𝓗𝓸𝓵𝓭𝓯𝓸𝓵𝔂𝓸́ - 𝓀𝓉𝒽. 𝒿𝒿𝓀. ✔

Holdfolyónak

Taehyung szemszöge

Szinte egész nap Jeonggukkal üzengettünk. Hol órán voltam, hol vizsgát javítottam, mégis, valahogy, belekúszott a fejemben a két tárgy közé; a kötelesség és a felelősség közé. Az elmém azt sugallta, az irodalom a fontos, és analizált, vetített, összehasonlított megállás nélkül, a szívem pedig néha bekopogtatott; itt van Jeongguk, emlékezz, milyen jó volt a múlt hétvége vele!

Úgyhogy éreztem, s először volt, hogy pillangók repdestek a hasamban, mint valami tinilánynak – amikor eszembe jutott az arc amit orgazmus közben vágott, jajj nekem, muszáj voltam azonnal elterelni a figyelmem.

Írtam hát Jinnek, hogy találkozzunk a Sinatrában, együtt javítsuk a sok vizsgát, újra. Már megszokott volt, hogy péntek este ott lyukadunk ki, így nem is hezitált a kérésen, azonnal kaptam a választ; "ott leszek."

Felkaptam hát a barna ballonkabátom és aktatáskám, majd elindultam.

Kissé csepergett az eső, de nem csináltam belőle gondot.

A szokásos bourbon koktélomat ittam, és majdnem két szakórányi vizsgával végeztem is, amikor Seokjin lépett be s foglalt helyet a szokásos helyén, velem szemben. Megnyitotta a laptopját és ültünk csendben, vizsgákat javítva.

Már beszámoltam neki Párizsról – már amiről lehetett – és úgy tűnt, annyira szimpatikus volt neki Jeongguk, hogy tanársegéddé szeretné tenni majd a jövendőben. Akkor szóltam neki, hogy ne próbálja, mert ott fogja hagyni az egyetemet. Azt nem mondtam, miért.

– Mert nem tetszik neki – jutott eszembe, mit mondott nekem is Jeongguk. – Ennyi.

Jin vizslatón tekintett rám, azt sugallta, nem hisz nekem teljesen.

– Vagy tán valami más jobban izgatja... – kérdezte, egy fel nem tett kérdéssel.

Megrántottam a vállam.

Úgy éreztem, bajban vagyok.

Azután hanyagoltuk a témát. Mindketten elvoltunk a saját életünkkel, s a sok munkával, de azért néha össze-össze futottunk a Sinatrában.

Még azt is elintéztem, hogy biztosan ne legyen ott Jeongguk fellépésén, vagy amikor a bár előtt találkoztunk; egyszerűen felhívtam Seokjint, hogy nincs-e kedve eljönni megnézni, mire minden áldott nap nemet felelt – én persze tudtam, hogy sok a dolga, éppen ezért zavartam ilyenkortájt.

– Írtam pár verset Párizsban – jutott eszembe. – Ha összegyűlik több, kiadatom – biccentettem felé, a laptopján keresztül.

– Há! Tudtam én, hogy valamiben sántikálsz... – szólott anélkül, hogy rám nézett volna. – Elolvasnám, majd ha kész.

– Nem lesz hamar kész. Még csak három rövidke benne – nyújtottam a noteszom.

Jin egy pár pillanatig még a laptopon bámészkodott, majd elvette az üres verseskötetet.

Többször is elolvasta a pár sorosakat.

Határozottan, de illendően felnézett, egyenest a szemembe.

– Te szerelmes vagy.

Megrántottam a vállam.

– Ha az vagyok, akkor az vagyok...

– Jézusom, mi lett veled... – tette le a noteszt és visszaterelte figyelmét a laptopra. Épp a következő óra tananyagait próbálta összeállítani. Újra rám nézett. – Tudod, mit? Inkább nem akarom tudni.