𝓗𝓸𝓵𝓭𝓯𝓸𝓵𝔂𝓸́ - 𝓀𝓉𝒽. 𝒿𝒿𝓀. ✔

Végítélet

A fűzött tézisen láthatatlanul puffanó ujjperce pillanatonként lesújtó dobszónak tűnt. Szívem a fülembe pumpálta a vért, minden egyes dobbanással megrendült a halántékom, ajkamba harapva vártam a végítéletem.

Hosszú ujja lassan megállt, felemelte vastag ajkához. Légzésem elmélyült, pillanatnyit vissza is tartottam, majd gyengéden kiengedtem.

Hattyú pilláit figyeltem, ahogy tekintete a betűk között cikázott. A napfény megvilágította fél arcát, szemének arany ragyogást kölcsönözve. Bőre hibátlan volt, orcája közepén szépségpötty díszelgett. Szemöldöke halványan megrándult, ajkai leheletnyit elnyíltak.

Torkomba gombóc nőtt, amit azonnal lenyeltem. Tarkómat vakarva tereltem el a figyelmem. Hátradőltem a széken és megnéztem az időt. Alig telt el pár perc.

Mint ahogy hozzászokhattam, Taehyung társaságában csupán pillanatok telnek el úgy, hogy örökkévalóságnak tűnnek.

Magam sem gondoltam volna, hogy a végén ide lyukadunk ki...

그때

Reggel első dolgom volt, hogy a tézis kérdésein dolgozzak. Egy idő után úgy belejöttem a gépelésbe, hogy a vállam sajogni kezdett. Bekentem, majd elkészültem az óráimra.

Jimint nem vártam meg, egyedül akartam lenni egy picit. Volt időm bőven, ezért tettem egy kis kitérőt. Kávézni szerettem volna, aztán megláttam egy kisboltot. Bementem, hogy húzzam az időt.

A hűtőknél elhaladva megláttam a kedvenc banántejem és azonnal levettem belőle kettőt. A pénztároshoz sétáltam, ahol még egy nyalókát is elé tettem.

– Ennyi lesz, fiatalúr? – kérdezte egy idősebb nénike.

– Meg egy szép mosoly, néni!

A hölgy elkuncogta magát. Barnás fogsora alig tartotta vissza a pufi arcát a pirosságtól.

– Igazam is lett! – kacsintottam rá.

– Ejj, a fiatalember aztán tud ám hízelegni! – hessegette a levegőt. – Na ereggy innét, nehogy a végén bajba kerüljek!

Mindketten mosolyogtunk, ahogy fizettem. Eszembe jutott valami.

– A néni tudna nekem válaszolni pár kérdésre? Egy tézishez kell, egyetemre.

– Milyen jóképű, és okos is! Hát hol a kedves barátnője?

Magamban nevettem. Az egyetlen dolog, amim sose lesz.

– Otthon, néni, otthon. Na, tetszik segíteni?

Alaposan körülnézett a boltban, majd úgy döntött, rám fordíthat pár percet.

Először a koráról, családi hátteréről kérdeztem, majd a végzettségéről. Felolvastam neki az első verset, amiben szót sem ejt Hudang a melegekről. A néni elbűvölődött, az elején azt hitte, én írtam, ezért többször is megkérdezte a költő nevét.

– Gyönyörű! Gyönyörű! Ez a férfi zseniális! Mennyi idős? Remélem nem pazarolta el a tehetségét!!!

– Yuk Hudang sajnos meghalt 2003-ban.

– Ó. Isten segélje. Idős volt? Micsoda kár!

– Nem. 19 évesen megölte magát.

그때

Csend volt.

Kettesben ültünk egy kisebb terem elejében. Az előadói asztalnak döntötte hátát, megfordított széken ült. Én is előrehoztam egyet, hogy letelepedjek mellé. Nem léptem át a határainkat, se közel, se távol nem voltam tőle.