𝓗𝓸𝓵𝓭𝓯𝓸𝓵𝔂𝓸́ - 𝓀𝓉𝒽. 𝒿𝒿𝓀. ✔

Kisírtam magam

– Basszameg Jeongguk... – suttogtam ajkaira, majd derekába kapaszkodtam. Teljesen felé másztam, nem bírtam leállni, de már nem is volt ésszerű semmi sem.

Semmi sem.

Sem a megállj, sem a piros zászló, sem a vigyázz vagy a stop tábla, én csak csináltam amit a szívem szeretett volna, és nem állhattam meg többé.

– Nincs szeretlek.

– Tudom – bólintott két csók között.

– Ha hazamegyünk... – nyeltem, baba pofiját méricskélve. – Erről nem beszélünk.

– Baszd... – ám mielőtt kimondta volna, már összetapasztotta ajkainkat. A tarkómba kapaszkodott, a hátamat simította, én meg magamhoz öleltem, mintha nem találkoztunk volna hosszú idők óta!

A tudatom nem működött, csak rá tudtam gondolni és az észveszejtő ajkaira. A rózsaszín pírra az orcáján, a haja illatára, a mézédes nyálára... A nyakát kezdtem csókolni, szívni, harapni, lefogni se tudott volna senki sem.

Megemeltem, kezénél fogva húztam a szobámba.

Még egy utolsó alkalom.

Egyetlen egy.

Ledöntöttem az ágyra. Egyszemélyes volt, így muszáj volt összehúznunk magunkat.

Félig gombolt ingét letéptem róla. Mellkasát csókoltam, orrommal cirógattam, amíg kihúztam nadrágszíjamat. Őt néztem.

A piercingjével játszott, izgatott volt. Elmosolyodtam.

– Erre az estére sokáig fogsz emlékezni – csókoltam alhasára.

Nem mondott semmit. Már kemény volt.

Lehúztam róla a nadrágot. Pucér mellkasára leheltem, úgy dörgöltem magam hozzá. Nyakát puszilgattam.

Arcomat tenyerébe tette. Ujjperceivel cirógatni kezdett. Percekig egymás pillantásában gyönyörködtünk. Csak simogatva feküdtünk. Orra hegyére pusziltam. Mélyen lehunyta szemeit.

Felettem hajolt. Lábainkat összekulcsolta. Egyik kezével a nyakam fogta, másikkal a derekamat cirógatta.

Dobogott a szívem. Jeon Jeongguk az enyém lesz. Egyetlen éjszakára.

– Lazulj el – hajoltam le egy nyálas csókért.

Mézédes volt, percekig egymást ízleltük. Szerelmesen. Mélyre zuhanva.

Beleestem. Újra és újra.

De hiányzott ez az érzés!

Az önfeledt szerelem. A buta, gyámoltalan, végtelen, mély szeretet.

Csak benne, örökkön örökké.

– Boldog vagyok – szemei könnyel teltek meg. Bőszen simogattak.

Szempilláink majdnem összeértek. Egymás levegőjét lélegeztük be. Harmatos tekintetét figyelte. Szemeim cikáztak az övéi között.

– Tudod, mit?

– Hm? – kérdezte.

– Ma este... Engedj ki mindent.

– Oh...

– Én is ki fogok.

Jeongguk szemszöge

– Már nagyon régóta szenvedek nélküled – suttogta Taehyung. Adott egy csókot. – Az őzike szemed miatt. – Adott még egy csókot. – A kedves álmaim miatt. – Csókolt. – A kis pettyeid miatt... – megpuszilta az anyajegyeim. – Észveszejtően szeretlek téged.