Love for Love

14.

Luke:
Clary valamit épp nagyon tárgyal Jacksonnal, Ron pedig a telefonjába mélyedve tesz úgy, mintha kevergetné a levesét, miközben Madison a kistükrében nézi magát, Rose meg épp leül hozzájuk. Ez a kép tárul elénk, ahogy lépdelünk az asztaluk felé. Azt hiszem, hogy nem meglepő, ha az elkeserítő szó jut eszembe erről a képről, az ajkaim mégis mosolyra görbülnek, amikor Rose felénk pillant, majd int nekünk. Természetesen nem is ő az oka annak, hogy elkeserítőnek írtam le azt a látványt, ami elénk tárul és nem is Clary. Igazából baromi kedves lány, minél jobban megismerem, annál jobban bírom is és bár furcsa ebbe belegondolni, de Jackson is kifejezetten pozitív csalódás. Az elkeserítő inkább az összkép, az, hogy Ron például mennyire nem érdeklődik egyikőjük iránt sem. Tudom, hogy Rose említette, hogy ők nem olyan jó barátok, mint amilyenek mi vagyunk a srácokkal, de ez nem nyugtat meg abban, hogy attól tartsak amikor csak Rose nincs velünk, hogy ő vajon mennyire érzi magát rosszul a többiekkel. Ugyanis Ron egy barom. És amennyire Clary és Jackson kezdenek a körünkbe tartozni, úgy Ron annyira idegesít egyre jobban.
Persze mindezeket a negatív érzelmeket nem mutatom ki Rose-nak, mert tudom, hogy ezen csak jobban idegeskedne, azt pedig nem akarom. Főleg most nem, amikor annyira ki van borulva az otthon történtek miatt. Éppen ezért most sem teszek megjegyzést erre az egész jelenetre, csak úgy teszek, mintha nem tűnne fel.
- Nahát, sültkrumpli - lopok a lány tálcájáról, amint leülök mellé.
- Az én sültkrumplim - csap a kezemre azonnal, de a szája sarka felfelé görbül. - Miért nem szedtél magadnak?
- Nem láttam, hogy van - tömöm a számba - pedig tudod, hogy imádom. Ugyanmár, Rose, azt hittem, hogy vagyunk olyan kapcsolatban, hogy osztozz velem a krumplidon - nézek rá a lehető legaranyosabban, de természetesen ez nem hatja meg.
Helyette átnyúl az én tálcámra és elkapja az édességem.
- Oké, odaadom a krumplim, de akkor cserébe én megeszem a pudingodat.
- Arról volt szó, hogy osztozunk, nem arról, hogy megesszük egymásét.
- Igazából egyikről sem volt szó - vágja rá azonnal - csak idejöttél és beleettél a kajámba.
- Szóval nem vagyunk olyan kapcsolatban? - biggyesztem le az alsó ajkam, mire az előttem ülő Chad felnevet.
- Minden alkalommal elcsodálkozom, hogy Rose mégis hogy a viharban tud ennyire higgadtan kezelni az ilyenekben.
- Úgy, hogy imád - vágom rá vigyorogva, s a szemem sarkából látom, hogy Clary küld egy sejtelmes pillantást Rose felé, aki csak megforgatja a szemeit.
- Csak nagyon türelmes vagyok - néz végül vissza Chadre. - Elvégre egyedüli lány vagyok egy fiúkkal teli bandában, kell hozzá türelem.
Napról napra egyre jobban kezeli azt, hogy ennyit lóg együtt a haverommal, ami azt hiszem, hogy egy jó jel talán.
- Ez jogos - jegyzi meg Scott biccentve, s Chaddel egyszerre nyitjuk szóra az ajkaink, de Clary megszólal:
- Hamár feljött a banda-dolog, átnéztem a képeket és nem magamat akarom fényezni, de elég sok nagyon jó van köztük. Még átnézem egyszer, meg válogatok és ki kell találni, hogy hogy legyen az instagram kinézete, de ha megvan, akkor átdobom a képeket nektek is, hogy tudjatok válogatni. És amikor szóltok, én megyek fotózni. Hihetetlenül jól éreztem magam.
- Ha valamiben kell segítség, én is benne vagyok - szólal meg Jackson.
Madison megköszörüli a torkát, de a mi beszélgetésünk túlságosan elmélyül ahhoz, hogy erre más is felfigyeljen.
- Király, lehet, hogy szavadon fogunk majd - vigyorodik el Cam. - Tudod, nyomtatni is kéne pólókat és osztogatni.
- Ez tiszta retro - nevet fel Rose, de látva Cam álsértett arcát, kedvesen hozzáteszi: - nagyon tetszik.
Újabb torokköszörülés érkezik az asztal túloldaláról, de még mindig nem kap elég figyelmet. Mondhatni azt is, hogy semennyit. Ami azt illeti, valahogy most annyira engem sem érdekel a dolog. A banda sokkal érdekesebb számomra jelenleg.
- Ismerek egy helyet, ahol gyorsan és olcsón rányomnak bármit a felsőkre, majd megmutatom valamelyik nap.
- Uh, de akkor kelleni fog egy logo is a bandának - ugrik egyet Clary, mire Rose kissé félénken rám pillant.
- Még mindig nem bánod, hogy bekerültem? - kérdezi halkan. - Azt hiszem, hogy kicsit felborult általam minden.
- Ugye csak viccelsz? - mosolyodom el újra. - Még soha nem volt ekkora reklám ügynökségünk, ráadásul ilyen jók. Az énekesről ne is beszéljünk. Emiatt ne aggódj.
Rose szóra nyitja az ajkait, de úgy néz ki, hogy Madison megunja azt, hogy nem kap elég figyelmet, mert diszkréten az asztalra csap, majd felpattanva kiált egyet:
- Hé!
Nem csak a mi asztalunk, hanem az egész ebédlő elcsendesül, ami határozottan tetszik a lánynak, mert megdobva a haját elmosolyodik.
- Sokkal jobb. Szóval az őseim lelépnek holnap és csak vasárnap este jönnek haza, ami azt jelenti, hogy buli lesz nálam szombaton. Mindenkit várok - mutat végig az ebédlőn, aztán visszaül és a másik két lányra néz. - Gyertek át korábban, tartunk egy csajos délután. Mi még úgy sem ünnepeltük meg, hogy Rose bekerült a bandába.
Az ebédlőben páran füttyentenek és tapsolnak a buli hallatán, másoknak csak a szeme csillog, de egyértelműen mindenkinek tetszik az ötlet.
- És hamár a bandánál tartunk - szólal meg újra Madison, mielőtt bármelyik barátnője reagálhatna - fellépek majd a bulin, de arra gondoltam, hogy ti lehetnétek az előzenekar. Aztán későbbre jön majd DJ, de arra gondoltam, hogy ti nyitnátok meg az estét.
Bár baromi csábítóan hangzik már az is, hogy elmegyünk Madisonékhoz, nemhogy az, hogy a buliján felléphetünk, nem válaszolok, hanem Rose-ra pillantok. Ez most az ő döntése. Mindazok után, ami történt nem biztos, hogy ő arra vágyik, hogy fellépjünk azon a bulin. És nagyon úgy fest, hogy a többiek is így gondolják, mert mindannyian a lányra néznek.
- Nem is tudom - nyel nagyot Rose köztünk kapkodva a tekintetét, majd visszanéz a barátnőjére. - Otthon most nem minden a legrózsásabb, így nem szívesen hagynám otthon a húgom.
- Hát hozd őt is - vágja rá Madison, s most valahogy azt a lányt látom, aki anno kiált Rose mellett, amikor betalálták őt, hogy azért nem eszik, mert testképzavaros és koplal.
Aggodalmat látok a szemében, amit szerintem még sosem láthattam.
Viszont van egy kis bökkenő. Emlékszem, hogy Rose mesélte, hogy a tesója nem igazán van oda Madisonért, így nem hiszem, hogy egykönnyen rá tudná venni a lányt, hogy elmenjen a bulira.
- Nem tudom, hogy K...
- Kérlek - próbálkozik újra Mad - annyira régen volt csajos napunk és ahogy mondtam is, meg kell ünnepelni, hogy benne vagy a bandában és már hajlandó vagy énekelni mások előtt is. És tudod, hogy bírom a húgod. Megígérem, hogy figyelek majd rá és senkit nem engedek a közelébe, akit te ne engedélyeznél.
Rose ismét hatalmasat nyel, majd lehajtja a fejét, ahogy gondolkozik, aztán lassan felnéz.
- Nem ígérek semmit, de beszélek majd vele este és írok, hogy mi lett a döntés, rendben?
- Remek - szökik mosoly Madison ajkaira, s Clary is utánozza a mimikáját, miközben Rose szemébe néz.
- Majd felveszlek titeket, amikor megyek Madisonhoz és haza is doblak titeket.
- Jaj, nem akarom, hogy miattunk ne igyál - ingatja a fejét Rose, de Madison erre is reagál.
- Mindenki ihat, ha akar. Majd nálam alszotok. Pizsama parti, miután a többiek lelépnek.
- Nálunk ki lesz a sofőr? - nézek körbe a barátaimon.
- Ha komolyan elmegyünk rá, akkor nekem innom kell majd - ingatja meg a fejét Cam és Scott is fintorogva jelzi, hogy rá sem számíthatunk most.
A tekintetem átvezetem az egyetlen barátomra, aki még versenyben van velem az ivászatot figyelembe véve és rámosolygok. Nem vagyok az az ember, aki ragaszkodik a piához, sőt, igazából elég ritkán iszom, de lehet, hogy az ital lesz az egyetlen indok, ami által majd beszélgetésbe keveredhetek Madisonnal, úgyhogy örülnék, ha nem kellene vezetnem majd. Chad sóhajtva kortyol egyet az italából, s szándékosan nem néz rám. Úgy tesz, mintha gondolkozna, de aztán ismét elenged egy sóhajt.
- Rendben - teszi hozzá - majd én vezetek, de senki nem lehet részeg. Nincs kedvem egyesével becipelnem majd titeket a garázsba.
- Jól van, apu, ne aggódj - kacsint rá Cam - jó gyerekek leszünk.
- Ajánlom is - szólal meg Rose mosolyogva - mert ha megtudom, hogy nem, szétrúgom a seggeteket.
- Rose-zal csak nem vitatkozhattok - mutat a villájával a lányra Chad, amitől az arca halvány pirosra vált.
- Vele eszünkben sincs vitatkozni - ingatja a fejét Cam feltartott kezekkel. - Véletlenül sem haragítanám magamra a királynőnket.
- Igazán leállhatnátok ezekkel a becenevekkel - böki meg a srácot.
- Miért? - szólal meg újra Madison, de a hangja már nem tűnik olyan kedvesnek, mint volt. - Hiszen igazi királynő vagy, nem? A srácok odavannak érted.
- Azt hiszem, hogy az érzés kölcsönös - néz végig rajtunk Rose. - Imádom őket. De visszatérve a bulira - pillant vissza a lányra. - Ha megyünk, mit vigyünk?
- Csak magatokat és pizsamát. Minden mást az irányításom alatt tartok. Szerzek piát és valami jó kis díszletet. Mire odaértek majd hozzánk, minden kész lesz.
- Tudod, hogy előbb beszélnem kell a tesómmal.
- Persze, de nem aggódom, biztosan neki is jót tenne a dolog. Hogy egy kicsit kimozduljatok. Főleg, ha otthon tényleg áll a bál. Jól érezzük majd magunkat, ebben biztos vagyok.
Az otthoni helyzet említésekor Rose beharapja az alsó ajkát, nekem pedig ettől fájdalom ébred a mellkasomban.
- Ha bármi lenne, csak szólj és mi is szívesen hazaviszünk - karolom át és finoman megsimogatom a vállát.
- Nem akarok plusz teher lenni - néz fel rám, de azonnal megrázom a fejem.
- Tudod, hogy nem vagy. Ezt már sokszor megbeszéltük és ezen semmi sem változtatott azóta. Sőt, csak még igazabb napról napra, oké?
- Van értelme vitatkoznom?
- Nem - vágják rá velem együtt a srácok, ami kicsal egy kis kacajt a lányból és ez engem is megmosolyogtat.