Love for Love

23.

Rose:
- Scott, majd tudunk négyszemközt beszélni valamikor? - nézek a fiúra, amíg várom, hogy kivegye a narancslevet a hűtőből, hogy tudjak tölteni magamnak, mivel marhára nem éreztem okésnak, hogy turkáljak a hűtőjében, plusz így legalább van alkalmam megkérni, hogy majd beszéljünk.
- Persze. Valami baj van? - pillant rám a válla fölött, miközben kiveszi az italt.
- Nem - rázom meg a fejem - vagyis... kicsit elbizonytalanodtam és nem tudom, hogy mi lenne a helyes döntés és mivel te vagy Luke legjobb barátja, így gondoltam, hogy talán tőled kérhetek tanácsot és... - elharapom a mondatot és veszek egy nagy levegőt, majd mély sóhaj kíséretében kiengedem azt, mielőtt túlpörögnék és még jobban elkezdenék hadobálni. - Madisonról van szó - foglalom össze tömören, amire Scott azonnal bólint.
- Úgy is át akarok hozni a házból még pár ágyneműt, ha esetleg segítesz, akkor közben beszélhetünk - tölt nekem a narancsléből, én pedig azonnal bólintok.
- Az így tökéletes, köszönöm - nézek a szemébe hálásan - és a narancslevet is - emelem meg a poharat halvány mosollyal, amitől az ő ajkai is felfelé görbülnek.
- Nincs mit - biccent ő is, majd visszarakja az italt a hűtőbe, én pedig visszamegyek a többiekhez, akik épp azon vitatkoznak, hogy mit nézzünk következőnek.
Nem sokkal később Scott is követ, majd be is dobja, amit kint mondott:
- Átugrom a házunkba pár ágyneműért, mindjárt jövök - néz végig mindenkin, rajtam megpihentetve a szemét, mire biccentek és leteszem a poharam.
- Megyek, segítek.
- Kell még segítő kéz? - néz utánunk Chad, de Scott megrázza a fejét.
- Megoldjuk, de köszi. Inkább döntsétek el, mire visszaérünk, hogy mi legyen a kövi film - kacsint rájuk mosolyogva a fiú, majd elindul kifelé, én pedig követem őt.
- Anyukád nem bánja, ha bemegyek a házatokba? - kérdezem az ajtóban megtorpanva.
Scott visszanéz rám a válla fölött és kedvesen elmosolyodik.
- Anya kedvel téged, úgyhogy biztos nem bánná, de nincs itthon, sokáig van ma házon kívül, így végképp nem kell aggódnod.
- Mindig csak futólag találkoztunk és a bemutatkozásom határozottan nem sikerült jól, állati hülyén viselkedtem, ahogy kirohantam a garázsból, mégis hogyan tud kedvelni? - vonom össze a szemöldökömet értetlenül.
- Először is, a bemutatkozásod miatt csak te aggódsz még mindig, semmi gáz nem volt benne és anya szerint sem kell amiatt aggódnod - nyitja ki az ajtót és előre enged. - Másodszor pedig, nem kell valakit feltétlen ismerni ahhoz, hogy kedveljünk, elvégre naponta megtörténik, hogy kedvelni kezdünk egy hírességet, akit valójában nem is ismerünk. Nem feltétlen a találkozáson és ismeretségen múlik - rázza meg a fejét, miközben levesszük a cipőnket. - De egyébként, nem mellékesen, én szoktam mesélni anyának rólad és ez elég ok arra, hogy kedveljen.
Érzem, hogy elönti az arcomat a pír. Mélyebb érzelmek - a barátságot leszámítva - nem kötnek Scotthoz, de a tény, hogy mesél rólam az anyukájának valahogy akaratlanul is zavarba hoz.
- Komolyan mondod?
- Naná! Elmeséltem azt is, amikor bekerültél a bandába, hogy mennyire tehetséges vagy, majd amikor jobban megismertünk, hogy milyen okos és kedves vagy. És minden nap mondom neki, hogy mekkora szükségünk volt is rád anélkül, hogy tudtuk volna. Hozzánk teszel minden nap, nem csak zeneileg, hanem emberileg is. Örülök, hogy közöttünk vagy - mosolyog rám, s a szavaitól még inkább zavarba jövök.
- Én is örülök, hogy közöttetek lehetek - felelem halkan, majd inkább elterelem a témát, mielőtt pipacspirosra változik az arcom színe. - Végül is, ha belegondolunk, Luke sem ismeri Madisont... vagyis már valamennyire de, de amikor az egyezséggel előállt, akkor még csak látásból és pletykákból tudta, hogy ki ős és mégis kedvelte, szóval lehet benne valami, igazad van - követem felfelé a lépcsőn és közben nem tudom nem észrevenni a képeket a falon Scottról és az anyukájáról, ami halvány mosolyt csal az ajkaimra.
Nálunk is vannak képek, de a látszat ellenére messze nem olyan boldogok, mint amilyennek tűnnek. És határozottan mi sem vagyunk olyan boldogok, mint amilyennek a képek alapján kéne lennünk. A család egységéről meg inkább ne is beszéljünk. A saját képeink inkább dühítenek és elszomorítanak, de Scottéké határozottan az ellenkezőket váltják ki belőlem.
- Lehetek őszinte ezzel kapcsolatban? - pillant rám a válla fölött.
- Én lennék a legboldogabb, ha őszinte lennél - bólintok.
- Szerintem az, hogy valóban kedvelte Madisont megkérdőjelezhető. Nem tagadom, hogy talán tudat alatt az beszél belőlem, hogy nem bírom Madisont, de szerintem az ő esetükben inkább lehet vonzalomról beszélni, mint kedvelésről. Legalábbis Luke részéről - húzza el a száját. - Aztán lehet, hogy tévedek és valóban lát benne valamit, amit kedvel benne, de őszintén nem tudom ezt elképzelni.
- Nekem Luke azt mondta, hogy látja benne azt az énét, amit a bulin ti is láthattatok, amikor elzavart mindenkit miattam. Azt mondta, hogy látja benne azt a többet, amiért én is barátnőmnek hívom annak ellenére, hogy milyen mindenki mással és néha még velem is - nyelek nagyot. - Nem mi döntjük el, hogy kit kedvelünk - vonom meg a vállam Luke szavaival élve.
- Ez is igaz - lépünk be egy a berendezés alapján vendégszobának tűnő helyiségbe, ahol Scott a nagy szekrényhez megy - ezért is mondom, hogy lehet, hogy tévedek és nem a vonzalom az, ami elhiteti Luke-kal, hogy kedveli a lányt, nem tudom... de az határozottan nem okés, amit miatta csinál.
- Részben erről is akartam veled beszélni - biccentek ismét. - Amikor ma Clary és Madison nálunk voltak, hogy segítsenek elkészülni a randira, feljött Luke témának. Madison azzal jött, hogy meglepte, hogy Chad elhívott engem, amikor bejövök Luke-nak, ami totál hülyeség, én ezt tudom - vonom össze a szemöldököm a fejemet ingatva, de a szavaimra Scott keze megáll egy pillanatban az ágyneműk pakolása közben. - Mi a baj? - merevedem le én is.
- Semmi - rázza meg most ő a fejét - csak hallgatom a sztorit.
Nem mondom, hogy beveszem ezt a magyarázatot, de nem akarok most ezen vitatkozni, amikor lényegesen fontosabb dologról akarok vele beszélni, mégpedig Luke érzéseiről. Vagyis a Madisonhoz kötődő érzéseiről és az egyezségünkről.
- Hát jó. Szóval a lényeg, hogy Madison előadta, hogy Luke-nak ő is és én is bejövünk, amiről tudjuk, hogy nem így van, de ő hajthatatlan volt és feljött az átalakulása is. Mads tudja, hogy Luke miatta változtatott stílust, viszont erre csak annyit tudott reagálni, hogy cuki. És bár valószínűleg nem tudja, de még tovább feszítette a húrt, mert megkérdeztem tőle, hogy csak feltételesen, ha Luke ezer százalékig biztos lenne abban, hogy őt akarja, akkor lenne-e egyáltalán esélye nála, mire azt felelte, hogy nem tudja, mert Luke kisfiú és az ő szavaival élve: nem hiszi, hogy sok eséllyel indulna nála. És ez baromira dühít, mert... Luke remek srác és jobbat érdemel ennél. Hiába szeretem Madisont, de ez rohadtul nem fair hozzáállás, úgy érzem, mintha kihasználná, hiszen pontosan tudja, hogy Luke-nak bejön és hogy miatta változtatott a stílusán és mégsem adna esélyt neki. Luke nem ezt érdemli és... így az egyezségünk is még rosszabb fényt kap. Szerintem nem kellene megváltoznia egy lányért, főleg nem olyanért, aki így áll hozzá. Tanácstalan vagyok, mert egy részem meg akarja ezt neki mondani, viszont a másik... a másik baromira fél attól, hogy ettől Luke összetörik és elveszítem őt, mint barátot és még meg is bántom... Te vagy a legjobb barátja Scott, szerinted mit kellene tennem? - nézek rá és a hangom az akaratom ellenére is durván kétségbeesett.
Nem akarom elveszíteni a fiút, de joga van tudni mindazt, amit Madison gondol róla.
Viszont... azzal nem árulnám el Madisont, ha elmondanám másnak az érzéseit?
Hogyan lehet helyesen cselekedni egy ilyen helyzetben, amikor lehet, hogy így vagy úgy, de egy barátot elveszítek? Hogy tudok választani a lány között, aki ezer éve a barátnőm és bár olykor bántott, de komoly esetekben mindig mellettem állt, és a srác között, aki elérte, hogy önmagam merjek lenni és befogadott egy olyan közösségbe, amire soha nem gondoltam volna, olyan támogatást adva, amiről nem is tudtam, hogy hiányzik, amíg meg nem kaptam?
Azt hittem, hogy ennél könnyebb lesz ez a döntés, de minél többet agyalok rajta, annál nehezebbnek és fájdalmasabbnak tűnik.
- Mielőtt azt hinnéd, hogy ellened, vagy ellene szól, nem, de nekem már az elején sem tetszett ez az egyezség - szakít ki a gondolataimból Scott hangja. - Szerintem ha valakiért meg kell változnod, hogy észrevegyen és megkedveljen, akkor az már rég rossz, de úgy voltam vele, hogy nem szólok bele. Lehet, hogy megint csak a Madison ellenességem beszél belőlem, de az a lány nem érdemli meg, hogy Luke feladja érte önmagát. Már neki is mondtam, hogy azokkal kellene törődnie, akik úgy szeretik, ahogy van, akkor úgy tűnt, hogy hatottak rá a szavaim, de nem tudom, hogy valójában mennyit értem azzal a kis beszéddel. Szerintem beszélnünk kéne vele, de nem kell egyedül csinálnod, ha nem akarod. Ha gondolod, akkor beszélek én vele, anélkül, hogy elárulnálak.
Jól esik, hogy ezt mondja, de tudom, hogy ez az én felelősségem és feladatom lenne. Ugyanakkor, baromira félek. Azt hiszem, hogy van mit átgondolnom a napokban mindezzel kapcsolatban. Lehet, hogy írnom kéne egy pro és kontra listát, vagy számbavenni a jövőbeli katasztrófák eshetőségeit.
- Nem akarom rád hárítani ezt a feladatot - rázom meg a fejem. - Csak a véleményedet szerettem volna kikérni, mert én teljesen elbizonytalanodtam és nem tudtam, hogy mit tegyek. Tényleg félek, hogy elveszítem Luke-ot.
Megvan, hogy folyamatosan csak Luke-ot emlegeted és Madisonról egy szót sem szólsz? - szólal meg a kisördög a fejemben.
Lehet, hogy mélyen belül már akkor meghoztam a döntésemet, amikor Madison kimondta azokat a szavakat, csak nem merem beismerni magamnak?
- Ettől szerintem nem kell tartanod - ül le a bent lévő ágy szélére és egy kedves mosollyal megütögeti a szabad kezével a mellette lévő helyet. - Luke számára fontos vagy - néz rám, amikor leülök mellé. - Nagyon fontos, kizárt, hogy elveszítsd az őszinteséged miatt. Azt nem mondom, hogy talán nem fog kicsit megzuhanni elsőre, amikor mindezt hallja, de eltűnni mellőled biztosan nem fog, ebben biztos vagyok.
Egy kicsit őszintén megnyugtatnak a szavai, bár tudom, hogy még így is hatalmas agyalás fog rám várni, hogy mit is tegyek pontosan ezzel az egésszel kapcsolatban.
- És nem kell egyedül csinálnod, nem hárítod rám a feladatot, attól, hogy ketten oldjuk meg.
Ez az a mondat, amivel sikerül elérnie, hogy az ajkaim felfelé görbüljenek és valóban megkönnyebbüljek. Tudtam, hogy Scott az, akivel beszélnem kell.