𝓗𝓸𝓵𝓭𝓯𝓸𝓵𝔂𝓸́ - 𝓀𝓉𝒽. 𝒿𝒿𝓀. ✔

Más nem fog szeretni

Lihegve ültem fel. A hirtelen mozdulattól megfájdult a vállam, félálomban is azonnal rákaptam. Homlokomon izzadságcseppek gördültek, halványan csikizték a bőröm, miközben a tüdőm levegőért epedezett.

Keservesen hajtottam le a fejem. Látásom elködösödött és azonnal hullani kezdtek a könnycseppek. Ajkaim remegve engedték el a feltörő sóhajokat.

Miért fáj ennyire olyannak az elvesztése, ami soha nem is volt az enyém?

Próbáltam visszaemlékezni az álmomra. Szörnyen felkavart, éreztem a mellkasomban a szorongató görcsöt. Ki kellett engednem, sírtam. Halkan, a félhomályban. Egyedül.

A takarómra kapaszkodtam, közben halványan összegörnyedtem. Bordáim ritmust vesztve tágultak ki, be.

Becsuktam a szemem. A homlokomra fogtam, s dörzsölni kezdtem. Álombeli látomások törtek fel. Végignéztem újra az egészet.

Duzzadt, nedves ajkak köröztek a vesszőmön. Vastag nyelve büszkén csillogtatott harmatos cseppeket a bőrömre, hogy fényesre nyálazza az egész ágyékom. Nem jutottam levegőhöz, fuldokoltam az élvezettől, s a szerelemtől.

Szerelmes voltam, a gömbölyű szemeibe, amiket mag alakúra vágott a bőre héja. Hosszú, vastag pilláiba, melyek nyelésénél meg-meg remegtek. Rózsás orcájába, szenvedélytől pirult pofiján, és a közepén díszelgő szépszégpöttyébe is...

Mély tekintete vastagon vágott a szívembe. Sosem lesz az enyém, sosem fogom tudni támogatni, boldoggá tenni, feltétel nélkül szeretni. De el is engedtem. Elköszöntünk egymástól.

Távolról fogom szeretni őt.

Elszállt egy fekete hattyú az égen. A telihold megértéssel mosolygott rám. Kedvesen nyugtatott, minden úgy történik, ahogy történnie kell.

Lassan visszadőltem az ágyamba. Hagytam, hogy lefollyanak a könnyek az arcom két oldalán, egyenesen a párnámba. Hideg lett a nyakam mentén a nedvességtől.

Mély sóhajjal nyugtattam magam. Csak egy álom volt.

Nem csodálkozom, hogy még mindig kísért – úgy lett, ahogy előre megjósoltam magamnak; üregesre akarja rágni szívem, addig, amíg el nem fogy teljesen. Csakhogy többé nem engedem neki.

Letöröltem a könnyeket. Az éjjeliszekrényem fiókjához nyúltam zsebkendőért, majd erőtlenül belefújtam az orrom. A nyakamat dörzsöltem, majd a tarkóm vakartam.

Teljesen kiment belőlem a fáradtság. Mit csinálhatnék, hogy visszaaludjak?

Elővettem a telefonom. Hajnali egy óra, tizenegy perc volt. Szinte nevetséges.

Úgy döntöttem, kimegyek a konyhába vízért. Úgyis keserű a szájízem, az a mocskos álmom meg még jól rá is dobott. Egy kis folyadék biztos használ valamit.

Lusta léptekkel sétáltam a konyhába. A szemeim dörzsöltem, mert viszkettek a száradó sótól. Amikor felkapcsoltam a lámpát, teljesen megvakultam. Szédülten kapaszkodtam a pultszigetre, majd másodpercekig csak néztem magam elé.

Biztos hülyén néztem ki. Nevettem.

Ilyenkor mindig eljátszom a gondolattal, hogy mit csinálnék, ha esetleg összeesnék. Óvatosabbnak kéne lennem.

Kivettem a hűtőből az izomlazító krémet meg az ásványvizet. Öntöttem egy pohárba, majd leültem a kétszemélyes étkezőasztalunkhoz.

Nem is igazán használjuk egyébként, általában vagy a pultnál eszünk a bárszékeken, vagy a nappaliban. Csak ritkán terítünk meg rendesen, bulikon, meg ilyenek.