam az ágyat.

Pillái lassan elnyíltak, majd ráncolt szemöldökkel rám nézett.

– Hm? – sóhajtott nehezet.

– Ne menjünk fel?

Halkan nyögött, majd rosszallón pislantott.

– Na – biccentettem. – Ne aludjunk?

Hirtelen felkapta fejét.

– Kicsim – nézett szemembe – még csak most jön a ráadás.

Nehezen megemelte magát, hogy lusta csókot adjon, aztán feltápászkodott és elindult befelé.

Kezével legyintve hívott maga után.

Az őszi estében még egyszer utoljára egymáséi lettünk.

그때

Hamar elérkezett a tél, s azzal a tavasz.

A karácsonyt együtt töltöttük. Meghitt hangulatban, egymás karjai és csókjai közt pihegtünk.

Nagyrészt fel se keltünk az ágyból.

Taehyung sokat dolgozott, hol vizsgát javított, hol dolgozatot állított össze, s sok megbeszélésén az eredményekről számolt be.

Olyankor a szobájában meghúzódva olvastam, vagy daloltam.

Volt pár fellépésem. A Sinatra szinte állandó énekesévé váltam. Örültünk neki.

Taehyung mindig ott volt, a sarokban állt, s büszkén tapsolt nekem. Egyik éjjel a Sinatra vezetője szerződéssel rukkolt elő. Azt szerették volna, lépjek fel minden hétvégén.

Örömmel elfogadtam.

A tél hamar eltelt. Boldogságban.

Amikor nem voltunk együtt, videó híváson keresztül beszélgettünk, vagy képeket küldözgettünk egymásnak. Nem féltünk. Közeledett a szemeszter hivatalos vége is.

Megtudtam, hogy Taehyung főnöke, Seokjin tudott rólunk.

Neki is bemutatott.

Hárman ültünk a Sinatrában, az egyik fellépésem után. Egy kör sojut húztunk ünneplésképpen. Taehyungnak megvolt a szokásos csípős méze is, ami türelmesen várta, ahogy néha-néha beleszippant.

Aztán jött a cigiszünet.

Seokjin bent maradt.

– Na, mit szólsz hozzá? – kérdezte Taehyung.

Elmosolyodtam.

– Aranyos.

Rám nézett.

– Aranyos? – biccentett számon kérve.

Megrántottam a vállam.

– Az. Kedves, és úgy tűnik, elfogad. Aranyos.

Taehyung a fejét rázta.

– Még ilyet...

Kuncogtam.

Jól megvoltunk, amíg egy nap...

Taehyung elhagyta a telefonját.

Taehyung szemszöge

– Biztos, hogy a vizsgáztatóban hagytam. Nem lehet igaz, hogy nem találom – morgolódtam, a táskámban kutatva. – Visszamegyek érte – mondtam Seokjinnek, majd sarkon fordulva indultam el.

Hűlt helye.

– Bassza meg – fogtam a fejem.

Vehettem másikat.

Pár órán belül indulok Jeonggukkal a nagyi házába, erre ez történik...

Visszamentem a folyosóra Seokjinhez, s kölcsönkértem a telefonját. Felhívtam Jeonggukot.

– Elhagytam a mobilom, szóval ne keress rajta. Majd otthon találkozunk!

– Jól van – kuncogott. – Kis ügyetlen.

– Nevess csak, majd kapsz... – suttogva folytattam. – A fenekedre.

– Ó, állok elébe.

Felnevettem.

– De azért megyünk, nem? – kérdezte.

A fogadalmi gyűrűkre gondoltam.

– Persze. Ki nem hagynám. Csak előtte szerzek valahonnan egy mobilt.

Seokjin dobolt a lábaival, azt éreztem, már menne.

– Na jó, leteszem, otthon várj. Szia!

Jeongguk elköszönt.

– Ugye van zár a telefonodon? – kérdezte hirtelen Seokjin.

Ránéztem.

– Nincs.