Epilógus

139 9 0
                                        


Az üres sojusüvegek az asztalon sorakoztak előttem. Nem tudtam, mennyit ittam, de nem is érdekelt.

Csak a csend volt. És a magány.

Láttam Őt. Ott olvasott – a liliom alatt, azon a szép, nyárvégi estén. A bódult, szenvedélyes esténken.

Amikor megismertem.

S most sehol.

Fáradtan dőltem hátra a székben, a fejem az asztalra borult, de nem mozdultam.

A gondolat, hogy felálljak és hazamenjek, valahogy túl nehéznek tűnt.

Nem akartam nélküle élni, ő mégsem keresett.

Egyszerűen eltűnt.

Ennyit ért volna neki a szerelmünk?

Puha, gyengéd simítást éreztem a hajamban.

Lélegezni is elfelejtettem.

De mielőtt kinyithattam volna a szemem, eltűnt.

A szél halkan suhant végig az utcán, a lámpák halványan pislákoltak.

Körbenéztem. Az asztalon ott hevertek a poharaim, az utcán néhány ember lézengett. A pultos unottan törölgette a pultot.

Senki sem volt itt.

Soha többé.

𝓗𝓸𝓵𝓭𝓯𝓸𝓵𝔂𝓸́ - 𝓀𝓉𝒽. 𝒿𝒿𝓀. ✔Where stories live. Discover now