Hírességbe szeretve | Damiano David ff. | BEFEJEZETT!

A nagybetűs élet

ZÁRÓ RÉSZ!!!!

ÚRISTEN!- sikitott fel Victória amikor leértünk a színpadról.- Gratulálok srácok!- ölelt minket magához, rohadt aranyos volt hogy ennyire örült nekünk pedig õ az egészrõl tudott.

Köszi- öleltem vissza legjobb barátnõm.

Szerelmem- húzott félre Damiano

Mond- néztem mélyen võlegényem szemébe, szemei csillogtak a boldogságtól ahogy szerintem nekem is, tényleg ennél boldogabb nem is lehetnék.

Iszonyatosan boldoggá teszel Édesem, és remélem hogy a közel jövõben ugyan ezt fogom kihozni belõled. Mert minden vágyam egyszer hogy a te gyermekeid apja lehessek édes, és mindig mindenben segítelek majd és pont olyan leszek késõbb mint amilyennek megismertél szóval ettõl nem kell félned szépségem, mindig mindenben a legjobbat fogom nyujtani neked és majd nekik is.- nyúlt a hasamhoz Damiano, nem volt egy mûvészi színdarab és ezekben a beszédekben Damiano nem is annyira jó, de a lényeg és az õszinteség benne volt ami mindennél fontosabb nekem, pont ezért is hatott meg annyira a mondandója.

Édes vagy- törölgettem a szemem, ennél csodásabb napom nem is lehetne. Ezután vissza mentünk a többiekhez, mindenki gratulált nekünk majd mentünk is vissza a házba hogy kipihenhessük az egész koncertet mert attól még hogy jól sikerült és jól is végzõdött még rendkívül hosszú és fárasztó volt.

*pár évvel később*

DOMENICO!!- ordibáltam olyan hangosan hogy még otthon Magyarorszagon a szüleim is hallották.
Fuss fiam fuss- nevetett Damiano. A kis 3 éves Domenico pedig apjának szót fogadva rohant be a nappaliba. Már éppen mentem volna utánuk amikor csengettek.
Na hol az én kedvenc keresztfiam?- lépett be az ajtón Victoria.
Vic! Ne most! Éppen megölni készülök a két bolondot- szemeim szinte lángokat szórtak.
Ajjjajjj!- nevetett Vic.- Mit műveltek már megint?- kérdezte vissza folytott nevetéssel.
Azt!- mutattam a konyhába, ahol minden volt csak tisztaság nem. Össze vissza volt minden. Damiano nem mosogatott el mint ahogy azt megigérte. Illetve a kisebbik David se kímélte a reggelit. Mindenhol az ő reggelije volt szét kenve. Nyilvan kinek kell ezt feltakarítania? Nyílván nekem.

Nem mi voltunk!- ugrott fel a kanapé mögül Damiano
Téged öllek meg elsőnek!- néztem rá szúros szemmel.
Drágám, beszéljük meg!- mondta Dami félve.
Nincs mit megbeszélni, bűnhődni fogtok- mondtam mosolyogva, amolyan ördögi mosollyal az arcomon.

Berohantam a nappaliba és egyenesen Damiano felé vettem az irányt.  Mikor sikerült elkapnom. Konkrétan magam után húzva vonszoltam be a konyhába az uraságot.
Nem szeretném ha fél órán belül nem takaritanál itt fel- tettem keresztbe a kezem.

Te pedig!- fordultam meg es néztem rá Domenicora.
Nincs esti mese, se esti fény- mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. Szótlanul bolintott es szomorúan a kanapéra ült keresztanyja mellé.
Kifújva a levegőt ültem le én is a nappaliban az egyik fotelbe, de úgy hogy pont rá lássak a konyhára vele együtt Damianora is.
Ragyogjon!- jegyeztem meg férjemnek, csak egy nevetest hallottam a konyhából.

Szóval ilyen nálatok egy reggel?- kérdezte Vic.
Hasonló igen- mondtam mosolyogva- az a kis ördög falyzat teljesen az apjára ütött szóval minden reggel meg kell küzdenem velük. És a legrosszabb hogy szerintem még élvezik is.- sóhajtottam
De még mennyire - hallottam meg Damiano hangját
Na jol van te csak sikálgass- szóltam be neki megegyszer.
És mi van napközben?- kerdezte kivancsian Victoria
Hat igazabol mikor mi. A kedvenc pillanatom amikot Damiano olaszul tanitja Domenicot, mert Isten se tudja hogyan de az angol maradt meg benne. - sóhajtottam.
Érdekes lehet egy három évest olaszra tanitani- nevetett
Nem annyira nehez mint hangzik, könnyen tanul és sokszot eljátszuk hogyha kér valamit nem adjuk oda neki míg nem olaszul kéri. - mondtam- csak a kiejtés ami nem valami jó de majd egy nyilvan valtozik, még kicsi- mondtam mosolyogva nézve kisfiamra aki teljesen bele volt feletkezve a tévébe.